A pillangó /BTS ff/

5. Rész: Hasonló ellentét

~Namjoon~
- ... látnod kell - kuncogta Hoseok amint kinyitottam a szemem.
- Hogy hogy alszanak?
- Kérlek, ez most furibb.
Tudom, hogy ha most nem mondok neki igent, akkor addig fog zaklatni, amíg a nappaliban nem kötök ki.
- Na jó.
Amint kiértünk a fényre észrevettem, hogy az egyik arca pirosabb a másiknál.
- Yoongi megint pofon vágott?
- Mint minden reggel.
Lassan benyitott Jiminhez, ahol már bent állt Jin és Taehyung.
Amint beléptem Jimin feküdt az ágyon félig magzatpózban, felette/mellette Jinju ugyanúgy begörnyedve, egyik keze Jimin arcán, a másikkal a hajába túrt.
- Mintha az anyja lenne - jegyezte meg Taehyung.
- Kb - helyeselt bizonytalanul Jungkook. Nem értem miért hasonlítják az alvásukat valamihez.
- Ma te kelted fel - osont ki Yoongi.
- Igaza van - mentek utánna a többiek.
Már csak én, Jimin és Jinju maradtunk.
- Jimin - kezdtem el rázogatni - Keljél felfele.
Válaszként mocorgott egy kicsit, majd átkarolta Jinju lábát.
Klassz.
Na jó, ehhez most semmi kedvem.
Levettem a fejéről Chuchu kezét, eltávoltítottam a karját a lány lábáról, majd a hónaljánál fogva elkezdtem lehúzni az ágyról.
Amint a kézfeje érte a padlót már kapcsolt is.
- Mi? - kérdezte majd levette a lábát az ágyról.
- Jó reggelt.
- Ezt most muszáj volt? - állt fel.
- Menj kajolni - utasítottam, aminek persze engedelmeskedett.
Már csak Jinjut kell felébresztenem. De hogyan?
- Ébresztő - próbáltam elsőnek. Nem nagyon reagált.
- Wake up - próbáltam mégegyszer. Egy kicsit megmoccant. Hmm...
- Mewosamasu...
- Ich habe keine Lust.
Német.
Az egyik gyengém.
Habár mintha olvastam volna valahol...
- Weck... auf?
- Na ez a beszéd - pattant a hátamra - Vigyél le!
Lementem vele a konyhába ahol már várt minket a jó meleg, ropogós pirítós.

Amint Chuchu befejezte, már megint a három special room felé ment.
- Menj utána - utasított Yoongi.
Mivel igaza volt már indultam is.
A tanulószobájának ajtaja résnyire nyitva volt.
Bementem és láttam, hogy éppen levesz egy könyvet a polcról. Amint észrevett hozzámvágta.
- Ez mi? - kérdeztem.
- Verseskönyv - kaptam a választ.
Kinyitottam valahol.
Rengeteg ch, ä és ß. Minden bizonnyal német.
Lapoztam még párat és találtam egy olyan lapot, aminek a felső és az alsó sarka is be van szamárfülezve.
- Röselein... - olvastam fel tagoltan.
- Az a kedvenc versem.
- Miről szól?
- Egy rózsáról, aki egyedül áll a réten barátok nélkül, aztán jön egy fiú, leszakítja, amitől meghal. Mármint a rózsa.
Érdekes.
Mintha csak ő írta volna.
- A német a kedvenc nyelved? - érdeklődtem.
- Igen. Meg a japán. Valamiért nagyon tetszenek.
- Értem. Hanyas az IQ-d?
- Nem tudom. Még nem voltam ilyen teszten. De anyuék nagyon szeretnének elvinni egyre.
- Nem csodálom.
- Hang vagy venni nekem Ebay-en egy lovat.
- Ez most hogy jön ide?
- Hang vagy venni nekem Ebay-en egy lovat.
- Igaz van. Most már elmondhatod magadról, hogy te látod a hangokat.
- Van kedved olvasni valamit?
- terelte a témát. Nagyon furcsák a témaváltásai.
- Mit?
Válaszként hozzámvágott egy könyvet. Vékonynak tűnt, szóval elkezdtem olvasni.
Egy farkaskölyökről szól és hogy milyen boldog az élete a falkában. Egészen addig, amíg az egész családját meg az összes barátját meg nem ölik a szeme láttára és elveszíti a jobb mancsát.
MILYEN GYEREKMESE EZ?
Lapoztam volna tovább de kiszakítottam az oldalt.
- Semmi baj - ragasztotta vissza Jinju - Gyakran megesik, főleg az ilyen régebbi könyvekkel, mint ez.
- Ez mióta van meg?
- Úgy tudom az még az anyué volt, én csak 3-4 éves olvastam először.
- Te 3-4 évesen már tudtál olvasni?
- Hangult is meg az európait is. Apukám tanár, így nem bírta megállni, hogy meg ne tanítson.
Bólintottam.
Így, hogy egy tanár lánya, egy fokkal már érthetőbb.
Visszatettem a farkasos könyvet, majd nézelődni kezdtem az angolul írottak közül.
Leggyakoribb fóbiák.
Pszihológia alapfokon.
Fóbia lexikon.
Memóriafejlesztési módok, technikák.
Azt hittem a legtöbbjük mesekönyv lesz, amik nem olyan brutálisak, mint a farkasos.
- Ezek is a szüleidé voltak?
- A fele. A másik felét kimondottan nekem vették.
- Miért vesznek pszihológiáról és fóbiákról szóló könyvet egy 15 éves lánynak?
- Szeretnék hogy az átlagnál okosabb és érettebb legyek.
- Szerintem már most okosabb vagy mint egy átlag 18 éves.
Márha az összes itteni könyvet elolvasta.
- Viszont ha ennyi mindent tudsz akkor miért vagy ilyen gyerekes?
Nem válaszolt.
Csak mosolygott. Ijesztően.
A tekintete olyan lett, mint aki nagyon elkondolkodik valamin. Vagy mint aki lassanölő méreg miatt haldoklik.
- KAJA! - törte meg Jin a csendet, ezzel visszahozva Jinjut, aki megfogta a kezem és rohanni kezdett.
- Mivel tisztelsz ma meg minket, Jin-sama? - ült le az asztalhoz Taehyung.
- Ne kezd már te is - nézett rá Jin - Amúgy kalgusu.
- A kedvencem - foglaltam helyet mellettük.

