Az utolsó

14.fejezet:

-Ez nem lehet.-ismételtemeg újra a hang tulajdonosa.-Ismered?-kérdezte mellém gugolva Leon, mire én csak megráztam a fejem.-Mondjuk, amikor utoljára láttalak csak egy újszülött voltál.-mesélte az idegen. Hangja kicsit volt csak ismerős.-A nevem Fumihiro, apád jó barátom volt. És nem csak nekem.-mutatott szét a cellában, mire mi közelebb mentünk és benéztünk. A cella nem volt kicsi, úgy 30 ember lehetett lent.-A többi 8-ban is ennyien lehetnek kb.-vázolta fel a helyzetet.-Gondolom nem véletlenül kerestél meg minket.-húzta halvány mosolyra a száját, mire én is akaratlanul elmosolyodtam. Elmeséltem a városban történket, hogy hogyan futottunk össze Orochival és társával, a beszelgetést az öreggel és azt, hogy hogyan kapták el Reit és a többieket. A fegyverekről szóltam.-Rei és Rin is itt van?-kérdezte döbbent arccal a végén. Bólintottam.-Nem hozták le ide őket?-tettem fel a kérdést, mire megrázta a fejét.-Van valami amivel eltudjátok hozni a fegyvereket?-kérdezte.-Nincs-vágta rá Leon.-Hé Luka add ide a zsákod.-fordult hátra. Egy narancshajú és zöldbőrű fiú sétált az ablakhoz. Fülei hosszúak és hegyesek voltak. Szemei fehérek voltak ezzel kicsit ijesztővé téve.-Minek az neked?-kérdezte a szóban forgó aki talán úgy 5-6 évvel lehetett nálam idősebb.-Majd elmondom csak add ide.-magyarázta Fumihiro.-Csak dobáljátok bele a fegyvereket.-dobta oda nekünk és mi már mentünk is.

Fumihiro

-Na akkor a magyarázat, hogy miért adtuk oda kèt idegennek a zsákom?-rakta össze kezét Luka magyarázatva várva. Elmagyaráztam neki és mindenkimásnak is, hogy a családból valaki túlélte és végre vissza szerezzük az otthonunkat. Mikor visszaértek a zsákot beadták, majd a fegyvereket szétosztottuk. Nem mindenkinek jutott, így inkább azok kaptak fegyvert akik nem tudják, majd most használni az erejüket. Ezután éreztem, hogy valaki megkocogtattja a vállam. Erre megfordultam, mire Kuroval és hátamögött a sráccal találtam szembe magam.

