❝darling❞ || hyungwonho

☆ chapter 13 ☆

- Mi történt? - lép be a terem ajtaján Hoseok rémülten.
- Semmi. - válaszolom élettelen hangon, majd a fejemet a padra hajtom.
Hallom, ahogy közelebb sétál, majd leül mellém. Nagyot sóhajt, valószínűleg nem tudja mit mondjon. Nem telhetett el öt perc, mióta elrohantam az ebédlőből. Azt sem értem miért van itt.
- Nem kellene enned a többiekkel? - kérdezem halkan.
- Ez komoly? - csattan fel, amitől kicsit reszketni kezdek. - N-Ne haragudj! - a kezét a hátamra teszi, majd óvatosan simogatni kezd. - Én csak... Szeretném tudni, hogy mi volt ez az előbb. - sóhajt ismét.
Nem válaszolok. Erről nem beszélhetek. Megfogadtam, hogy még csak gondolni sem fogok a múltra. De a franc se gondolta volna, hogy az a féreg itt fog megtalálni.
- Rendben. - mondja Hoseok. - Nem baj, ha nem mondod el. Csak ne fuss el többé mellettem, jó? - ad egy puszit a hajamra, majd a kezét újra a hátamon kezdi mozgatni.
Csengetésig ülünk így, majd miután a barátom órára megy, észre veszem, hogy mennyire megnyugtatott. Talán, ha ő nem lenne, most épp egy szekrényben zokognék, ahogyan azt terveztem még fél órával ezelőtt. Hálás vagyok, amiért nem faggatott tovább, hanem csak... itt volt. Mellettem.

A diákok unottan sóvárognak vissza az óráikra és senki sem szól hozzám. Mintha rólam pletykálna néhány lány, de valószínűleg nem azért, mert kedvelnek. Kissé ingerülten túrok bele a hajamba, majd egy hirtelen gondolattól vezényelve a hátamra kapom a táskám és kimegyek a teremből.
- Hova hova, fiatalember? - a matek tanár hangja csendül fel mögöttem.
- Rosszul vagyok tanár úr. Hányingerem van és szédülök. - hazudom szemrebbenés nélkül.
- A mai ebéd után nem is csodálom! - nevet fel hangosan. - Na jól van, menjen haza nyugodtan, majd szólok az osztályfőnökének! - közli mosolyogva, majd bemegy a többiekhez.
A folyosón állok, mint egy utolsó lúzer, ugyanis nem tudom, mit csináljak ezek után. Életemben először lógok és azt se tudom hova menjek. Hoseok lakásához nincs kulcsom, otthon meg a nővérem rúgna seggbe az biztos. A nyakamat vakargatva gondolom végig, melyek azok a helyek, ahova egyáltalán nem mehetek, majd ráeszmélek, hogy valójában sehova se tudok menni.
- Mekkora pancser vagyok! - szidom magam.
- Csak nem olyan vészes a helyzet! - egy ismerős hang üti meg a fülem.
- Hyunwoo, te mi a szart keresel itt? - fordulok felé.
- Ú, ez fájt. - nevet halkan. - Amúgy, csak ellógom az utolsó órákat, ahogy mindig. Itt az a kérdés, hogy miért beszélsz magadban egy üres folyosó közepén? - kuncog tovább.
A gúnyos kérdése nem izgat annyira, de az előbb említett pár szó igenis érdekes a számomra.
- Igazából, én is lógni akartam. - kezdek magyarázni. - Csak nem tudom hova menjek. - tárom szét a karjaim. - Nincs valami ötleted? - kérdezem, reménykedve abban, hogy nem fog ennél nagyobb viccet űzni belőlem.
- Gyere velem! - ajánlja fel kedvesen. - Most úgyis az egyetemistákkal akarok talizni. - mosolyog.
- Ó. - ennyit tudok hirtelen kilehelni magamból. - Nem annyira kedvelem őket, szóval ezt most kihagyom. De azért... kösz! - intek neki, majd megfordulok indulásra készen.
- Várj! - állít meg hirtelen. - Akkor elviszlek egy titkos helyre. - kacsint egyet, ami nem annyira tetszik.
Nem szeretem a meglepetéseket, sem az olyan helyeket, amelyeket nem ismerek. Abból semmi jó nem származik. Soha.
- Bocsi pedomaci, de a titkos helyek nem az én kedvenceim. - rázom meg a fejem.
- Pedomaci? - nevet fel kissé hangosan. - Csak a suli mögé megyünk, a többiek is ott vannak már. - magyarázza a számára nyilvánvalót, én meg úgy festhetek, mint aki azt se tudja, mi az az iskola.
- Többiek? - húzom fel a szemöldököm.
- Tudod... A banda. Akikkel a baratod mindig lógni szokott. - mosolyog. - Persze csak akkor, mikor nem veled van. - kuncog halkan.
Gondolkozom egy picit, majd az ötletbe beleegyezően bólintok. Magam elé engedem Hyunwoot és követni kezdem. Gőzöm sincs Hoseok mit csinál, amikor nem velem van. Őszintén szólva, mióta ismerjük egymást, szinte minden délutánt együtt töltöttünk. Kíváncsi vagyok azokra az idiótákra, akik mindig bajba keverik.