Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

7.

🍋🍋🍋Hoseok🍋🍋🍋

Hirtelen érzések tömkelege nehezedik a vállamra, szakad a szívemre, nyomja el minden értelmes gondolatomat és zúzza össze még jobban a sérült lelkemet.
Meglepettség, csalódottság, félelem, melankólia és talán egy kis boldogság is.

Boldogság, csak ezt akarom teljes odaadással érezni!

Akár egész éjjel el tudnék ezen merengni, ezernyi gondolatfoszlányt megerősíteni magamban, avagy megcáfolni, ha nem rántana vissza a valóságba JungGi sipákoló hangja.
Yoongi-t néhány másodperces csókunk után elrántja tőlem és teljesen kiborul.

Úgy össze vagyok zavarodva...

- Nem mondod komolyan, hogy elvetted az első csókját előlem?! - a barátnőmet majd' szétveteti az ideg.

Az első csókom.

- Az első? - Yoongi szemei tányér nagyságúra kerekednek. Azért ennyire nem meglepő, amikor egy óriási hiba vagyok mindenki életében. Őszintén, vajon kinek kellettem volna?

- Az fasza - Jimin magához vette az egyik pokrócomat, majd a pihe-puha szőnyegünkön összegömbölyödve beleburkolódzott. - Nem irigyellek tesó - felhorkantva Sugar felé pillant, majd lehunyja pilláit. Fárasztó a részegség. Én is megrészegültem, pedig még csak nem is ittam.

Néhány a teljes végtelenségig tartó másodperc elteltével két lábra állok és a lépcső felé indulok.
A mai napom kiakadt már a szociális életet élő mérőn - meg amúgy sok más mérőn is. Nem bírom tovább elviselni a társaságukat. Nehezebb lenne, mint egy kémia emelt érettségi, pedig az elméletileg iszonyatosan brutális - soha sem fogom megtudni igazán, a csökkentett szintűn is elhasalnék, ha lenne olyan.

- JungGi - a lányra vezetem a tekintetem, aki a szemei csillogásából ítélve nem arra számít, amit mondani fogok neki - aludj a kanapén. Késő van már ahhoz, hogy hazamenj - ezzel intek egyet és a szobám sötéttel vegyített nyugodt magányába menekülök.

🍋🍋🍋

Már-már az álmok mezején járok, mikor halk kopogtatás üti meg a füleimet. Kezdetben úgy teszek, mintha nem hallanám, ám végül erőt veszek magamon s ajtót nyitok.
A várttal ellenben Yoongi áll velem szemben. Amint megpillantom, hevesebben kezd el verni a szívem és a fülemben hallom vérem pumpálását.

Mi történik velem?
Én még mindig utálom Őt.

- Beszélünk? - nehezen és furcsán pörög a nyelve, ami tőle nem megszokott.

- Holnap suliba kell menned - az ajtófélfának támaszkodom - vagyis ma.

- Úgyis bukásra állok csomó mindenből - vállát megrántva felnevet.

- Akkor meg pláne! - karjaimat mellkasom előtt összefonom.

- Remélem, tudod, hogy úgyis bemegyek beszélni - válaszolni sincs időm, beslisszan a szobámba és elterül az ágyamon.

Hangosan felsóhajtok, majd lehuppanok mellé. Percekig várom, hogy megmukkanjon, ám Ő nem teszi. Kezdek türelmetlen lenni, ám mielőtt ezt kimutathatnám, tudatosul bennem a némaságának az oka: elaludt.

- Yoongi - finoman meglököm a vállánál a fiút. - Sugar~, kelj fel~! - erősebben kezdem el löködni, mire morogva megragadja a kezem.

- Shhh! Aludjunk! - magához ránt és megpróbál úgy igazgatni, hogy neki kényelmes legyen. Ehhez bezzeg van energiája!

- A szobádban aludj - mocorogva suttogom, de válasz nem érkezik. - Hallod?