Kuro

Átadtam a zsákot, majd a kezeimet a rácsokra helyeztem. Kezeim izzani kezdtek, így megolvasztva a rácsokat. Miután eltüntek nagynehezen be másztunk, majdegkocogtattam Fumihiro vállát. Mikor megfordult döbbenten nézettránk, majd az ablakra, ahol átpréseltük magunkat.-Egész ügyes.-dicsértmeg továbbra is az ablakot bámulva. Ezután már nem egy pár szem figyelt minket.-Ő lenne... . Tényleg él valaki... .-hallottammeg a sukdolózókat.-Igen. Még most is elég nehéz lehet valakinek feldolgozni azt, hogy egyáltalán még egy Flame él. Hisz mind azt hittük, hogy már egysem él, de azért reménykedtünk. És most itt van és segít visszaszerezni az otthonunkat.-tette a kezét a vállamra Fumihiro, ki ezzel a többieket buzdította. Kisebb öröm rivallgás tört ki. Nem mutattam ki, de azt terveztem, ha ennek vége elmegyek. Az ötlet, hogy maradjak és vezessem őket. Nem tudtam elképzelni, hiszen még csak egy gyerek vagyok.-És ha átgondlja, majd a dolgokat akkor reméljük, hogy velünk marad.-mondta inkább nekem mintsem a többieknek, úgy mintha a fejemben olvasott volna. Ezután csak kitörtünk és akivel találkoztunk legyőztük. Valahogy viszont Leonnal előre kerültünk a tömegnek. Még ha fegyverem nem is volt kitudtam ütni őket. Hála annak, hogy Leon és Aoi tanított pár dolgot a városba jövet. A felszínre felérve az udvaton találtuk magunkat Ilion embereivel szemben. Kicsit hátrébb húzódtam a tömegbe, mert hogyha meglátom Iliont akkor tudjak meglepetés szerűen támadni. Habár nem tudtam, hogy nézki, de szerintem tudni fogom, ha meglátom.-Fumihiro.-hallottam meg egy hangot. Hangja barátságos helyett, inkább volt lenèző. A tömeg felett elnézve egy szarvakhoz hasonló lila tüskéket pillantottam meg, melyen ha jól láttam pókhálóval volt tele.-Nem érezted, hogy egy kicsit ez az egész túl egyszerű volt?-kérdezte. -Hm... . Igaz annak éreztem, de ettől vált biztossá, hogy elődugod a képed Ilion.-adta igazát Fumihiro. Amint meghallottam nevét Harumi elkezdett "ostromolni", hogy ki tudjon törni. Olyan erőszakos volt, hogy csak egy pár másodpercig tudtam csak ellenállni neki. A következő hely, ahol találtam magam egy fehér szobában volt.'Na szép.'gondoltam magamban miközben kezeimet keresztbe fontam mellkasom előtt. Nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, ezért kimentem a szobából, de nem a folyósón voltam. Most, hogy is mondjam egy kipusztult tájkép tárult elém. Az egész olyan szomorúan hatott. Elkezdtem sétálni a sűrűjébe a helynek, hátha találnék valamit, ami nem tartozik oda. Kicsit nehezen, de a távolban egy fa tövében valami zöldellett egy kis fű csomó és egy virág próbálta túlélni ezt a környezetet. Hirtelen a virág elkezdett hervadni, mintha az élet és a remény hagyná el. Mögöttem egy ordítást hallottam, ezért megfordultam. Először nem volt ott semmi, majd egy kis buborék jelent meg. A kép, amit mutatott először homályos volt, de egyre inkább tisztult. A képen magamat láttam Ilion ellen harcolni. Vagyis ki javítva magam éppen Harumi küzdött vele. Újra a kis zöld területre néztem, ahol már a fű száradt el.'Lehetséges, hogy..."gondoltam és még időben állítottam meg dühöngő nővéremet, ki már készült volna egy tőrrel átszúrni ellenfele szívét.-Ne tedd!-ordítottam lehajtott fejjel, miközben kezeimet ökölbe szorítottam.-Ne szólj bele.-mormogta vissza dühösen.-Ha megteszed nem leszel jobb nála. Meg azért gondolkozz. Mindenki azt hiszi, hogy most én harcolok.-vágtam a fejéhez.-Te ennél jobb vagy Harumi. Ha szerinted az rendben van, hogy megölöd tévedsz. Ha megteszed eléred azt, amit akart.-fejeztem be és a kis zöld semmiségre pillantottam, ami már nem száradt tovább.-Akkor mégis mi a fenét csináljak? Még TE is megakarod ölni tudom-válaszolta vissza még dühösebben.-De ha megölném lesüllyednék arra a szintre, amin ő van. Meg inkább hagynám életben, mintsem hogy téged elveszítselek.-érveltem, közben egy könnycsepp gurult le az arcomon. Nem jött válasz. Ránézem újból a buborékra és a tőr már nem volt sehol. Kicsit felbátorodtam és próbáltam visszajutni "eredeti helyemr". Amikor kinyitottam a szemem már nem ültem Ilionon, hanem előtte álltam. Undorodva és dühösen néztem le rá, de ő hirtelen eltűnt és a következő pillanatban már engem fojtogatva a magasba emelve láttam újra. Egy pókkal néztem most már farkasszemet, ami egyre nehezebben ment. Ekkor egy teljesen ismeretlen hangot hallottam meg, ami annyit mondott, hogy mondjam ki a nevét.-As...ga...ros-nyögtem ki az utolsó lehelletemmel a nevet, amit nem tudtam honnan, de ez a név már nagyon ismerős volt. A következő pillanatban már újra kaptam levegőt. Amikor felnéztem egy dühős és egyben döbbent Iliont láttam egy kéz nélkül.

Bocsika a hosszabb késésért, de a suliban a tanárok úgy gondolták most kell még minket megnyomni, így a héten írtam 3 tz-t.😐 Most már nem lesz több késés remélem.