Kizárva (Leondre D. ff.) [BEFEJEZETT]

11.

A vacsora Leondrevel. Mit is mondjak... nagyon félek, ám valahogy jó érzés is egyben, hiszen egykor sokat jelentett nekem, és lehet titkon még most is. Fogalmam sincs, de, hogy őszinte legyek, talán vágyom rá. Abban az időben igazán boldog voltam, s elképzelhetően miatta. Kiheverni kihevertem a szakítást, de közel sem felejtettem el.

Fél nyolckor Leo felcsenget a lakásomra, ami miatt a karomon végigfut a hideg, és a számon is kiengedek egy reszketeg sóhajt. 

- Mindjárt lent vagyok - nyomom meg a gombot, minek a segítségével hall.

- Oké, azért engedj fel - mosolyodik el, bár nem látja, hogy én látom.

Készségesen megnyomom a gombot, ami egy gyenge kattanással jelzi a lenti ajtó nyílását. Visszarobogok a hálómba, ahol az utolsó simításokat végzem magamon, azaz ruhaigazítást és smink ellenőrzést.

- Sosem változol - szólal meg egy ismerős hang az ajtóból, mi miatt muszáj odanéznem.

Tekintetemmel azonnal el is veszek az ő gyönyörű mélybarna szemeiben, s megszakíthatatlanul kapcsolódott vele össze.

- Te sem - suttogom még mindig a szemébe nézve, hiszen akaratlanul is eszembe jut az a bizonyos emlék, hogy mindig beengedte magát a lakásomba, akárhányszor felhívtam.

Nosztalgikus érzés.

- Mehetünk? - kérdezi tőlem, mire megrázom a fejemet, s bólintok. - Vicces lesz - vigyorodik el sejtelmesen, mi következtében meghökkenek. Mi?

Inkább meg se kérdezem, csak őt követem le a kocsihoz, ahol mint egy igazi úriember kinyitja az ajtót nekem, sőt, még a kocsiba is besegít. Mindig is kedveltem ezt az oldalát.

- Hova viszel? -kérdeztem kíváncsian, mikor felhajtott a főútra.

- Emlékszel arra a bizonyos első randinkra? - pillant rám egy percre, majd újra vissza az útra.

Eltátom a számat, mivel az a randi volt életem legszebb estéje, ráadásul az is dobott rajta, hogy Ő volt velem, nem akárki. Igazából... Leoval a történetünk gimnáziumban kezdődött. Wales-ből költözött Londonba, így ezeket az éveket együtt töltöttük. Legjobb barátok voltunk addig, amíg el nem kezdtem járni egy bizonyos Charlie Lenehan nevű fiatalemberrel, aki Leo egyik haverja volt. Akkor a barátom megkukult, és nem keresett, konkrétan haragudott rám, még, ha nem is tettem semmit. 

Azonban hamar rájöttem, hogy Charlie nem az én emberem, és ő sem értékelt engem annyira, szóval közös megbeszélés alapján szakítottunk. Természetesen maradtunk barátok, röpke egy hónap járás után. Leo ilyenkor kezdett utánam komolyabban érdekelni, szóval egy év után rávette magát, és elhívott randizni. Járni kezdtünk, mi eltartott egészen egyetem második évig.

Ekkor a bátyám kómába esett, én pedig Amerikában folytattam a tanulmányaimat, hogy minél többet vele legyek az utolsó percekben, csak beszélgetni nem tudtam vele, de ott voltam.

Azt sajnálom csak, hogy nem mondtam el Leonak, pedig akkor lehet nem így végződött volna.