Taehyungnak igaza volt: Jin tényleg megérdemli hogy sama-nak szólítsák. Ez egyszerűen isteni volt!
Most viszon kivételesen Jinju nem pattant fel az asztaltól. Csak ült és bámulta az üres tálat.
- Minden rendben, Chuchu? - kérdezte Jungkook.
- Igen - kapta fel a fejét a lány - Csak beütött a kajakóma.^^
Látszólag mindenki megkönnyebbült.
De én tudom, hogy hazudik.
Habár Yoongin is látszik, hogy tud valamit. Mostanábban a megszokottnál is furcsábban viselkedik. És ez nem csak nekem tűnt fel.
Jinju felpattant és elszaladt. Én persze futottam utána.
A szobájába ment.
Felugrott az ágyára és elkezdte ölelgetni az óriási fekete-rózsaszín pandáját.
- Nem válsszoltál a kérdésemre - zártam be az ajtót.
- Milyen kérdés? - kérdezte irritálóan gyerekes hangnemben.
- Hogy ha ennyi mindent tudsz, akkor miért vagy ilyen gyerekes?
- Téged az nem érdekel.
- Dehogynem érdekel. Te is tudod, hogy ha nem érdekelne, akkor nem kérdezném - ültem le mellé.
- Neked azt nem kell tudnod.
- De, tudnom kell - hajoltam oda face to face.
- Te sem szeretnéd ha a szíved mélyén rejtőző legfájdalmasabb dologról kérdeznélek, és még akkor sem hagynám abba, ha azt mondanád, hogy magánügy - váltott át horrorisztikusan mély és komoly hangnembe.
Észhez sem tértem, ő már a szobában sem volt.
Mi van?
Ezt most alaposan értelmezni kell.
A szíve legmélyén a legfájdalmasabb dolog...
Oka van, hogy gyerekes. Valami nagyon, de nagyon fontos dolog.
Lehet hogy van valami köze a vadulásokhoz. Ennek még utána fogok járni.
Kimentem én is a szobájából, hogy megkeressem.
Nincs a nappaliban. Sem a konyhában. A tanuló, a zene és a táncterem is üres. Hol lehet?
Már csak az emelet maradt.
Bementem Taehyunghoz. Nincs bent senki.
Megyek Hoseokhoz. Épp zenét hallgat. De sajnos, vagy nem sajnos egyedül volt. Inkább nem kérdezem meg. A végén még rájön hogy elhagytam.
Benéztem a szobámba.
Üres.
Vagyis nem pont...
Egy láb kandikál ki az ágyam alól.
Kihúztam.
- Te meg mi a frászt csinálsz az ágyam alatt?! - vontam kérdőre Taehyungot.
Lassan előhúzott egy zacskó gumicukrot.
- Nem akartam hogy Hobi vagy Jin elvegye tőlem.
Ez már no komment szint.
Át is néztem hát Jungkookhoz, aki éppen filmet nézett a telóján.
Legnagyobb szerencsémre, vagy pont szerencsétlenségemre, Jinju az oldalát ölelte.
- Miért hagytad egyedül? - húzta ki a fülhallgatóját a füléből.
- Ő szaladt el! - próbáltam mentegetőzni.
- Miért nem mentél utána?
- Én mentem, csak túl gyors volt, ezért szem elől tévesztettem.
Válaszként felnyögött.
- Chuchu megfojtasz...
A lány ekkor odafutott hozzám és engem kezdett ölelgetni.
Nemrég még sértődve próbált minnél távolabb kerülni tőlem, most meg ölelget.
Ilyenkor mi van vele?
Ennek tényleg utána fogok járni.
- Ma te altatod el - dugta vissza a fülhallgatóját Jungkook.
Sóhajtottam majd lekísértem a szobájába. Folytatta a pandája ölelgetését. Egy kicsit megfigyelés alatt tartom.
- Az osztálytársaid nem szeretik, ha ilyen gyerekes vagy? - törtem meg egy idő után a csendet.
- Osztálytársaim?
- Igen. Az iskolában.
- Iskola?
- Várj... te nem jársz iskolába?
- Anyuék 10 éves koromban kivettek magántanulónak.
- Van életed...
Ez után a párbeszéd után további csöndben telt az idő, amíg teljesen el nem aludt.
Kimentem a szobából.
Talán szétnézhetnék a mini könyvtárában, hátha találok valami nyomot.
Már mentem is volna be. De zárva volt.
Ki zárta be?
Szóval ma már nem találok semmit.

Az ajtó nyitódására reflexből letettem a telefonomat.
Jinju állt az ajtó résében.
- Mi a baj?
Válasz nélkül mellém feküdt.
- Rosszat álmodtál?
Bólintott egyet.
- Mi volt benne?
- Már nem nagyon emlékszem de... volt v-valami baj... és elvesztetted az i-irányítás... és elvesztem...
- Nyugi én mindig figyelek a dolgokra - öleltem meg.