Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

16.

⇢ 𝐇𝐨𝐬𝐞𝐨𝐤 ⇠

Szívem oly' heves tempót diktál magának, attól félek, hamarosan kiszakad bordáim szörnyű fogságából, tüdőmben pedig bennreked a levegő, ami néhány őrületesen hosszúnak tűnő másodperc elteltével meglepettségtől elnyílt ajkaim közül távozik. Nem csupán testem, hanem elmém is megdermed és hiába is próbálok, nem vagyok képes ép ésszel gondolkodni; eldönteni, miképpen kellene cselekednem ebben a váratlan helyzetben.

ㅡ Ezer bocs, de ki is vagy Te? ㅡ Yoongi felvont szemöldökkel bámulja az előttünk állót, zavarodottsága pedig teljesen jogos.

ㅡ Taehyung ㅡ amint magamhoz térek a kezdeti sokkból, s döntésképtelenségem elillan, Sugar takarásából kilépve a látogatót szoros ölelésben részesítem, amit Ő habozás nélkül viszonoz is ㅡ, el sem hiszem, hogy itt vagy! ㅡ könnyfátyolos szemekkel felsandítok változatlanul varázslatos arcára, mely látványa hatalmas, már-már egészen fájdalmas dobbanásokra ösztökéli ketyegőm.

ㅡ El sem hiszem, hogy itt lehetek! ㅡ méretes sóhaj szakad fel torkából, miközben kacsójával hátamat simogatja.

ㅡ Azt meg gondolom elfelejtettétek, hogy Én is itt vagyok ㅡ Yoongi torkát megköszörülve jelzi, nem feltétlen van ínyére az érzelmes szövegelésünk kezdetleges kibontakozása ㅡ, de szerencsére olyan vagyok, aki emlékeztet erre bárkit, szemrebbenés nélkül!

A hirtelen beállt csend még kellemetlenebb hangulatot teremt, Én pedig úgy vélem, ideje leszakadnom a rég nem látott fiúról - ezzel látszólag Sugar is egyetért, hiszen megkönnyebbült sóhajt hallat, amint ellépek a másiktól.

A két srác szikrákat szóró szemekkel bámulja egymást, mely azt sejteti, ők bizony nem lesznek puszipajtások.

ㅡ Nos, Tae, bemutatom Yoongi-t, az én ㅡ hosszasan elmélázom azon, miképp kellene hivatkoznom rá ㅡ lakótársamat! ㅡ halvány mosolyt erőltetek magamra, amin a vak is látná, hogy nem valós, de nem kívánok ezzel foglalkozni. ㅡ Yoongi, ez a fess fiatalember pedig Taehyung ㅡ megnevezésekor halk kacaj bukik ki ajkaim közül ㅡ, egy közeli barátom!

Ha belegondolok, milyen megerőltető volt csupán csak ezt a néhány, rövidke mondatot kisajtolnom magamból, majd' sírva fakadok. Megannyi bizonytalan kijelentés, s mind több sebből vérzik, mégis az efféle diplomatikus megfogalmazásnak köszönhető, hogy nem teremtettem még kellemetlenebb helyzetet a meglévőnél is - magamat ismerve képes lettem volna rá.

A fiúk rövid habozást követően kezet ráznak, legnagyobb meglepettségemre pedig Yoongi invitálja be a házba a látogatót, nem is nekem kell megtennem.

ㅡ Minek köszönhetjük a látogatást? ㅡ Sugar a kanapén foglal helyet, szorosan mellettem, míg Taehyung az ülőalkalmatosság melletti fotellel szimpatizál jobban, minek őszintén örülök, mert még különösebb szituációt szülne, ha a két potenciális lovagom közé szorulnék.

ㅡ Talán zavarok? ㅡ Tae szemöldökei az egekbe szöknek, miközben hátradőlve kényelembe helyezi magát.

ㅡ Szó sincs erről! Yoongi csak arra akart utalni, hogy megleptél minket! ㅡ magyarázkodásom közben helyeslően bólogatok, ezzel is megerősítve szavaimat. ㅡ Szóval mi szél hozott?

Válaszát hosszas másodperceken keresztül magában tartja, mintha nem tudná, meg szabad-e osztania velem, velünk az információt, majd alsó ajkát fogai közé csippenti, kobakját pedig oldalra biccenti, miközben tekintetét a közöttünk elterülő szőnyegre szegezi, s akárhogy is próbálom, képtelen vagyok nem varázslatos arcát mustrálni, minek vonásait újra memorizálnom kell - legalábbis szeretném.

ㅡ Itt van az otthonom ㅡ éles pillantást vet Yoongi felé, aki jelenleg is képemet bámulja, ezzel valamiféle ördögi körbe taszítva hármunkat ㅡ, itt van Hoseok ㅡ nevem hallatán meglepettségemben elnyílnak ajkaim, a fiú pedig bazsalyogva hagyja, hogy végre-valahára csillogó szembogaraink találkozhassanak, s néma táncot járva felidézhessék a múlt sejtelmes szépségeit.

