A pillangó /BTS ff/

10. Rész: Miért fáj?

~Taehyung~
Hol van ez a lány?
Felmentem leelenőrizni az emeletet. Szinte minden ajtó nyitva van.
Már a harmadiknál jártam, amikor egy elcsukló hangot hallottam a földszintről.
- S-s... srá-ácok...
Ez Jimin.
Leszaladtam. A nappaliban az említett srác az eddig bezárt, most már kinyitott ajtó előtt állt, ami Jinju szobájába vezet.
Én is odamentem a többiekhez, így nagy tömeget képezve a bejárat előtt.
De amit ekkor láttam...
Akkor vége.
Jinju a szobája közepén volt.
Lógott.
- M-meg ölt-te... m-m... magát? - dadogta Hobi.
- Úgy látszik... - válaszolt elcsukló hangon Jungkook.
- M-most mit cs-csináljunk? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Cuki - hallatszott egy hang.
- Mi?
- Cuki.
Ne. Ez Yoongi.
Innen láttam, hogy mosolyog.
- Mi ütött beléd? - kérdezte RM.
- Gyere - lépett oda a lányhoz, mintha csak hozzá beszélne - Most már ideje leszállni.
Elővett egy pillangókést, majd felállította a lány alatt fekvő felborult széket, ráállt, és elvágta a kötelet.
Jinju könnyedén hullott Suga ölébe, akár egy fonnyadt falevél.
- Yoongi... - mondta Kookie.
- Sssss - csitította el a fiú - Ne ébresztsd fel!
- Ő már soha többé nem fog felébredni...
- Aludj nyugodtan - tette be az ágyába, betakarta, majd lecsukta szemhéját eltakarva élettelen tekintetét - Nagyon kihűltél.
Lassan megállt velünk szemben, majd felénk szegezte a fegyverét.
- Mindenki kifelé.
Sietve kihátráltunk.
Jimin erőteljesen bámulva földet felült a párnázott komódra, felhúzta a lábát, majd rátette a fejét. Sírt.
- Senki sem mehet be Chuchuhoz - ült fel Yoongi is a Jinju ajtaja melletti bútorra.
- Most mi bajod van?! - szóltam rá már félig sírva - Nekünk is ugyanannyira fáj, mint neked! Már soha többé nem fog felébredni, fogadd el!
- Mondtál valamit? - indult el felém.
- Igen! - játszottam a nagyfiút - Fogadd el! Felakasztotta magát! Meghalt! Kampec! Fűbe harapott! Alulról szagolja az ibolyát! Örök álomba merült! Elhagyta a lelke! Vége!
- Hogy mered...?! - lendült felém a kést előre tartva. Nem tudtam időben kitérni.
Váratlanul mögülem előnyúlt egy kéz, megragadta a pengét és oldalra hajította.
Hátranézve Jin véres keze tárult a szemem elé.
- Te megőrültél?! - kiáltott rá Jungkook.
- Csak most vetted észre? - kuncogott Suga.
A maknae levette a nyakából a szövetet, ami a gipszének a helye lett volna, csak őt nem érdekelte, ezért nem használta. A lényeg hogy levette a nyakából és gyorsan körbekötötte idősebb barátunk kézfejét, akinek már a patakokban folyó vére foltot hagyott a szőnyegen.
- Csicskák - ült vissza a helyére Yoongi.
Az egyre sápadtabb Jint felfektettük a fürdőszoba mellett lévő díványra.
- J-jinju... m-meg... álmodta... - suttogta.
- Valóra vált? - nézett nagyot Nam.
- M-meg f-f... fogok... hal-lni...
- Nem fogsz - szólt közbe Kookie - Nekem is megálmodta, hogy elütnek, és azt is, hogy meghalok, de élek. Akkor nyilván te is túl fogod élni.
- Mindenkinek valóra fog válni amit álmodott? - néztem rájuk idegesen.
- Nálad mit álmodott? - pillantott rám aggódva Kookie.
- Nem tudom... nem mondta - vallottam be.
- Az gond.
- Nálad Nam? - kérdeztem.
- Azt hogy... elvesztem az irányítást... és elveszett.
- Ez már megtörtént - nyögte Jin.
- Nálad Hobi? - tette fel a kérdést Jungkook.
De nem kapott választ.
- Hoseok?
Nem volt itt.
