❝darling❞ || hyungwonho

☆ chapter 12 ☆

Hétfő reggel van és határozottan nem akarok suliba menni. Oké, senki sem akar, aki annyi idős, mint én és nem olyan kretén, mint Youngjae de most tényleg nagyon nem akarok kikelni az ágyból.
- Drágám, muszáj lesz felkelni... - motyogja álmosan a szavakat a mellettem fekvő Hoseok.
- Nem akarok menni! - magamra rántom a takarómat és visszabújok mellé.
- Örökre utálni fogom magam emiatt... - sóhajtja, mire rápillantok, ő pedig kimászik az ágyból, majd az ölébe emel.
- Hoseok, most rögtön tegyél le, mert esküszöm megverlek! - kezdek kiabálni, ő meg csak nevet, mint egy öt éves hülyegyerek. - Nem vicces, tegyél már le! - csapkodni kezdem a mellkasát de, minha egy falat simogatnék azzal, hogy egyszer majd beszakad. De nem fog.
Hoseok, amint kineveti magát, szépen és óvatosan leenged, majd kirohan a szobából.
- Hány éves vagy, te barom? - kiabálom, már én is kuncogva az egészen.
Elkezdek öltözni, majd a fürdőszobai rutint is hamar elvégzem, végül a bejáratnál várok Hoseok-ra.
- Na, jössz már? - toporgok egy helyben. - Te akartál annyira suliba menni, akkor gyere is!
Ekkor lakótársam megjelenik egy hatalmas vigyor kíséretében, amit nem tudok hova rakni, de inkább betudom valamilyen hülyeségének, amihez nincs most türelmem.
- Meg se kérdezed miért vagyok ilyen vidám? - na, már csak ez kellett.
- Nem, de gondolom másodpercek kérdése és elmondod magadtól is. - válaszolom, miközben ő bezárja az ajtót és elindulunk.
- Ma három napja, hogy együtt vagyunk! - kezd el tapsikolni, majd óvatosan körül néz és amint nyugtázza, hogy senki sincs a környéken, egy gyors csókot ad.
- Ezzel amúgy is lógtál nekem reggelről! - kacsint, majd megragadva a kezem, tovább indul az úton.
Nem hiszem el, hogy egy iskolában tanulunk, hogy egy korosztály vagyunk és egyáltalán, hogy ő tényleg nem egy nagyra nőtt kisgyerek.
- Hoseok... - szólítom meg, aminek hatására rám pillant. - A suliban, hogy fogunk viselkedni? - kérdem puhatolózva. Nem akarom, hogy azt higgye én bármit is ellenzek sőt, szarok a többiekre de nem akarom kínos helyzetbe hozni a gengszter imidzsét.
- Hogy érted? - kérdezi értetlenkedve, bár lerí róla, hogy csak szórakozik.
- Go-Gondolom a barátaidnak nem nagyon akarsz mesélni arról, hogy mi... - egy pillanatra az egymásba kulcsolt kezünkre pillantok, majd vissza rá. - Úgy értem ezzel semmi baj, teljesen megért.. - be akarom fejezni a mondatom de Hoseok a szavamba vág.
- Már mindegyiküknek elmeséltem. - vigyorog.
- Mi van? - kérdezem olyan meglepetten, hogy a hangom is sokkal magasabban cseng.
- Tényleg! - nevet fel. - A suliban mindig piszkáltak, hogy ne csak bámuljalak, hanem hívjalak el valahova. De nem volt merszem odamenni... - neveti el magát, miközben a keze lassacskán a nyakára szökik.
- Nem volt merszed? Ijesztő vagyok? - kérdezem felhúzott szemöldökkel. Nem hiszem, hogy pont neki kellene félnie bárkitől is.
A kérdésemtől hangosan felnevet, majd megrázva a fejét tovább indul az úton.
- Ma bemutatlak nekik! - mosolyog rám biztatóan.

