Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

6.

🍋🍋🍋Hoseok🍋🍋🍋

Hátam a kád kemény széléhez nyomódik, ezzel elzárva minden menekülési útvonalat.
Az agyam hirtelen leblokkol, a gyomrom pedig görcsbe rándulva küzd önmaga ellen.

- Yoongi - kezeimet magam elé emelve veszek mély levegőt.

- Hoseok? - szemeiben különös csillogást vélek felfedezni, amely normális esetben egészen magával ragadó lenne.

- Hánynom kell - az ilyenkor szokásos módon úgy nyelem sós nyálamat, mint ahogy mások az üdítőt szokták. Abban reménykedek, hogy amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlik a hányinger.

- Mi? - összeráncolt szemöldökkel pislog rám, ám le nem szállra rólam.

Szóbeli válasszal sajnos nem tudok már szolgálni.
Minden erőlködésem ellenére a lerókázom a fintorgó fiút.

Hoppá!

🍋🍋🍋

Vasárnap reggel hangos dörömbölésre ébredek, amely egészen a bejárati ajtótól felhallatszik a szobámig.
Morogva kikelek az imádott ágyamból s rögvest megcsap a késő őszi, hideg szellő, ami beszökik a felelőtlenül nyitva hagyott ablakomon és az egész szobámat belengi. Ez a fagyos levegő a meleg takaróm után egész éles váltásnak mondható.
Pulóvert keresni viszont nincs energiám, ezért csak egy puha plédbe burkolódzok, majd így totyogok le az emeletről.

- Hoseok~ - mihelyst kinyitom az ajtót se szó, se beszéd, beljebb furakodik a látogató. - Látom, jobban vagy már - ölelésre nyitja karjait, ám hátat fordítok neki, ezzel jelezvén, hogy nincs ínyemre az ötlet.

- Kinyithattad volna neki Te, lusta dög - a kanapén fetrengő Yoongi-hoz vezetem Jimin-t.

- Jah, volna, de nem tettem - vigyorogva odaint a haverjának, aki boldogan mellé csapódik.

- Ugye nem baj, ha maradok? - kiskutya szemekkel pislant felém Sugar vendége.

- Nem mintha számítana, mit mondok - csontos ujjaimmal felszántom tincseimet. - Maradj csak.

Ennyi szociáliskodás elég is mára, sőt, sok is számomra, ezért a konyhába battyogok és csinálok magamnak egy kis kakaót.
Eztán a konyhaablakhoz lépve két kezem közé fogom a bögrém, amely langyossága kellemes érzetet ad jéghideg mancsaimnak.
A kopár fákat és borús eget kémlelve kortyolgatom a mennyei itókát, amiről mint általában, úgy most is az életvidám anyám jut eszembe.

Az életvidám anyám, aki már nincs az élők soraiban.
Bár, magával vitt volna!

Merengésem nem tarthat soká, hiszen újabb látogatónk érkezik.
Sietve lehúzom az utolsó kortyokat, majd a bejárati ajtót feltépve JungGi-t pillantom meg.

- Hiányoztam? - mosolyogva a nyakamba ugrik, mire bevallom, igazán nem számítottam, így nem meglepő, hogy nem tudom megtartani és a földre zuhanok vele. - Uh, bocsánat! - ajkát beharapva az arcomra simít.

- Csak szállj le rólam... - zavartan a csuklójára fogok.

- Segítek! - Yoongi erőltetett mosolyt fest a képére és lerántja rólam a barátnőmet.

Fellélegezve feltápászkodom a földről, miközben megannyi kérdés merül fel bennem.

Mit keres itt JungGi? Hiszen ma találkozója lenne a titokzatos kiszemeltjével, akiről annyit áradozott és olyan csodás embernek állította be, hogy ha lány lennék, talán még Én is szemet vetnék rá.
Miért van kisminkelve? Ez nem az Ő stílusa.
Miért hozta magával az iskolatáskáját? Azt hiszi, hétfő reggel van?