❝darling❞ || hyungwonho

☆ chapter 5 ☆

Hoseok lakásához érünk, ahol a mellettem ácsorgó ingerülten keresgéli a kulcsait. Miután sikeresen megtaláljak őket, a zárhoz emeli a fémtárgyat és kinyitja előttem az ajtót. 
- Tiéd az elsőbbség, drágám!  - vigyorog, amit én egy kicsinek aligha nevezhető taslival viszonozom.
Célegyenest elindulok a szobájába és bezárkózom, illetve csak próbálok. A házi gazda ugyanis utánam jön, majd intézkedni kezd. 
- Szóval ide nyugodtan pakolhatsz! - mutat az egyik vadonatújnak tűnő akác szekrényére. - Kérsz valamit inni? - mosolyog, én pedig próbálom tartani a lépést. 
Nem tudom kezelni ezt az embert. Nem értem, miért viselkedik így velem. Félek, hogy én is csak egy összevert rongybabaként fogom végezni az iskola hátsó udvarán, mint már jó pár osztálytársam. Csak magam előtt merengek, miközben ezeregy kérdés tömíti el az elmémet. Az egyetlen, aki megment attól, hogy belefulladjak a saját gondolataimba, az nem más, mint az előttem álló keze, ami a szemem előtt mozog le és fel.
- Hahó, itt vagy? - kérdezi aggódóan. 
- Ja, persze. - rázom meg kicsit fejemet, hogy biztosan visszatérjek a Földre. - Egy pohár vizet kérhetek? - kérdezem mosolyogva, amire csak heves bólogatás a válasz.
Amint Hoseok eltűnik a konyhában, én is kisétálok a nappaliba. Ahogy végig nézek a bézs bőrkanapén eszembe jut az előző este, ennek következtében az egész testem remegni kezd, a kötést a mellkasomon pedig egyre szorosabbnak érzem. A szemeimbe könnyek szöknek, ahogy az éjszaka azon pontjára gondolok, amikor még nem volt esélyem elrohanni. Amikor még a sebeimet szereztem. 
- Minden rendben? - rohan felém évfolyamtársam, így gyorsan megtörlöm szemeimet, majd próbálom az ajkaimat felfele húzni. - Fáj? - mutat aggódóan a még mindig remegő testemre. 
- Nem lényeges, már szarok rá. - legyintek flegmán, és inkább elveszem tőle a vizemet. Meg húzom a pohár tartalmát, mintha valamiféle alkoholos ital lenne, majd helyet foglalok a kanapén. 
Hoseok nagyot sóhajt, nem lemondóan, inkább frusztráltan. Elindul egy másik szobába, majd a tegnap esti elsősegély dobozzal jön vissza. 
- Hé, mondtam, hogy leszarom! - ellenkezek, mire rám se néz, csak a kötszereket és gyógyszereket válogatja az előtte heverő fémládából. 
- Én meg leszarom a nagyfiús kirohanásaidat. - mondja halkan, miközben felhúzza a felsőmet. A kijelentésére az összes ellenvetésem füstbe megy, hagyom magam. - Nem te vagy az egyetlen, akinek vannak sebei. - folytatja. - Szóval ne gondold azt, hogy mások nem tudhatják mit érzel. - még mindig tartja magát az előző hangnemhez, amitől kiráz a hideg. Nem tudom eldönteni, hogy megrémiszt, vagy megdöbbent ez az oldala Hoseok-nak, de az biztos, hogy elgondolkodtat, amit mond. Továbbra is néma csendben ülök, tartva a felsőmet, miközben az előttem álló kezeit követem szorgosan.
- Gondolom már gyakoroltad a sebek kezelését. - jegyzem meg halkan, mire a mozdulatsorok abbamaradnak, csak egy hideg tekintet mered rám pár centire. 
- Csak a felületi sérülésekhez értek. - mosolyodik el halványan, majd lehajtja a pólómat jelezvén, hogy készen vagyunk. Sokkal jobban is érzem magam, de nem tudom megköszönni.
Most megszólalni is nehéz. Tudom, hogy céloz valamire, de csak kerülgeti a forró kását. Érzem, hogy tud valamit és félek, hogy vissza akar élni vele. Félek, hogy bántani fog. 
- Megyek tanulni. - ennyit tudok kipréselni magamból, miközben Hoseok szobájába sietek.
Sejtéseim szerint nem egy ilyen kínos délután volt betervezve, de nem annyira izgat. Már csak ezt az egy estét kell kibírnom.

