A rend őrzői

Korcs

Van, amikor megmentünk egy állatot, és nem is sejtjük, hogy ezzel önmagunkat mentettük meg.

(Carol Bigley)

Evelyn zihálva ült fel. Hideg veríték áztatta a takaróját, és szinte még mindig érezte az égető, fojtogató érzést, ami a tüdejét mardosta.

Álom.

Az egész egy álom volt.

Mégis... minden olyan valóságosnak tűnt. A nő, akivel találkozott... Requist... arra figyelmeztette, hogyha legközelebb ott jár, akkor vigyázzon a korcsokkal. Ez valami utalás lett volna, hogy nem ez volt az utolsó... hogy is mondta... árnyálma?

- Jó reggelt! - köszönt egy barátságos hang, mire odakapta a fejét. Fellélegezve állapította meg, hogy ez csak Merilyn.

- Neked is, Gyógyszerész - mosolyodott el, bár mellkasa még mindig hevesen hullámzott.

- Hihi. A becenevemen szólítasz. Amúgy mit álmodtál? Egy kicsit fuldokoltál, és eléggé szenvedő arcot vágtál. Körülbelül ilyet - grimaszolt Merilyn egy sort. Evelyn egy pillanatig eltűnődött, majd megrázta a fejét.

- Csak egy rossz álom volt, semmi több - felelt, és ahogy ezt kimondta, valahogy ő is megnyugodott egy kicsit. Igen... csak egy rossz álom...

- Oké. De ha van valami, akkor szólj - kérte Merilyn Evelynt mosolyogva, majd felpattant. - Amúgy csak azért jöttem, hogy felkeltselek, mert mennünk kell gyógynövényeket szedni.

Evelyn értetlen fejjel bámult, mire Merilyn durcásan összefonta karjait.

- Te magad mondtad, hogy segíteni fogsz!

- Ja, hogy az... - motyogta Evelyn unottan, és lassan kihámozta magát a takaróból. Ahogy az anyag meglibbent, elkerekedett a szeme. A fehér anyag pirossá itatódott át. Gyorsan, hogy Merilyn ne vegye észre, olyan oldalára fordította azt, ahol nem látszik a friss vér.

- Jaj, az ágyazással ne törődj! Hagyd csak rám - legyintett Merilyn.

- Ó-ó, semmiség, majd én megcsinálom.

- De komolyan, nem kell...

- Majd én - jelentette ki Evelyn ellentmondást nem tűrő hangon, mire Merilyn hevesen bólogatva beletörődött, hogy vendégje fogja elvégezni a házimunkát.

- Rendben, rendben! Ha elkészültél, gyere le a konyhába. Addig összedobok valamit! - tervezte lelkesen a teendőit, majd kifordult a szobából.

Evelyn csak csendesen bólintott egyet, és a táskájához fordult, amiben a ruhái voltak. A kis, napsütötte szoba sarkába hajította le hanyagul. Ahogy a cuccai között kutakodott, megakadt a keze valamiben. A könyvben, amit Merilyn lopott a könyvtárból. Különös - gondolta - ez meg mikor került hozzám?

- Nézzenek oda. Rólad meg is feledkeztem - kuncogott egy halkat, és óvatosan hozzáérve a kötet gerincéhez fellapozta azt. Magilouros hologramja ismét kék ragyogással vetült fel, mutatva a varázsvilág világtérképét. 

Rögtön kiszúrta a Rend Birodalmát, amely a térkép északnyugati részén terült el. Közvetlenül alatta helyezkedett el a Káosz Birodalma, és a két területet pusztán egy határvonal választotta el, így leginkább egy kontinensre hasonlítottak - Evelynt Amerikára emlékeztette a földrész. A két birodalom lábát egy bizonyos Viharok tengere mosta, és, már ahogy a név se sejtet semmi jót, kisebb-nagyobb hullámokat lehetett felfedezni a kivetítésen. Ahogy tovább haladt, megpillantotta az Ezernyelvek szigetcsoportot is. Erről nem jutott sok minden eszébe Evelynnek, pusztán a  kínai éttermekben kapható édes-savanyú csirke, és Hawaii, szóval inkább tovább kutatott új területek után. Délkeleten, szinte a térkép legszélén helyezkedett el Smaragdföldje, ami szinte nagyobb kiterjedésű volt, mint a Rend- és Káosz Birodalma. Viszont nem csak a "földön" voltak helységek: nem sokkal a hologram felett lebegett egy különálló, hatalmas felhő, amely felett a Szentföld elnevezés díszelgett. Azonban akadt egy különös jelenség, ami nem tudta elkerülni Evelyn figyelmét: néha itt-ott felvillant egy szöveg, hol a tengeren, hol a szárazföldön. "Démonföld: pontos tartózkodási helye ismeretlen". Ahogy így ugrált a kiírás, megakadt a szeme egy nagyváros méretű, örvénylő ponton: a Szirénörvényen. Szinte megborzongott, ahogy elképzelte magában a vérfagyasztó látványt. Még egyszer végigjáratta szemét a helyeken, ugyanis úgy érezte, mintha nem először látná ezeket a neveket...