A rend őrzői

Ismerjük meg magunkat egy kicsit!

Az, hogy mások milyennek látnak, néha pont az ellentéte annak, amit magadról hiszel.

(Becca Prior)

Mint ahogy azt Evelyn sejtette, barátai rögtön elárasztották a kérdéseikkel, úgymint „Jól vagy?", vagy „Eddig miért nem mondtál semmit?", és a lány próbált mindegyikre válaszolni, többé-kevésbé őszintén.

- Mondtam már, minden oké, csak szereztem néhány lila foltot. Egy seb begyógyul – vonta meg a vállát.

- Jaaj, te szegény! – ölelte meg Merilyn. Közben még mindig a lépcsőn baktattak, úgyhogy Evelyn majdnem orra esett. – Majd meggyógyítalak, ha felértünk!

- Kösz – mosolyodott el halványan, miután lehámozta magáról a hiperaktív lányt.

- Requist mindig magánál hordozza a Káosz Jogarát – szólalt meg halkan Cherry. Evelyn meglepetten pillantott rá, bár az hátra se tekintett. – Azt mesélik, hogy ha elég ideig tartod rajta a szemed, meghallod az elveszett lelkek sikolyát, viszont ha túl sokáig nézel bele, beszippanthatja a lelkedet, és csak egy üres, emberinek nem mondható vázat hagy maga után, ami minden utasításodat követi.

- Bár az utolsót inkább legendaként tartják számon – szállt be Merilyn is, izgatottan suttogva Evelynnek. – Mert senki se bizonyíthatta.

- Ó – lepődött meg Evelyn. – H-Hát nem tudom... láttam nála egy csicsás jogart, de nem az kötötte le leginkább a figyelmemet. Azt hiszem, hasonlított egy kicsit Helanoreyére.

- A Rend, és a Káosz Jogara – tűnődött el Harley. – Hallottam már róluk néhány utcai pletykát. Egy bukott királynő készítette őket, és minden erejét beleölte. Csak pechje volt, mert a fegyverek, amiket az uralkodók elpusztítására készített, az oldalukra álltak.

- Az oldalukra álltak? – ráncolta össze James a szemöldökét, és hátrapillantott Harleyra. – Úgy beszélsz róluk, mintha éreznének is valamit.

- Á-Állítólag van személyiségük – bólintott Kira mosolyogva.

- Asszem, ezért is van az, hogy nem mindenki foghatja meg őket – helyeselt Harley.

- Nem mintha én ezt nem tudtam volna – morogta Cherry, miközben felértek. Aztán a szobák felé menet még hozzátette. – Emellett rendkívül erősek. Elképzelhetetlenül. Valószínűleg erősebbek, mint a legkiválóbb varázslók, és boszorkányok, akiket a varázsvilág ismer.

- Jól vettem ki abból, amit mondtál, hogy lefikáztad Helanoreyt? – torpant meg Harley.

- Nem „fikáztam le", csupán közöltem egy valószínű tényt – ellenkezett Cherry dühösen, aztán kissé megenyhülve hozzáfűzte. – Bár meglep, hogy egyáltalán tudtál valamit a Jogarokról.

- Ezt vegyem dicséretnek? – húzta fel Harley a szemöldökét vigyorogva, miközben levetette magát a padlóra.

- Úú, Kira, nézd, eddig észre se vettem ezt a virágot! Ez mi? – mutatott Merilyn az ablak alatt elhelyezkedő, apró, fehér virágokat bontó növényre, és karon ragadva Kirát az ablakhoz szaladt vele.

- Merilyn, ne molesztáld Kirát! Ajj, te pedig kelj már fel a földről! Nem otthon vagy! James, te meg mi a francot csinálsz azzal az ivókúttal?! – szólt rájuk Cherry, mint valami bébiszitter. Harley éppen készült elaludni a földön, a James pedig bekapta az ivókút fejét, várva, hogy víz jöjjön belőle – az már más kérdés, hogy amikor ez megtörtént, majdnem belefulladt. Úgy tűnt, a lány most unta meg az egészet, szóval fénysebességgel Evelyn kivételével minden embert megragadott, és sorba állított a falhoz. Azok csak meglepetten pislogtak. – Itt maradtok, és nem viselkedtek gyerekesen. Te pedig öltözz fel, mielőtt harangoznak, különben megint itt hagyunk, és akkor már nem lesz rá semmiféle magyarázatot!