A pillangó /BTS ff/

12. Rész: Jinju titkai

~Jinju~
Csak úgy felpattant a szemem. Mint minden éjjel.
Már megint furcsa érzésem van. De ez más.
Körbenéztem. A sötét a végtelenbe rejti a szobám távoli zugait.
Ahogy körbepáztáztam, mögém pillantva rájöttem.
Istenem...
Sikerült.
Kinőtt a szárnyam!
Óriási méretű boldogság futott át fizikai énemen.
Szebb, mint amire számítottam. Nagy, az alján fodros. Több inkább mozaikdarabból tevődik össze, de nincsenek köztük fekete határok. Egy részen csak simán összefolyik egy kis lila és sárga, az utóbbi nagyobb részre kiterjed, és szivárványszínű foltok pompáznak rajta. A lila sem ragad le az összefolyásnál: nagyobb részét zöld csíkok díszítik. Közvetlenül az alján lévő fodrok mentén fehér hullám húzódik, benne halványlila foltokkal. Az egészen vannak elcsúszások, ezek adják a mozaikhatást. A teteje viszont nem ismerős. Rendkívül sötét, már feketébe nyúló lila, minta nélküli, íves körvonallal.
A vékony falap könnyedén fordult át vékony pántjain, utat engedve a beszorult, meleg levegőnek. Én magam is követtem az irányt, halk léptekkel haladtam az árnyak között. Az emeletre vezető lépcső ásításra nyitott szája felfelé hivogatott, én engedtem a csábításának.
Benyitottam hozzá, és pont az a kép fogadott, amire számítottam. Betartotta az ígéretét.
Yoongi szárnyai a lélegzésével együtt fel-le mozogtak, érezhetetlen, lágy szellőt keltve a helyiségben.
Halkan mellé settenkedtem, fel az ágyra.
Már értem, miért nem akarta elővenni. Olyan, mintha el lenne szakadva. Az egyik oldal teteje teljesen hiányzott, a másik oldalon csupán egy repedés húzódott, teljesen végig.
Nekem pont megvan a hiányzó rész. Jinju... te őrült vagy.
Megfogtam a szárnyam tetejét. Akkor háromig számolok. 1. 2.
3.
Soha nem éreztem még ekkora fájdalmat. Az agyamnak egy pontja egyszerre szúrt, görcsölt, feszített és lüktetett. Még ha belevágtak volna egy kést, az se fájt volna ennyire.
Belemarkoltam a takaróba. A kézfejemet már mardosták a sós könnycseppek. De megérte.
Amikor egy kicsit enyhült a fájdalom, közelebb másztam hozzá, és odaillesztettem a letépett darabot. Óvatosan végigsimítottam az illesztést, ami egyből eltűnt. Összeforrt.
A másik oldal szakadását is orvosoltam.
Még mindig rettenetesen fáj, de érzem, hogy Yoongi egyszer látni fogja, amit én.
A fájdalomtól begörnyedve ráültem a csípőjére, és ráfeküdtem. Leheltem egy csókot ajkaira, majd a mellkasára borultam, és imádkoztam. Imádkoztam, hogy most az egyszer... Istenem életemben csak most az egyszer... ne legyenek rémálmaim.

~Jungkook~
Már a vállamon volt a táskám, amikor is egy akkora ölelést adott, hogy majdnem felborultam.
- Majd ha lesz időd, nyugodtan eljöhetsz játszani - mondta huncutan.
- Úgy lesz.
Mindenkitől sorban elbúcsúzott, majd elindultunk.
- Ez egy jó hét volt - jegyezte meg Tae.
- Igaz - helyeslt Hobi.
- Elmondtad nekik, hogy széttombolta a dolgozót? - kérdeze tőlem Nam.
- Nem mertem - vallottam be - Viszont engem érdekel, hogy miért vadult be.
- Engem az, hogy hogy maradt életben - jegyezte meg Jimin.
- Túl egyszerű - mondta Yoongi.
- Igaz - helyeslte Nam.
- Megosztanátok velünk? - sürgette őket Hoseok.
- Csak szimplán... - kezdte Nam - ...agorafóbiás.
- Milyen fóbiás? - néztem rá.
- Agora. A lényege, hogy fél az olyan helyzetektől, amikor nem tudna senkitől segítséget kérni. Ez a legtöbb esetekben a nyílt terekre vonatkozik, ezért sokan azt hiszik, a nyílt terektől való félelem. De más helyzet is előidézheti. Mint például ha be van zárva. Egyedül.
- Szóval egy olyasfajta klausztrofóbia? - kérdezett vissza Tae.
- Igen, de csak akkor aktív, ha egyedül van bezárva. Csak nem tudom hogy alakult ki nála.
- Én igen - szólt Yoongi - Még nem volt magántanuló, iskolába járt. Alapból volt egy kezdődleges klausztrofóbiája, ami nagyban hozzájárult az egészhez. A lényeg, hogy a suliban tesije volt, és óra végén visszavitte a labdákat a szertárba, de a köcsög osztálytársai bezárták oda. Eddig semmi baj nem volt, ameddig fel nem borult az egyik szekrény. Egyenesen rá. Kb ilyen másfél órán át volt beszorulva egy legalább 160 kilós vaspolc alá. Ha velem ez történt volna, akkor már én sem merném magam mögött bezárni az ajtót.
- Azóta a zárt helyiségben a pánikrohama tombolássá válik - egészítette ki Nam.
- Így érthető - képedtünk el - De hogy hogy nem halt meg, amikor felakasztotta magát?
- Csak színlelte - jelentette ki Yoongi.
- Nem úgy értem. Addig oké, hogy halottnak tettette magát, de hogy nem fulladt meg, vagy tört el a csigojája?
- Nem ugrott - kezdte magyaráni Namjoon - Óvatosan leereszkedett, így nem tört el a csigojája. Viszont hogy hogy nem fulladt meg az egy másik dolog.
Odafordult Yoongi felé és mutogatni kezdett a nyakánál.
- Itt, majdnem a legfelső csigojánál van egy fucsa gerincferdülése, ami miatt a légcsöve is teljesen eldeformálódott. Szóval itt, ahol a kötél érte, neki nem volt semmi, max a tokája. Így nem tudta elszorítani a légcsövét.
- És kihasználta ezt, hogy megszivasson minket - morgolódtam.
- Ugye milyen szemét? - kuncogott Suga.
- Egyszer még egy elmegyógyintézetben fog kikötni... - suttogta ijesztő komolysággal Taehyung.
Erre senki se reagált. Nem mert.

- Hiányozni fog - léptük át a dorm kapuját.
De ekkor még nem tudhattuk, hogy nem most látjuk utoljára.
Meg persze azt sem, hogy pont úgy fog végződni ez az egész...