Az iskolába érve, szokásosan köszönünk el egymástól és indulunk el két különböző irányba. Már majdnem a termemhez érek, mikor valaki megragadja a vállamat és megfordít.
- Mi van már? - kérdezem ingerülten, arra számítva, hogy megint Youngjae akar piszkálni.
- Ú, ne haragudj! Nem tudtam, hogy szar napod van. - nevet fel a nálam jóval magasabb srác, aki -, mintha - Hoseok barátai közül lenne valaki. - Amúgy bocsi, ha megijesztettelek, Hyunwoo vagyok. - nyújtja felém jobb kezét, én viszont nem akarom elfogadni.
- Oké és ez engem miben érint? - nem akarok kedves lenni egy olyan emberrel, akiről azt se tudom, hogy mit akar tőlem.
Hyunwoo látszólag kínosan kezdi érezni magát, mert bár a szája felfelé konyul, mégsem tűnik olyan őszintének, mint pár másodperce.
- Tudod... Hoseok haverja vagyok! Hyunwoo, a jó fej srác a másik osztályból! - mutat a folyosó túlsó végére, ahol mindenbizonnyal az ő terme található meg.
- Jó, most akkor mondd el, hogy mit szeretnél tőlem. - sóhajtok egyet és inkább a lényegre térek. Egyáltalán nem érdekel, hogy ki ez a srác de biztosan nem ismerkedni jött ide.
- Csak gratulálni szerettem volna... - motyogja halkan. - Tudod... Elég idióta tud lenni Hoseok de... Rég láttuk ilyen boldognak. - mosolyog halványan.
Érezem, ahogy viszonozni kezdem eme gesztust de nem tudok mit mondani. A szívem, mintha ismét túl gyorsan verne és az arcom is égni kezd.
- Igazából, csak ennyit szerettem volna. - folytatja az előttem álló, majd hátrál pár lépést. - Na, akkor.. Szia! - int egyet, megfordul és teljes gőzzel száguld vissza az osztályához.
Bár nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de Hyunwoo igazán boldoggá tett. Olyan szinten, hogy a hisztis Youngjae-n sem akadok ki és a tanárok frusztrált és megvető tekintetétől sem ráz ki a hideg. Csak szeretnék minél hamarabb ebédelni menni.

Az unalmas első pár óra iszonyatosan lassan akart letelni. Hoseokot hirtelen elhívta a tesi tanár egy kosárlabda meccsre, amin valamilyen egyetemista csapat ellen kellett játszani, így egyetlen egy szünetben sem tudtunk találkozni és még csak az SMS-emre sem reagál. Bármilyen gáz, de most tűnik csak fel, hogy rajta kívül semmilyen barátom, akárcsak kedves ismerősöm sincs az iskolában. Meg amúgy máshol sem. Ahogy kicsengettnek, megindulok a diáksereggel az ebédlőbe, azzal a reménnyel, hogy Hoseok is ott lesz. Kíváncsian fürgészem végig a tömeget de senkin sem állapodik meg a tekintetem. Nagyot sóhajtok, majd a tálcámmal helyet foglalok egy jól eldugott, üresnek tűnő asztalnál. Unottan kavargatom a mai mérget, mikor az igazgató hangja megüti a fülem.
- Figyelem diákok! - szól ránk, minek hatására én is felé nézek. - Mint, ahogy mindannyian tudjátok, ma egy barátságos kosárlabda meccs helyszíneként szolgált az iskolánk! - mint mindig, most is úgy beszél, mintha legalábbis ő teremtette volna a világot. - Fogadjuk szeretettel a Yonsei Egyetem kosárlabda csapatát! - az egész ebédlő tapsviharban tör ki, ahogy az említett csapat, illetve a sajátunk beáramlik hozzánk.
A diri még valami olyasmiről beszél, hogy nagyszerű játék folyt le a délelőtt folyamán, illetve, hogy. meghívta az ellenfelet egy adag moslékra. Amint meglátom, hogy az iskolatársaim átlépik a helyiség küszöbét, azonnal a barátomat kezdem keresni. Már épp lendítem a karom, hogy intsek Hoseoknak, de egy olyan személyt pillantok meg, akitől a gyomrom görcsbe rándul. A kezem automatikusan mellém esik, ezzel az ebédem egészét kiborítva. Mint, akit felrúgtak, pattanok lábra és próbálva visszatartani a könnyeimet, rohanok ki az ajtón. Nem érdekel Hoseok kétségbeesett arca, vagy imént említett ember önelégült mosolya és a nevem, amelyet az igazgató ingerülten sziszeg a fogai között. Csak haza akarok menni.

|🍒 sziasztok! hogy vagytok?
tetszett a rész? c: próbálom mihamarabb folytatni de mostanában minden összejött, így kevesebb az időm.
mellesleeeg, elértük az 1 ezer megtekintést(?), amiért nagyon hálás vagyok!! köszönöm szépen! 🍒 |