Tulajdonképpen nem volt olyan rég az, hogy mi kézen fogva sétáltunk a parkban, egy-egy esős délutánon pedig a szobámba kuckózva filmet néztünk. A kapcsolatunk kezdetleges volt még, ám az egymás iránt táplált érzelmek rég szívünkbe gyökereztek, így nem meglepő, hogy ketyegőmben a hullámzó, érzelmek alkotta tenger tajtékzik a jelenlegi helyzet miatt.

Az apám hazatértének tudata alapvetően a szívembe mart, Yoongi különös változása összezavart, ahogy a feltételezhető belehabarodásom is. Csupán ennyi is túl megterhelő lenne megviselt lelkemnek, ám problémáim az elmúlt huszonnégy órában tetőztek csak igazán; JungGi, a zavaros éjszaka, most pedig Taehyung. Fogalmam sincs mit kellene tennem, gondolnom vagy éreznem; talán jobb lesz, ha csak sodródom az árral, hiszen a próbálkozásaim általában füstbe mennek.

ㅡ Rengeteg mindent meg kell beszélnetek, azt hiszem ㅡ Sugar torkából hangos sóhaj szakad fel, s magam sem értem teljesen az okát, de elszomorít annak gondolata, hogy ilyen könnyen elenged ㅡ, szóval Én magatokra hagylak titeket.

Még véletlenül sem néz rám, pedig tekintetem övét keresi, hogy legalább abból ki tudjak belőle valamiféle érzelmet olvasni, de hiába; feláll mellőlem, majd gyors, határozott léptekkel távozik a helyiségből, Tae pedig kapva kap az alkalmon: elfoglalja a helyét - remélhetőleg csak ezt.

⥁

Keserves fájdalom járja át a testem kétes helyzetemre gondolva, hiszen már réges-rég összeomlottam; azt hittem, nem lehetek borzalmasabban, ám darabjaim újra meg újra apróbb részekre bomlanak, ezt addig folytatván, mígnem teljes mértékben szétesek és elveszek, ténylegesen visszafordíthatatlanul.

ㅡ Tudod, mit szeretne tőled Taehyung? ㅡ elmélkedésemet apám mély hangjába burkolódzott kérdése zavarja meg.

ㅡ Neked kellene tudnod, nem? ㅡ a plafonra meredve igyekszem összeszedni magam, nem megrémülni az ellene való fellépéstől.

ㅡ Utalgatsz, Hoseok, utalgatsz?

ㅡ Miért hívtad vissza? ㅡ gondterhelt sóhaj szökik ki ajkaim közül, miközben felülök az ágyon, hátamat pedig annak támlájának döntöm.

ㅡ Kérdőre vonsz engem? ㅡ hunyorogva feltérdel a matracra, egyik kezével pedig a fal fejem melletti részénél támaszkodik meg. ㅡ Hogy gondolod ezt? ㅡ szabad kezét állam alá csúsztatja, eztán higgadt hangját meghazudtolva, durván megemeli a fejemet.

ㅡ Én csak tudni szeretném, mit akarsz ezzel elérni ㅡ hangom kissé megremeg, ám minden erőmet összeszedve tartom magam; nem retteghetek tőle.

ㅡ A legjobbat akarom a fiamnak ㅡ íriszeimbe vájja magát.

ㅡ Taehyung lenne a legjobb? ㅡ néhány másodperc erejéig visszagondolok arra az időszakra, mikor még ennek szöges ellenkezőjét állította. ㅡ Én nem így emlékszem.

ㅡ Te semminek sem tudsz örülni?! ㅡ erélyesebben szólal fel, ezzel még inkább megijesztve engem. ㅡ Olyan hálátlan vagy, mint az anyád! ㅡ szikrákat szóró szemekkel sasolja kacsói közé rekesztett arcomat.

ㅡ Akkor Én is az ő sorsára fogok jutni? ㅡ tisztában vagyok azzal, hogy pengeélen táncolok, de egy olyan reménytelen alaknak, amilyen jómagam vagyok, nem számít már; vagy így, vagy úgy, de minden bizonnyal meghalok, ez tény, s ha már így kell lennie, akkor nyugodt szívvel szeretnék eltávozni. ㅡ Engem is meg fogsz ölni?

𝐇𝐞𝐲! ―

Na, most komolyan rendesen fogom hozni a részeket! Tudom, ez csak 1000 szó, nem túl sok, de valamelyest elszoktam a hosszabb részek megírásától, vISZONT igyekszem visszarázódni!

Amíg Én mással foglalatoskodtam, meglett a 4K+, amit NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖK NEKTEK!

(((@NatsuAnikiZeref , mEGLEPI!!!)))

𝐈𝐥𝐲!♡