Kpop Idol×Reader Imagines

BTS_Yoongi imagine

Kérésre: Sofia-Candlesonnak.
Remélem tetszeni fog, megpróbáltam mindent beleadni!
______________________________

A depressziónak van egy olyan része, mikor már azért csinálsz dolgokat, hogy az emberek bántsanak, és ne magadat kelljen. Persze az önbizalmad a béka segge alatt pihen valahol, és ezek az akcióid rátesznek egy lapáttal arra, hogy elhidd, te egy senki vagy.

Éppen egy ilyen este van. Egy olyan amikor már eleged van mindenből! Eleged van abból, hogy idegroncsként mosolyogsz, és még magaddal is próbálod elhitetni, hogy semmi baj!

El is mész a titkos helyedre, amiről kizárólag csak te tudsz! Ahogy belépsz a rég elhagyatott panelházba, egyfura érzés fog el. Fura, de kellemes. Lassan sétálsz a grafitikkel vont falak mellett. Van, hogy kacsóidat is húzod a falon, míg fel nem érsz az épület tetejére.

Az egyik szobában kiülsz az ablak helyére. Egykor még biztosan volt itt ablak, de kitörték belőle, mint ahogyan belőled is kitörtek a problémák. Egyedül vagy. Magányos.

Elnyűtt pulcsid zsebéből előcsúsztatod a már jól ismert borotvapengét, ám nem használod. Először csak végigsimítasz rajta. Kezed fém szagú lesz, de nem zavar.

Kis idő után felhúzod pulcsid ujját, és bepozicionálod a fémet. Lehunyod szemed és húznál egy csíkot, mely felhasítaná bőröd és elhozná az ugyan, csak egy pillanatig tartó beteljesülést, de egy mély hang megzavar.

-Mondd kicsi T/N. Miért csinálod ezt? -jön a hang hátad mögül. Nem ismered fel, de csak egy ember becéz így. Min YoonGi.

-Mit akarsz Mentafiú?-kérdezed rekedt hangon, és vissza becézel. Nem te adtad neki ezt a nevet. Az iskolában, a haja színe miatt aggatták rá.

-Én kérdeztem hamarabb! -megfordulsz és eléd tárul vékonykás alakja ahogy zsebre dugott kézzel az ajtó helyének támaszkodik.

-Tudni akarod? Tényleg? Jó elmondom. Azért mert senkinek sem számítok, és senkinek sem kellek! Még magamat sem szeretem. A halálhoz is túl gyenge vagyok.....nem bírnám megölni magam.

-Nem is kell. Nincs rá szükség. És azért egy kicsit rosszul esik, hogy senkinek neveztél. -mondja ravasz mosollyal az arcán majd elsétál.

Először nem érted, de aztán leesik. "Senkinek sem számítok és senkinek sem kellek!" Jutnak eszedbe előző szavaid.

A pengét vissza csúsztatod a zsebedbe, pulóvered ujját lehúzod és sebesen vágtatsz ki a szobából Yoongi után.

-Hé állj meg! -kiáltod utánna mikor meglátod lassan távolodó alakját. Megtorpan és megfordul. Mire elé érsz szélesen vigyorog.

-Látom leesett, hogy mit szerettem volna.- ránt magához közel. Lassan kisimítja hajadat az arcodból és megcsókolna, de te gyorsabban bezárod magatok között a távolságot és apró puszit nyomsz ajkaira. Ezek után belebújsz a nyakába és elkezdesz motyogni.

-Kérlek istenem, hogy ne álmodjak és ha ez így van akkor..... Kérlek Yoongi szabadíts meg a démonjaimtól.

Suga csak édesen nevet egyet rajtad és felemeli fejedet.

-Nem álmodsz! -suttogja ajkaidra, majd óvatosan hajol rájuk. Lassan csókol, de érzelmesen. Egyből visszacsókolsz.

Úgy érzed : Megvan ami hiányozott belőled. Eddig nem tudtál rájönni mi az ám mostmár egészen biztos vagy benne. Csak egy ember kellett. Csak egy ember, ki tiszta szívből szeret. Igaz ez most nagyon csöpögős, de valóban gyógyír számodra.