A rend őrzői

Főzetkészítés mesterfokon

Az a legfontosabb, hogy ne veszítsük el a titokzatos ismeretlen iránti kíváncsiságunkat, a rácsodálkozás képességét. Higgyünk kicsit a jó vagy a gonosz varázslatában, a lehetetlenben, a csodákban.

(Nora Roberts)

- Főzetkészítés? - ráncolta Evelyn a szemöldökét.

- Aha! Nekem ez az egyik képességem, így lehet, hogy meg tudnám neked tanítani...

- És hogy szándékozod? Már csak magamból is kiindulva... - motyogta Evelyn. Olyan egy órája tudta csak meg, hogy boszorkány, és máris mindent a nyakába zúdítanak.

- Hm... - Merilyn tűnődve az ajkai elé emelte ujját. - Én kiskoromban egy véletlen folytán jöttem rá, hogy boszorkány vagyok. Anya a kád szélén felejtette a varánusz pikkelyeket.

- Azokat láttam! - ötlött Evelyn eszébe, és roppant büszke volt magára, hogy valami mágikus dolgot sikerült megjegyeznie. Merilyn rámosolygott, majd folytatta a mondanivalóját.

- Ha a varánusz pikkelyek - természetesen boszorkány kézben - vízzel érintkeznek, akkor nagyon heves reakcióba lépnek. Láva keletkezik belőlük. Igaz, miután rájöttem a képességemre, a lávától leégtek a lábaim, szóval vissza kellett őket növeszteni... - mondta Merilyn, és az emléktől megborzongott.

- Olyan vagy, mint valami rossz gyógyszerész - húzta el Evelyn a száját mosolyogva. - Mondjuk, ez nem is lenne olyan rossz becenév...

- Ú, lesz saját becenevem! De jó! Még soha nem volt saját becenevem - tette össze Merilyn a kezeit boldogan, és a meghatottságtól kis híján sírt is.

- Nyugi, ez csak egy becenév - nevetett Evelyn.

- És én adhatok neked becenevet?

- Inkább ne - mondta Evelyn. Még most is keserű íz marta a torkát, amikor eszébe jutottak az árvaházban töltött évei. Ott mindenki Rágópapírnak hívta, mert a szülei úgy hagyták őt hátra, mintha eldobtak volna egy darab szemetet. Hogy elterelje a figyelmét, az üvegcsék felé pillantott. - Szóval random bele kéne dobálnom ezeket a cuccokat a kondérba, és lesz, ami lesz?

- Körülbelül. Ó, hogy az a! - trappolt oda Merilyn az egyik üvegtégelykéhez, ami üresen hevert a polcon.

- Mi történt?

- Aphrodite megint megette a kakukkfüvet. Pedig pont kellett volna! A szőnyegen lévő lyukakat akartam beforrasztani vele... figyelj, én most kimegyek a kertbe szedni egy kevéskét, ha találok. Itt leszek a közelben, van a kastély mellett egy bokorlabirintusom. Ha meg szeretnél keresni, akkor először fordulj balra, majd kétszer jobbra, egyenesen, és még háromszor balra. Megjegyezted? - kérdezte, bár Evelyn inkább annak a megfejtésére koncentrált, hogy a boszorkány miért akart nekiállni éjjelek évadján kakukkfüvet szedni...

- Öhm, igen, azt hiszem... - mondta Evelyn. Először balra, aztán jobbra, majd egyenesen... vagy előtte még kell háromszor balra is menni? Mindegy, majd lesz valami. Azért csak nem tévedhet el, vagy ha el is téved, akkor Merilyn kimenti. Mert a boszorkányok képesek erre... ugye?

- Remek! Sok szerencsét a főzetkészítéshez, én most megyek is - nézett Merilyn bátorítón, majd felkapott egy seprűt a halomból, és kisuhant vele az ajtón.

Evelyn még néhány pillanatig bámult utána, majd a kupacra meredt. Éjszaka volt, sok minden ment keresztül, ráadásul semmi kedve nem volt főzeteket dobálni egy öreg üstbe, várva a csodát. Az antik szekrényhez nem mert hozzáérni, mert úgy nézett ki, hogy csak a Szentlélek tartja össze, viszont a a padlón is hevert néhány könyv...