Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

12.

🍋🍋🍋Hoseok🍋🍋🍋

A kanapén elterülve szorosan magamhoz ölelem sárga plüssmedvémet, miközben fáradt pilláimat lehunyom s próbálok valamelyest lehiggadni. Szívem még mindig oly' hevesen pumpálja az ereimben a vért, már-már úgy érzem, szívinfarktus fog elvinni.
Kiszáradt ajkaimat fogaim közé csippentem, és élesen szívok be a tüdőmbe egy óriási adag levegőt. Ettől az oxigéntöltettől mintha csak még nehezebb lenne a testem, mintha még inkább besüppedt volna a kanapé nehéz súlyom alatt. Vagy talán a lelkem kezdett el lehúzni az Alvilág egyik legégetőbb, legmélyebb és legborzalmasabb bugyrába?

- Lemon - jéghideg kéz siklik még mindig nedves orcámra - miért itt fekszel? - finoman cirógatni kezdi az arcomat, Én pedig nehézkesen felnyitom pilláimat s laposakat pislogok a mellettem ülőre.

Szóval csak miatta süllyedt be a kanapé, ez azért valamelyest megnyugtató.

- Mert a Te szobád az apámé igazából - felülnék, de Yoongi nem hagyja.

- És? Alszok Én itt - óriási sóhaj szakad fel a torkából.

- De azt nem szeretném, hogy az Én hibámból kelljen a kanapéra szorulnod. Nem valami kényelmes - talán túlzott kómásságomnak köszönhetően a kelleténél őszintébb vagyok. Nem kellene mindent így az orrára kötnöm.

- Nem kell a kanapéra szorulnia egyikünknek sem - Sugar arcára méretes mosoly ül ki, amely meg kell, hogy valljam igazán csábos. - Ugye tudod, mire gondolok?

- Legyen - szemeimet lehunyva, gondolkodás nélkül rábólintok. Jelenleg minden mindegy nekem, csak had aludjak végre.

A fiú elneveti magát, majd lassan felemelkedik mellőlem. Naivan azt hiszem, hogy felballag a szobámba nélkülem, ám neki esze ágában sincs lent hagyni. Könnyedén a karjaiba emel és határozott léptekkel megindul az emeletre. Olyan erősen szorít magához, mintha attól félne, bármelyik pillanatban lepottyanhatok egyenesen a Pokol kényköves bugyrai egyikébe. Fejemet mellkasának döntöm, miközben Ő valamit elkezd mormolni. Nem hallom és nem is érdekel, mert pillanatokon belül átlendülök a valóvilág küszöbén az álmok mezejére.

🍋🍋🍋Yoongi🍋🍋🍋

A szobába érvén óvatosan fektetem le Lemon-t az ágyára, nehogy felébresszem. Ráfér már egy kiadós alvás. A szemei alatt minden egyes nap ott pihennek azok a fránya, sötét karikák, melyek azt kiáltják, Hoseok rettenetesen fáradt és segítsen rajta végre valaki.
Ugyan fáradt cseppet sem vagyok, mégis elterülök a fiú mellett, miután sovány testét meleg takarója alá bújtatom. Egyik karomat óvatosan dereka köré fonom s olyan közel húzódok hozzá, amennyire az lehetséges. Hoseok hirtelen megmozdul, de nem felébred, mindössze csak az oldalára fordul, így szembe kerül velem. Fáradt ábrázata sápadt bőrével kombinálva másnak talán nem kötné le a figyelmét, az enyémet viszont megfogja s meg is tartja. Még így is olyan gyönyörűnek találom, akár évekkel ezelőtt, mikor még fiatal kölykökként videójátékoztunk, miközben az édesanyáink együtt bújták a szakácskönyvet a konyhában. A napjaim fénypontja mindig az volt, mikor Lemon meglátogatott minket. A fiú mosolyával beragyogta az amúgy kissé zord lakásunkat és megtöltötte szeretettel a szívemet.
Annak a Hoseok-nak mostanra már csak töredékét lehet felfedezni olykor a fiúban, ez pedig elszomorító. Tönkretettek egy ártatlan embert, kinek csak egyetlen hibája volt: szeretni akart.

Teljesen elveszítem az időérzékem Lemon arcának mustrálása közben. Megannyi gondolat közül jelen esetben egyetlen az Istenért sem hagy nyugodni. A mellettem fekvő kicserepesedett ajkai látván az Én szám is kiszárad, szívverésem pedig túlzottan felgyorsul. Ismerem azt a mámorító érzést, tudom, milyen magával ragadó egyetlen apró csókja is, éppen ezért vágyom egyre jobban arra, hogy ismét eufórikus érzettel telítse meg mellkasomat puha párnácskáink tánca. Talán szégyellenem kellene, hogy ennyire epedezem édes ajkai után, de egyáltalán nem érdekel. Már rég nem azon az úton járok, amin kellene, így legalább had élvezzem ki Lemon közelségét, amíg még lehetséges ez.