A stréber titkai

13. Az udvaron

Kilépve a teremből azt veszem észre, hogy mindenki engem bámul. Nem értettem és inkább gyorsan kimentem az udvarra, ahol Lunáék már vártak.

-Luna! Van valami megbámulni való rajtam?-kérdeztem.

-A kerek fenekeden és a két Mont Evereszteden kívül semmi.-mondta.

-Na jó. Az a Mont Everest amiről te beszélsz az leadott pár követ és 2 domb lett.-forgatom meg a szemem.-Úgy értem mért néznek engem annyira?-mielőtt válaszra nyitotta volna a száját, megjelent Victoria, aki a menők csapatát erősíti. A filmekben szokott lenni, hogy van egy bizonyos "Méh királynő" a sulikban. Na itt is van hasonló de ő nem az. Victoria egy alapból kedves és segítőkész lány akivel, még köszönő viszonyban sem  vagyok.

-Szia. Igaz, hogy te motorozol? -kérdezi őszinte érdeklődéssel az arcán. Na és van az a pillanat, mikor beszorul a levegőd, ezzel megakad a lélegzeted, elkezdesz izzadni és remegni és hirtelen azt sem tudod hogy fiú vagy-e vagy lány. Lesokkolt és nem tudtam mit mondjak. Csak néztem rá hulla fehéren és reménykedtem hogy az ébresztőm mindjárt megszólal és felébredek. De nem. A valóságban voltam és úgy éreztem, hogy itt is most megölöm magam. Szinte mindenki az udvaron engem figyelt és a válaszomat várták. Mikor úgy éreztem, hogy megtudod szólalni Cameron közbe lépett.

-Ugyan! Ő? Nézzetek már rá. El sem bírna egy motort. Meg túl jó kislány, hogy bármilyen veszélyes dolgot csináljon.-röhögött fel, vele együtt pedig mindenki.-A tanuláson kívül nem csinál semmit. Szóval nem tudom honnan vetted ezt a hülyeséget de viccnek nagyon jó volt.

-Igen? És akkor mért volt kórházban a lábával? És még mindig mért biceg?-rakja keresztbe kezeit.

-Mikor náluk tanultam felszaladt a töri könyvéért és lefele megbotlott és leesett.-mondta úgy, hogy még én is elhittem volna ha nem tudom az igazságot.  

-És mikor megkérdezte mért lett sápadt?-emelte fel jól szedett szemöldökét. 

-Még a gondolattól is rosszul lett.-ránt vállat.

-Mi van te lettél a szónoka? 

-Valakinek muszáj megvédenie.-tárja ki a kezeit.

-Hát jó. Cuki hogy meg kell védeni. -néz rám, mire kicsit ideges lettem.

-És mi lenne ha tényleg motoroznék?-tárom ki a kezem.

-Jé tudsz beszélni!-csapja össze a kezét.-Nem lenne semmit, csak senki nem hiszi el, hogy egy ilyen stréber motorozzon.

-És ha igaz?-néztem rá felhúzott szemöldökkel.

-Túl csendes és ártatlan vagy hozzá.-legyint, mire én közelebb megyek, majd halkan megszólalok.

-A legcsendesebbek általában mindig titkolnak valamit.-néztem vele farkas szemet. Mind ezt a csengő szakította félbe, de még mi előtt elment volna még mondott valamit.

-Csak egy kis senki vagy aki próbál kitűnni de nem megy. Szerintem maradj csak az a szürke kis egér aki eddig is. Nem tudom ki volt az az ökör, aki kitalálta hogy motorozol, de szívesen elküldeném orvoshoz. Na de drágáim mennem kell. Jó volt beszélgetni.-integet. Szerintem mikor azt mondtam hogy "kedves és segítőkész" akkor az csak azért volt mert most szólt hozzám először és eddig csak hallottam róla... A tömeg is oszolni kezdett és mikor mindenki bement neki estem Cameronnak.

-Te meg még is mit csináltál?-ha lehet suttogva kiabálni, akkor én azt csináltam esküszöm..

-Megvédtelek ahogy akartad!-tárja szét a karját.

-Megvédtél igen. De milyen áron?-tárom én is szét a kezem.-Nem lehetett volna annyival elintézni, hogy "Nem motorozik"-mutattam macskakörmöket a levegőbe.-Fájt amiket mondtál. Még ha nem is gondoltad komolyan.-halkítom le magam még jobban.

-Melody...-kezdte volna, de én megállítottam.

-Ne..-mondtam, majd elbicegtem onnan. Tényleg fájt egy-két dolog amit mondott. És miközben hallgattam, elgondolkoztam azon, hogy vajon mindenki ilyennek lát? Egy unalmas, szürke kisegérnek? Régen soha nem érdekelt hogy mit gondolnak rólam. Soha nem is gondolkodtam azon hogy milyennek látnak. Most pedig itt vagyok az utolsó előtti évemben és ezen gondolkodom. De van itt még valami. Cameron tényleg ilyennek lát, vagy csak Vikinek mondta ezeket? Minden esetre fájt.

-Na hol hagytad a motorod?-röhög fel két srác, akik elmennek mellettem a folyosón. Mikor a teremhez érek, ahol már vagy 10 perce bent kéne lennem, elgondolkodtam, hogy bemenjek-e, de végül csak bekopogtam.

-Melody! Hol jártál?-kérdezi a tanár úr.

-Biztos a motorját kereste.-mondta valaki, mire mindenki elkezdett röhögni. Jött még pár beszólás, mire megszólaltam halkan.

-Mostantól ez lesz? Beszólogattok és kiröhögtök? -kérdeztem fa arccal, majd elindultam a helyemre. Mikor leültem akkor lépett be Cameron is. Az óra folytatódott, de Cam folyton szólongatott.-Fogd már be.-mondom hangosan. 

-Melody valami baj van?-kérdi a tanár.

-Nem nincs.-kezdtem újra a füzetbe írni. Óra végén a csengő megszólalt, azzal pedig kezdetét vette életem legrosszabb napja. A sok "poén" és a kiröhögésem. Esküszöm sokszor  gondoltam arra, hogy haza megyek, de az azt jelentené, hogy elmenekülök. És én igen is megmutatom nekik hogy erős vagyok, és nem érdekelnek a beszólások. Az meg más, ha a lány wc-ben az egyik fülkében törölgetem a könnyeimet. Viszont nagyon furdal egy kérdés. Egész nap ez keringett a fejemben. Ki tudta meg hogy motorozom?  

Húhh..Ez egy gyengébb rész lett, de remélem tetszett! :))

~Norinaa