Loki

9. Fejezet ~ Az idegen

/Elinor/

- Sajnálom! - ismételtem meg az előző mondatomat - Hogy kerülsz ide? - csúszott ki a számon ez a kérdés, hiszen a világ végén vagyunk, ide nem jön senki, csak úgy és őt még biztos nem láttam errefelé.
Az idegen nálam egy fejjel magasabb volt, ragyogóan kék szemű és hosszú fekete hajú. Sima, egyszínű, fekete ruhát viselt.
- Semmi közöd hozzá. - mordult rám.
- Tessék? - azt, hiszem most ábrándultam ki a pasiból. Miért van az, hogy az összes helyes fiú bunkó?
- Nem tartozik rád. - ismételte meg az előző mondatát.
- Azt, hiszem mégse sajnálom, hogy neked mentem. - jelentettem ki mérgesen.
- Egyáltalán nem érdekel a sajnálatod. - felete gúnyosan.
Azt hiszem nálam most telt be az a bizonyos pohár. Kinek képzeli ez magát?
- Na idefigyelj! Nem érdekel, hogy ki vagy és, hogy honnan jöttél, de nagyon rossz napom volt. A felvételi jelentekzésemet elutasították, ezért valószínüleg örökre itt kell maradnom, ebben az Isten háta mögötti helyen. Vilde néni szerint mindezt, annak a vén bolondnak, Odinnak köszönhetem, aki valami mást tervez az életemmel. Szóval az a minimum, hogy, ha neked megyek és bocsánatot kérek, akkor te elfogadod azt! - tört ki belőlem a mai nap összes feszültsége.
Vettem, néhány nagy levegőt, hogy megnyugodjak és félve az idegenre pillantottam, az eddigiek alapján valami bunkó reakcióra számítottam, de lenagyobb meglepetésemre mosolygott.
- Most miért mosolyogsz? - kérdeztem.
- Lehet, hogy mégis több közös van bennünk, mint azt először hittem. - jelentette ki.
- És ezt mégis miből szűrted le? - lepődtem meg.
- Többek között az én életemet is Odin szúrta el. - mondta.
- Szerinted az a közös bennünk, hogy mindkettőnkkel kiszúrt egy nem létező istenség? - vontam fel a szemöldököm.
A férfi egy pillanatig furcsán nézet rám, aztán mintha mindent megértett volna.
- Nagyából. - felelte.
Van valami furcsa, ebben az alakban, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi, de valami nem stimmel vele. Lehet, hogy nem kéne  megbíznom benne, hiszen még a nevét se tudom.
- Elinor vagyok! - mitatkoztam be "sors társamnak", megszavazva neki a bizalmat.
- Örülök a találkozásnak Elinor. - jelentette ki - Loki vagyok!
Loki? Ismerős a név, de honnan? Aztán rájöttem.
- Mint a skandináv mitológia egyik istene? - kérdeztem.
- Pontosan. - bólintott - A csínytevés istene, a legravaszabb, legokosabb, legjóképűbb...
- Értem, szóval, olyan, mint te. - forgattam meg a szememet - Remek kifogtam egy őrűlt mitológia rajongót. - sóhajtottam fel.
- Nem rajongok a mitológiáért. - közölte.
- Akkor jó, mert én se. - mondtam - Nem válaszoltál arra, hogy, hogy kerültél ide. - emlékeztetem.
- Nem is fogok. - mosolyodott el.
- És legalább azt elmondod meddig maradsz? - faggattam tovább.
- Milyen kíváncsi midgárdi vagy! - nevetett fel.
- Te meg furcsa! - vágtam rá - Szóval?
- Addig nem hagysz békén, amíg nem válaszolok, igaz?
Bólintottam.
- A lehető leghamarabb el akarok tűnni inen. - mondta.
Máris elmegy? Még csak most ismertem meg.
- Miért? - remélem nem hallotta ki a csalódottságot a hangomból.
- Csak átutazóban vagyok itt. - felete.
- Innen hová utazól? - kérdeztem.
- Akárhová, csak el innen. - jelentette ki.
- Ezzel én is így vagyok. Ha esetleg találkoznál Odinnal, köszönd meg a nevemben, hogy tönkre tette az életemet. - kértem.
- Mindenképpen. - nyugtatott meg.
Hamarosan búcsut vettem Lokitól, neki mennie kellett, nekem pedig maradnom.

Következő fejezetből:

Egészen mostanáig nem, de aztán találkoztam Lokival és azt hittem, hogy talán azért kellett itt maradnom, hogy vele találko... Nem ez hülyeség! Loki elmegy és nem látom többet.