Tábortűzi mesék

Lány a sarokban

Néhány napja költöztem az új házamba, aminek eleinte nagyon örültem, mert végre elvágtam a köldökzsinórt, ha fogalmazhatok így. Azonban akkor még nem tudtam, hogy vendégem lesz.

1. nap: Napközben pakolgattam egy kicsit egyedül, majd megérkeztek a szüleim, hogy segítsenek, de mikor elkezdett sötétedni el is mentek. Én folytattam a pakolászást még egy órán keresztül, amíg el nem fáradtam, majd lezuhanyoztam, fogat mostam és elmentem aludni. Nagy volt a csend a szinte üres, kicsi szobában. Még csak az ágyam volt bent, egy szekrény és a radiátor, legalábbis én így gondoltam először, majd az egyik sarokba pillantottam. Ott állt egy lány. Hosszú, fekete haja volt -éppúgy minta kör című filmben -ám rajta nem egy fehér hálóing volt, hanem egy rózsaszín, világos póló és egy rövidnadrág. Amikor megláttam hirtelen lefagytam, nem akartam elhinni, hogy tényleg áll ott valaki. Lehunytam a szememet, majd újra kinyitottam. Nem láttam senkit, majd ugyanezt megismételtem. Újra ott állt a kisgyerek, de már a szoba közepén. Pislogtam egyet és megint eltűnt. A fal felé fordultam becsukott szemmel. Nem mertem kinyitni. Attól féltem, hogy ott áll az ágyam mellett. Lehunyt szemmel nem láttam semmit, de végig hallottam, hogy valaki szuszog fölöttem. Nagy nehezen mégis elaludtam.

2. nap: Mikor másnap felébredtem, félve fordultam a szoba közepe felé és nyitottam ki a szememet. Mindent számításba vettem, ami történhetett volna, de arra nem számítottam ami tényleg megtörtént. Nem volt ott senki. Körbenéztem, hátha máshol van a szobában, de nem láttam senkit. Remegő lábbal elmentem a fürdőszobába és megmostam az arcomat. Belenéztem a tükörbe és ott állt a lány a hátam mögött. Reflexből hátra fordultam. Nem volt ott senki. Beszaladtam a szobámba és a telefonomat kerestem. A sarokban találtam, pedig tudom, hogy nem oda tettem. Úgy döntöttem, hogy inkább elsétálok a szüleimhez. Együtt mentünk vissza a lakásokhoz. Ott volt az anyukám és az apukám is. Érdekes mód, akkor nem történt semmi. Azonban mikor elmentek ismét megláttam egy alakot a sarokban. A telefonomért nyúltam, ami az asztalon volt, a nappaliban. Csak egy kis időre pillantottam a telefonomra és amikor felnéztem már nem volt ott senki. Inkább elmentem aludni, mert nem akartam törődni ezzel a dologgal.

3. nap: A harmadik napom békésen indult. Senki sem volt a házban rajtam kívül, csendesen pakolásztam. Igazából az egész napom békésen telt. Áthívtam a legjobb barátnőmet, beszélgetni néhány szót az új lakásomról.
-És nem félsz egyedül egy ekkora lakásban? - kérdezte, mivel ő az "új" lakásában már kezdetektől fogva a barátjával lakik.
Ez jó alkalomnak tűnt, hogy elmeséljem neki mi is történt az elmúlt 2 napban. Ő eléggé vallásos ember, szóval meg sem lepődtem, hogy nem hitt nekem, de muszáj volt valakinek elmondanom. Pár perc beszélgetés után megcsörrent a telefonja, hogy menjen haza hiszen a barátja már várja őt egy ideje. Elköszöntünk egymástól és, mint minden este, lezuhanyoztam, átöltöztem és fogat mostam. Ez idő alatt nem láttam senkit és semmit, de még csak az ágyban sem. "Lehet, hogy tényleg csak képzelődtem" -gondoltam magamban.

4.nap: Ezen a napon felkeltem, megmosakodtam és folytattam a pakolást segítség nélkül. Egyszer csak meghallottam, hogy csörög a telefonom. Felvettem és ismét a legjobb barátnőm hangját hallottam.
-Szia -köszönt nekem.
-Helló - köszöntem vissza -na mi újság?
-Haló itt vagy? -kérdezte.
-Igen, itt. Hallasz?
-Halóóó.
-Nem hallasz? -erre kérdésemre nem kaptam választ, amiből egyszerűen következtetek, hogy nem, nem hall. Majd letette a kagylót. Pár perc múlva megint csörgött a telefonom. Akkor anyu hívott. Azt hittem, hogy valami nagy baj van a telefonommal, hiszen ők sem hallották, amit én mondtam. "Ez különös" -gondoltam. Pár perc múlva láttam, hogy két autó is megáll a házam mellett. Az egyik a szüleimé , a másik a barátnőmé. Egyszerre rontottak be a házba aggódva, és kétségbeesetten néztek az ágyam felé. Anya hirtelen sikított és előkapta a telefonját. Én megálltam fölöttük és megkérdeztem, hogy mi a baj, de választ már nem kaptam. Kikerültem őket, majd az ágyon saját magamat láttam. Fal fehér voltam és nyitva volt a szemem. Az a három ember, aki ott volt a szobában csak sírt és sírt, még anya is aki a rendőrséggel beszélt.

Így történt, hogy annak a háznak a rabja lettem örökre, mint az a kislány akivel a legelső nap is találkoztam.
Azt hiszem, hogy jobban tettem volna, ha inkább a szüleimnél maradok még egy kis időre.