Életem a sport

1. Fejezet

-Sziasztok-köszöntem Rosalinak,Isabellnek és Alicenek, akik már ott vártak engem a megbeszélt helyen (csak én ahogy legtöbbször most is késtem).
-Szia!-mondta Isabell.-Késtél. Mi itt állunk már 5 perce!!! Mennyünk gyorsan el fogunk késni!!!-Mondta mérgesen, és közbe toporgott a lábával. Isabell nem szereti ha valaki késik. Ő mindig pontos.
-Hali!-mondta Rosali, ahogy vártam tőle, mert ő mindig így köszön.-Isabell nyugalom nem fogunk elkésni. Direkt 15 percel előbb beszéltük meg a találkozót ha valaki véletlen késik.-mondta nyugodtan.
-Szia!-szólalt meg Alice is.-Hol jártál? Nehogy azt mond hogy ez előtt edzésed volt!-Rámnézett és aztán látta hogy de az volt mert be volt fáslizva a csuklóm ahogy a legtöbb edzés után szokott, mert valahogy mindig meghúzom.
-Bocsi tudjátok hogy mennyire szeretek kézilabdázni és hogy ki nem hagyok egy edzést sem.-mondam és közben elindultunk.
-El tudjátok hinni hogy mindjárt megnyitják az évet és 11.esek leszünk??-kérdezte Isabell, mert ő mindig ilyeneken morfondírozott egész nyáron.-Olyan furcsa, hogy milyen gyorsan telik az idő. Nem rég még 7.esek voltunk és akkor ismertünk meg.-kezdte újra azt amit nyáron és közben megbökte oldalról Alicet. Mindnki eggyetértően csak annyit mondott hogy, JA. Út közben mindenki elmorfondírozott azon hogy kivel mi fog történni. Mikor odaértünk megláttuk az osztályt és odamentünk. Az én kiszemeltem Brandon, akit 5. óta figyelek ahogy mindig most is olyan szívdöglesztő volt (Alice azt mondta, hogy csak az én szememben.). Megláttam a fő ellenségemet Emilyt. Lesújtó pillantást vetett rám és odajött hozzám.
-Látom mennyire szép az új karkötőd.-Ránézett a kötésre a kezemen és ördögi kacajjal visszament a pasijához Cristopherhez. Szerintem Isabell észrevette rajtam hogy mennyire dühös lettem, mert átölelt és közben a fülembe súgta, hogy ne is foglalkozz vele.