Fal

676 33 1
                                    

Van egy ház a városban. Régi, ócska, sokan rémtörténeteket mesélnek róla. Nem mernek bemenni a házba. Néhányan direkt átmennek az utca túloldalára. De egy bátor vállalkozó mégis megvette a házat, hogy felújítsa. Elég régóta állt ott a ház háborítatlanul, de ő látta benne az ősök fáradhatatlan munkáját.   Ez a ház maga a történelem- mondta. Úgy gondolta, hogy a róla szóló történeteket csak kitaláltak. Pedig ha a falak mesélni tudnának...
Ha a falak mesélni tudnának elmondanák, hogy a ház 1856-ban épült. Egy fiatal házaspár építtette, az örökölt pénzükből. 2 gyermekük született a házban. Nagyon is jól éltek. Vagyonos családból származtak mind a ketten. Azonban boldog napjaikat egy férfi megszakította. Éjjel betört hozzájuk és egyesével lefejezte őket a fejszével, majd a levágott koponyákat egyesével egy tányérra helyezve az asztalra tette őket. A gyilkost sosem találták meg. Azonban a meglepetés az asztalon egy újabb halálesetet szült. Amikor a szomszédasszony belépett a konyhába és meglátta az üres tekinteteket, amik rámeredtek, rögtön szívrohamot kapott.
A következő család gyanútlanul költözött be. A holttesteket már elhantolták, a vért már feltakarítottak. Semmi jele nem volt a múltnak. Mintha ott se lett volna. De a falak tudják mi történt. Rajtuk kívül senki nem sejtett semmit. Azonban az idilli családi légkörbe az anya öngyilkossága gázolt bele, akárcsak az arató gép egy búza táblába. Felakasztotta magát. Minden előjel nélkül. Egy üzenetet sem hagyva maga után. Ezután a család kiköltözött és helyüket egy idős házaspár foglalta el. Hatalmas rezidenciájukban viszonylag nyugodt életet éltek. Többször veszekedtek, amire az előtt nem igen volt példa, de ők békésen távoztak. Álmukban. Egymás kezét fogva.Azóta nem tette be a lábát senki. És azóta emlegetik elátkozott házként.
Azonban az ingatlanügynök szépen kipofozta a házat. Új vakolat. Csillár, gyönyörű bútorok. Modern, a mindennapjainkban már-már elengedhetetlen eszközök, ötvözve a ház régi stílusával. Mintha mindig is ilyen lett volna. Gyönyörű. Békés. Mindenki megfeletkezett a múltról. Kivéve a falak. A falak sosem felejtenek. És ezt az új lakók is megtapasztalják majd. Az ő történetük is örökre be fog égni a ház falainak a emlékezetébe.

Tábortűzi mesékحيث تعيش القصص. اكتشف الآن