A kémia jegyzeteim szétszórtan hevernek a szoba minden pontján, a matematika füzetem kiesett lapjaival keveredve. Minden elméleti rész és képlet az agyamba lett vésve, így fáradtan terülök el az előttem lévő íróasztalon. Ha a korgó gyomrom nem töri meg a meghitt pillanatomat a bútorlappal, akkor most már biztos aludnék, viszont muszáj ennem valamit. Kisétálok a nappaliba, ahol Hoseok meredten bámulja a TV-t. Látszik rajta, hogy egyáltalán nem a készülékben adott műsorra koncentrál, hanem valahol teljesen máshol jár a gondolataiban. 
- Sajnálom. - lépek elé lassan. Ezt az egy szót már nagyon régen mondtam ki és most sem igazán tudom, hogy miért ejtettem ki a számon. Hoseok is ugyanolyan meglepett, mint én, talán még jobban. 
- Miért kérsz bocsánatot? - kérdezi értetlenül. 
- Mert egy seggfej vagyok, talán azért. - oktatom ki. 
- Hát, nem vagy egy unalmas ember, az biztos. - kezd el kuncogni, miközben feláll ült helyéből, majd a konyha felé indul, én pedig követem. 
- Pedig izgalmasnak se mondanám magam. - motyogom. - Most is csak tanultam, otthon is ezt szoktam, valójában ebből állok ki. - magyarázom, magam se tudom miért.
- Akkor ideje változtatni! - vigyorog, s már a konyha szekrény előtt állva próbál kibontani egy zacskós leves fűszeres tasakját. - Főzzünk vacsit! - lelkendezik. 
- Miért kéne együtt főznünk egy ilyen műanyag szart? - kérdezem flegmatikusan. - Csak bele rakod a forró vízbe, utána megeszed. - pöckölöm homlokon.
- Jó, de... -motyog szerényen, minek hatására, majdhogynem megbánom az imént mondottakat. - Én csak ennyit tudok főzni. - fejezi be mondandóját. 
- Mi van?! - kiáltok fel. - Egyedül laksz és csak ennyin élsz? Normális vagy? Ezek a zacskós cuccok tele vannak káros anyagokkal! - próbálok észt verni abba az apró agyába.- Jézusom, holnap én főzök! - jelentem ki hirtelen határozottsággal, amit egyből meg is bánok. 
Hoseok szeme a 'holnap' szón egy tizedmásodperc alatt felcsillan és a szája is vigyorrá szélesedik ismét. Én pedig, mivel utálok meghátrálni, próbálok ugyanakkora önbizalommal beszélni továbbra is.
- Noona azt mondta hétvégéig maradhatok szóval, ha nem akarok ételmérgezést kapni muszáj leszek főzni magunkra. - mutogatok, hátha ezzel legyőzöm a magamban táplált kínos érzést.
Ezen az érzeten pedig egyáltalán nem segít az a nagy ölelés, amiben Hoseok most részesített. Izmos karjai, amik másokat a földbe tipornak, gyengéden simultak vállaimra, csak óvatosan, nehogy fájdalmat okozzanak nekem. Az előttem álló barna fürtjei csiklandozták az arcomat, a lehelete pedig a nyakamat, mégse volt kedvem ellökni magamról. 
- Köszönöm drágám. - suttogta. 

[ Nahát, halihó nyuszkók ^-^ csak szeretném megköszönni a vote-okat s , hogy már ennyien olvastátok a részeket! tényleg sokat jelent nekem, szóval köszönöm szépen, szeretlek titeket c: főleg téged, Becky ♥]