Életem a sport

21. Fejezet

Teltek múltak a napok. Minden ugyan úgy mint ahogy szokott..... Brandont bemutattam a szüleimnek, ő meg az ő szüleinek. Nagyon kedves szülei vannak. Minden reggel együtt szoktunk menni. Direk hamarabb talizunk a parkba, hogy egy kicsit tudjunk kettesben lenni. Aztán suli után is feljönt minden pénteken, meg még akkor is mikor a szüleim nincsenk itthon. Eljött a születés napom is... Reggel felkelek az ébresztőmre és majdnem szívrohamot kapok, mivel  a szüleim ott álltak az orrom előtt.
-Boldog szülinapot!- mondták egyszerre.
-Oh! Köszi!- mondtam boldog arcal.
-Majd mikor hazaérsz az iskolából nem leszünk itthon. Este 8 óra körül fogunk hazaérni, és majd utánna megünnepeljük a mi kis szülinaposunkat.- mondta anya miközben egy puszit nyomott a fejemre. Apa eközben az ujjával húzott egy csíkot a krémből. Én elkezdtem röhögni, de apa a mutató ujját a szája elé, hogy maradjak csöndben.
-Ja és jött egy levél a te nevedre.- mondta hirelen apa miközben befejezte a tortakrém ízének ízlelését. A tortát lerakta az asztalomra és elkezdett keresgélni a jobb zsebében a tiszta kezével. Miután sikertelen volt a kutatómunka váltott a ballra, míg végül ott megtalálta.
-Itt is van! Igaz kicsit gyűrött, de szerintem olvasható.- mondta mosolyogva. Átvettem a kezéből, és elolvastam a feladót. Ekkor ledöbbentem...... Dániából jött a levél. 
-Kicsim jól vagy?- kérdezték a rémült szüleim, mikor észrevették a remegő kezemet. Én azt sem vettem észre hogy teljesen bepánikoltam.
-Igen. Tökéletesen jól vagyok.- mondtam, miközben próbáltam egy kis vidámságot és nyugodtságot vinni a hangszínembe és az arcomra is.- Na most már készülőbnöm kell! Ugrottam ki hirteln az ágyból, mert az órára néztem és 6:50 volt.
-Ja tényleg! Nehogy lekésd a barnahajú fehérszőrű paripán ülő lovagodat!- kezdte el viccesen anya, aminek én nem örültem. Sőt utáltam amikor valamelyik rokonom cukkolt a szerelmemmel.
-ANYA!- mondtam nyűgös hangal. -Tudod hogy nem szeretem!!!- miközben kiejtettem ez a mondtatot dirket kihangsúlyoztam a nem szót.
-Jó oké bocsi! Na puszi! Készülődj!- azzal mind a kettenn kimentek a szobámból. Kinéztem az ablakon, hogy milyen az idő. Esett a hó. Bár ez nem is volt meglepő december 14.-én.