A stréber titkai

21. A szikla

Reggel pocsékul keltem. Soha életemben nem volt még ilyen fájdalmas fejfájásom. Nagy nehezen felülve a koszos matracról még rosszabb lett. Rajtam és Dylen-en kívül mindenki aludt. Mikor meglátta, hogy felkeltem egyből vizet és gyógyszert nyújtott felém.

-Köszi-mondtam rekedt hangon.

-Eléggé kiütötted magad.-mosolyog rám.  

-Érzem.-mosolyogtam vissza, majd bevettem a gyógyszert. -Mennyi az idő?

-8 lesz. Csodáltam is hogy ilyenkor fent vagy. A többiek csak 11 körül kelnek fel.-néz végig a társaságon.

-Nekem lassan mennem kell.-nézek a szemébe.

-Nyugodtan.-mutat az ajtó felé.

-Nyugi. Majd ha fel tudok állni.-mondatomon, felnevetett. 20 perc múlva már el is indultam, de utánam jött.

-Haza kísérlek. Ne hogy baj legyen.-mondta.-Láttam rajta hogy valamit kérdezni szeretne, de nem meri feltenni.

-Kérdezd meg nyugodtan.-nézem a földet.

-Hogy van a barátod?-a kérdésre majdnem elsírtam magam de nem tettem. Felnéztem az égbe majd válaszoltam.

-Jól.-feleltem halkan. 

-És te?-néz rám.

-Ha jöhetek ma is akkor jól leszek.-próbáltam poénkodni, de nem igen sikerült.

-Este 10-kor a kórház előtt várlak.

-Itt leszek.-bólintok, és már a kórház előtt is voltunk.

-Most már muszáj. Befogadtunk.-néz rám szomorúan, amit nem igen értettem.-Látom nem érted. Ha befogadunk valakit, annak már kötelező lesz a megjelenés. Ha nem jössz el, úgy hogy nem szólsz róla akkor baj lesz.-nézi a földet.

-Baj lesz?-értetlenkedtem továbbra is. Hogy érti hogy baj lesz? Istenem Melody mibe keverted te magad..

-Igen. A csoport megbeszéli, hogy mit tegyünk az illetővel amiért itt hagyott bennünket. És hidd el. Nem vagyunk valami kedvesek ezen a téren. Viszont azt nem akarom, hogy neked bajod essen.-tűr a fülem mögé egy hajszálat, majd hátat fordítva elmegy. Én csak nézem távolodó alakját, ahogy eltűnik a háztömbök mögött. Nem tudom mire véljem a tettét, de nem akarok ezen gondolkodni. A hazafele vezető úton, azon gondolkodtam, hogy még is mért baj az ha valaki elhagyja a csoportot. Mit csinálnának velem? 

-Hol voltál?-szakított ki Joe a gondolkozásomból.

-Öm. Esti sétán. Csak elgondolkodtam és mire feleszméltem már világos volt.-rántok vállat.

-Rendben.-mér végig gyanúsan.

-Joe. Mi lenne ha ma ki mennénk a pályára? Motorozni van kedvem.-erőltetek fel egy mosolyt. 

-Jó ötlet ez?-aggódás csillogott szempárjaiban. Közelebb mentem hozzá, majd megöleltem. Szorosan öleltem derekánál fogva, és a mellkasába nyomtam a fejem. Ő is karjaiba zárt, majd puszit nyomott a hajamba.

-Nem. De az sem ha a szobámban szomorkodom és a párnáját szorongatom.-mondtam, még mindig a mellhasába dőlve. 

-Rendben. Utánad megyek kocsival. Menj öltözz át. Addig szólok Matteonak.-enged el. Én teljesítve a parancsát felrohantam a szobámba. Felvettem a rég nem látott cica nadrágom és lenge szürke pólóm, majd pedig a kihagyhatatlan ing a derekamra, és már hagytam is el a szobámat. -Indulhatunk?-nézett rám Joe, és Matteo, mire bólintottam.

Vicces, hogy ha valaki azt mondja hogy "kikapcsolódás","relax","nyugalom", akkor egyes embereknek a wellnesz vagy a pihenés jut először eszükbe. De nekem? Nekem a motor búgás, a benzin szaga, a gyorsaság által hagyott porfelhő és maga a gyorsaság. Ez jelenti nekem a kikapcsolódást. Nekem nem kell a telehugyozott gyógyvíz, nem kellenek a fürdőruhás öregasszonyok . Nekem az kell hogy koszos legyek, hogy érezzem a szelet, ahogy belecsap a hajamba.