- Én beszéltem vele erről - szólt közbe lenézően Suga.
- És mi volt? - néztem rá idegesen.
- Mivel ígyis-úgyis bekövetkezik, elmondom: begyógyszerezte magát, megvadult, és mindenkivel végzett.
- Basszus! - szaldtam az emeleti fürdőbe.
Amint benyitottam, borzalmas látvány fogadott.
Gyógyszeres üvegek felborulva, a tartalmuk összekeveredve, szétszóródva a földön. A fal mellett ott ült J-hope.
Amint észrevett, négykézlábra pattant és morogva üldözni kezdett.
Fejvesztve szaldtam a többiekhez, és amikor meglátták az üldözőmet, megpróbálták kitalálni azt, hogy hogyan tudják megállítani.
Namjoon lekapta magáról a pulcsiját és mint egy torreádor lóbálni kezdte.
A terve bevált.
A megvadult barátunk fejjel előre ment neki a ruhadarabnak, ráharapva arra, mire Nam gyorsan a tarkójához kötözte a kezeit, így se harapni, se karmolni nem tudott. Én vettem a lapot és szintúgy levettem a felsőmet, amivel a lábait tettünk mozgásképtelenné. A két ruhadarbot összecsomóztuk, így szerencsétlen barátunk szinte teljesen megfeszülve feküdt a padlón.
- Akkor most mihez... - kezdtem, de Jungkook telefonja félbeszakított.
- Haló? - vette fel - Igen. Oké. Rendben. Itt várunk.
Letette.
- Miyeongék már a reptéren vannak - közölte velünk a hírt - Egy fél óra és itt lesznek.
- Akkor foglaljunk össze - kezdte Namjoon - Yoongi bekattant, Jimin összetört, Hoseok bevadult, Jin haldoklik, és már csak hárman maradtunk mindent megoldani 30 perc alatt, amíg a szomszéd szobában lévő halott kislány szülei haza nem érnek. Klassz.
- Le fognak csukni minket! - kezdtem pánikolni.
- A legfontosabb, hogy maradjunk nyugodtak - mondta Jungkook - Először is koncentráljunk egy problémára. Ez esetben szerintem Hoseok, aki ha nem vigyázunk kiszabadul.
- Biztos van fent nyugtató - tippelt Nam.
- Megnézem - szaladtam fel.
A rengeteg szétdobált üveg között keresgéltem, amíg meg nem találtam, amit kerestem. Gyorsan felkaptam az üveget és szaladtam le.
- Melyik lehet az? - tette fel a kérdést Kookie, amikor az aljáról 3 különböző pirula is kiesett.
- Ez - mutatott rá RM a mandula alakúra.
- Honnan tudod? - kérdeztem, mivel nem lenne jó, ha téves gyógyszert adnánk neki.
- Ez néz ki úgy, mint a címkén - mutatott a dobozra és igaza volt.
- De hogy adjuk be neki?
Jungkook kiszaladt a konyhába és egy fakanállal rért vissza.
- Valamelyikőtök leveszi a szájaról a pulcsit, én meg ezen beadom neki - tette rá a pirulát.
Én ráültem Hoseok hátára, Nam pedig óvatosan eltávolította ruhadarabot.
Erősen szorítottam a vállát, míg Kookie a fakanállal Hoseok arcát bökdöste, mivel mindig elhúzta a fejét.
Váratlanul oldarra fordította a fejét és a kezembe harapott.
Reflexből lepattantam róla, mire a leader a tarkójánál fogva a földhöz szögezte a barátunkat.
- Minket akar - jeletette ki.
- Akkor hogy adjuk be neki? - simogattam fájó tagomat.
- A gipszed! - mutatott Nam Kookie alkarjára - Tedd arra!
A fiatal haverunk úgy is tett. És sikerült.
Hoseok még egy ilyen 5 percig rángatózott, aztán elaludt.
- Egy gonddal kevesebb - törölte le a nyálat a gipszéről.
- Sr... srácok - hallottuk a halk nyögést.
Jin kezén a kötés teljesen átázott.
- Hozok valami új kötszert - szaladt fel az emeletre Jungkook.
- Amint visszajött, mi megyünk kutakodni - nézett rám Nam.
- Nem ebből lett ez az egész balhé? - fogtam vissza az üvöltésemet - Hogy a melltartóihoz nyúlkáltál?
