Tábortűzi mesék

Karantén

1. Nap: Tegnap hallottuk a tévében, hogy kijárási tilalmat rendeltek el. Sokan nem örülnek neki, ami érthető mert mindenki találkozna a barátjával, elmenne kocsmázni vagy edzeni, de ezt most senki se teheti meg. Én azért nem bánom mert eddig sem volt sok barátom, eléggé introvertált személyiség vagyok, és mivel nincs iskola ezért nincs min stresszelnem, bár van digitális oktatás, de szerencsére annyira nem szigorúak a tanáraim, valószínűleg a végzősökkel törődnek inkább mintsem velünk kilencedikesekkel, szóval tényleg elég jónak ígérkezik ez a karantén. Egyedül azt sajnálom, hogy nem mehetek ki biciklizni, de azt hiszem ezt ki fogom bírni. De így legalább több időt tölthetek el a családommal, az öcsémmel, anyával és a nevelőapámmal. Addig is olvasgatok néhány könyvet és sorozatot nézek.

5.Nap: Egész jól elvagyok. Az öcsém egyre többet idegesít, folyton                    hisztizik apró dolgokon, de ezt leszámítva minden rendben van.

10. Nap: Egyre nehezebb kibírni. Már nem csak az öcsém frusztrál hanem anya is és még a nevelőapám is, pedig általában ő szokott rászólni anyára ha messzire ment, de most együtt piszkálnak, és csak engem,az öcsémet valamiért nem. Nem értem az egészet, de azzal nyugtatom magam, hogy pár nap és vége az egésznek.

20.Nap: Ebben a családban nem lehet megmaradni, folyton csak kiabálnak és nem hagyják, hogy végezzem a dolgomat.

24. Nap: Most már elegem van!

27. Nap: Miután megmostam a kezemet kimentem az udvarra levegőzni. Szép idő van. Még egy pillangót is láttam.

28. Nap: Végre nyugodt hangulat. Senki sem kiabál. Öröm és boldogság van. Ma este én főztem a vacsit mert anya nem tudta. Elég finom volt. Békésen elfogyasztottuk. Mindenkinek nagyon tetszett. Nem mondták, de én láttam a szemükben.

29. Nap: Nap közben kitisztítottam a szőnyeget, mert rá folyt valami,nem tudom mi, de nagyon nehezen jött ki belőle. A vacsit megint én csináltam. Ismét egy békésen eltelt nap.

30. Nap: Most már kezd kicsit elegem lenni, hogy ebben a családban csak én csinálok mindent. A többiek némán ülnek a konyhaasztalnál és nem csinálnak semmit. Ma este megint én főztem. Egész finom volt, de valami fura szag bántotta végig az orromat. Nem is értem.

32. Nap: A családom elment és nem is jönnek vissza többet, de nincs ezzel baj, úgyis tudok főzni és kertészkedni. Ma is éppen kertészkedtem amikor kiderült, hogy elmennek. Talpig sarasan jöttem vissza a házba, még jó, hogy anya nem látta.

38. Nap: Ma rendőrök csengettek be hozzám, megkérdezték, hogy hol van a család többi tagja. Azt mondtam, hogy elmentek egy jobb helyre. Valami rosszat mondhattam, mert nem sokkal utána bilincset tettek a kezemre és a rendőrségre hoztak. Itt is megkérdezték ugyanazt mint otthon. De nem tudtam mást válaszolni.

39. Nap: Egy nyomozó mutatott egy képet a családomról és azt kérdezték, hogy én tettem -e. Nem értettem miről beszél. Az tény, hogy kissé sarasak voltak, de én már több napja nem láttam őket. Kicsit le is soványodtak, biztos nem tetszik nekik anya főztje miután megkóstolták az enyémet. Megkérdeztem, hogy ez mikori kép. A férfi azt válaszolta, hogy tegnapi. Megörültem. Ez azt jelenti, hogy nincs semmi bajuk. Ez után nem történt semmi érdemleges. A kihallgatás után visszavittek a cellába. Onnan hallottam egy rendőrnek a rádióján, hogy egy velem egykorú lány brutális módon kivégezte a családját, az öccsét, az anyukáját és a nevelőapját. A holttesteket még meg is etette és végül elásta őket a kertben. A lány mindent tagad. Bár a nyomozó -aki egyébként engem is ki hallgatott, felismertem a hangját- azt mondta, hogy a lány őrült és, hogy ő maga sem tudja, hogy mit tett. A legszörnyűbb az, hogy ez a mi városunkban történt. Elképesztő, hogy mit ki nem hoz az emberekből a karantén, és, hogy mennyire nem ismerjük azokat akikkel egy fedél alatt lakunk. Ezt akár én is megtehettem volna…