- Nem! Én csak nyomokat kerestem, amik utalhatnak arra, hogy miért vadul be, amikor egyedül van.
- Itt van - hoztott Jungkook egy fáslit és egy párnahuzatot, majd lecserélte a gézt Jin kezén.
- Ha már 3 álom valóra vált - szólt amint végzett - Bocsánat 4, akkor a maradék hármat is érdemes lenne kideríteni.
- Nálam nem mondta el - ismételtem.
- Yoongi? - fordult felé Nam.
- Azt álmodta, hogy mindenkit kinyírok - mosolygott kacéran a fegyverét nézegetve.
- Félek... - suttogtam.
- Jimin? - fordult Kookie a még mindig némán síró fiú felé.
- Jimin? - mentem oda mellé - Amikor Jinju rosszat álmodott, mit mondott neked, mi volt az?
- Aznap... nekem volt rémálmom... - válaszolt elcsukló hangon.
- Neki nem volt? - kérdeztem nyugodtan, kedves hangon.
- De... de nem értettem rendesen... csak nyögdösött... és sírt...
- Nem vettél ki semmit a nyögdösésből?
- Valami verés... nem... vers...
- A vers! - kiálltott fel Namjoon.
- Mi? - nézett rá kikerekedett szemekkel Kookie.
- Van egy vers a tanulószobájában. Egy német. Egy rózsáról szól, aki egyedül áll a réten, amíg oda nem megy egy fiú és leszakítva őt végez vele.
- Akkor... miattunk halt meg... - tört elő egy könnycsepp a szememből.
- Ezek szerint... viszont azért megnézem - ragadta meg a csuklómat Nam, majd a tanulószoba felé húzott - Vigyázz rájuk, Jungkook.
A maknae bólintással válaszolt.
Berángatott a szobába, majd elkezdett nézelődni a könyvek között.
Egyszer csak megfogott egyet és lekapta a polcról.
- Ez az - nyitotta ki valahol - Itt, ahol be vannak hajtva a fülek.
- Fordítsd le a részletekért.
- Nem beszélek németül. Ahogy gondolom te sem.
- Talált. Akkor most?
- Nem tudom.
Átvettem tőle a könyvet és nézegetni kezdtem a verset. Talán ha elforgatom vagy valami, akkor látok egy képet vagy valami alkzatot. Hunyorítok, forgatom, de semmi.
Egészen addig, amíg véletlenül be nem pillantottam az egyik behajtott fül alá.
- Van itt egy szám - mutattam a barátomnak.
- 214 - olvasta fel hangosan - Mit jelenthet?
Felhajottam a másikat is.
- C.
- Ez... ez egy könyv száma lehet, nem? - kérdeztem a polcon látható könyvek gerincének alján lévő betű-szám kombinációk láttán.
- C, C, C - nézett szét Nam a szobában - Itt vannak. 214, 214, 214... Ajj, nem érem el.
- Állj fel az asztalra? - kérdeztem gúnyosan.
Azt tette amit mondtam, de még így is fel kellett nyújtóznia. Eddig nem is figyeltem, hogy milyen magasan van itt a plafon.
Levette a könyvet.
Mindent a liliomokról.
- Most ezzel mihez kezdjünk? - kérdeztem, miután átnézte a rendkívül vastag könyvet.
- Biztos találnánk valamit a szobájában.
- De nem mehetünk be.
- Nincs más választásunk.
Kimentünk a nappaliba ahol Jungkook éppen eloldozta a már ébren lévő, nyugodt Hoseokot.
- Találtatok valamit? - kérdezte a fiatalabbik.
- Csak ezt a könyvet, de nem nagyon tudjuk hasznát venni - válaszoltam.
- Hol volt?
- A legfelső polcon, leghátul balra. Miért?
- Megnéztétek mögötte? - tette fel a kérdést Hobi.
- Mi?
- Ha én el szeretnék rejteni valamit, akkor vagy a legfelső vagy a legalsó polcra tenném a könyvek mögé. Ott senki sem keresné.
- Egy próbát megér - futott el magas barátom. Én persze szalatam utána.
Amikor beértem már az asztalon állt, kezével a szekrény tetején matatva.
Hirtelen papírzörgés hallatszott.
- Megvan! - szállt le egy aktával a kezében.
De amint beleolvasott tátva maradt a szája.