Loki

28. Fejezet ~ (Rém)álom

/Elinor/

Egy fa árnyékában ültem, melynek lombkoronája között madarak csiripeltek. Lágy szellő fujdogált, bár a nap melegét még így is érezni lehetett a környéken áradó békességgel együtt. Fogalmam se volt hol vagyok, a táj nem hasonlított se a Földre, se Jötünheimre. A távolban egy hatalmas arany palota körvonalai rajzolódtak ki, mellette sok-sok apró épülettel és egy Szivárványhíddal.
Eltartott egy darbig mire felismertem, hogy Asgardban vagyok. Először megrémültem, de aztán rájöttem, hogy legbelül boldog és nyugott vagyok, éreztem, hogy itt nem bánthat senki.
- Anya! - totyogott oda hozzám egy körübelül 3 éves kislány.
A  lánynak vállig érő barna haja és imádnivaló mosolya volt. A szeme, olyan barna volt, mint az enyém.
- Ezt neked szedtem. - nyújtott felém egy kisebb virágcsokrot.
A szavak ösztönösen jöttek a számból.
- Köszönöm, Sofie, ez gyönyörű. - simítottam meg az arcát.
A kislány felnevett, majd odaszaladt egy közeli fához, ami alatt egy fiú olvasott. Ránézésre csak pár évvel lehetett idősebb a lánynál. Közepesen hosszú fekete haja és bár nem láttam megmertem volna esküdni rá, hogy kék szeme van.
A fiú nem foglalkozott Sofieval csak olvasott tovább.
- Játsz velem Mats! - kérte a lány.
- Hagyj békén Sofie, most olvasok. - jelentette ki fel se nézve a könyvéből.
- Na.... Légyszi!!!! - pislogott nagyokat, bár a fiú, úgy se látta.
Kívámcsian vártam mi lesz a vége.
- Rendben. - csukta be Mats a könyvét és felállt - Te vagy a fogó! - kiáltott fel és elszaladt.
- Ez nem ér! - háborodott fel Sofie, de már szaladt is a fiú után.
Mosolyogva néztem őket, a gyerekeimet, ahogy egymással játszanak. Már csak egyvalaki hiányzott.
Nemsokára lépteket hallottam meg magam mögött.
- Már megint azt a midgárdi játékot játszák, amit te tanítottál nekik? - kérdezte egy ismerős, gúnyos hang.
- Igen és élvezik. - felálltam és szembetaláltam magamat Lokival, aki magához húzott és megcsókolt. A csók után mélyen a szemébe néztem.
- Bárcsak mindig ilyen nyugalom lenne mindenhol.
Körbefordultam, hogy emlékezetembe vésem ezt a boldog pillanatot, de a táj hirtelen megváltozott.
A gyerekek eltűntek, a napos mező helyett egy jeges vidéken találtam magam.
- Tényleg elhitted, hogy ez igaz lehet? - ez a hang már korántse volt, olyan kedves számomra.
Loki helyett most már Trym állt mellettem.
Könnyek gyűltel a szemembe.
- Ugyan Elinor ennyire naív még te se lehetsz. - a hangja olyan volt, mint, amikor a gyereket dorgálják a szülei. Az ujjával letörölte az egyik legördülő könnycseppet az arcomról.
- Gyűlöllek! - mondtam a szemébe.
- Tudom. - mosolyodott el - És az benne a legszebb, hogy még rengeteg közös évünk lesz együtt, hogy gyűlölhess.

Ez volt az a mondat amire felriadtam az éjszaka közepén. Eltartott pár percig mire rájöttem, hogy az egész csak álom volt, egy rossz álom.
Nem tudom, hogy mit tervez Loki, de remélem minél előbb viasszatér és sikerrel jár. Loki... az álmomban volt két közös gyerekünk, Sophie és Mats és boldogok voltunk, amíg Trym bele nem rondított. Miért nem lehet, monden olyna, mint az álmom első felében? Erre a válasz egyszerű: nemsokára hozzá kell mennem Trymhez és már soha nem lehetek Lokival. A következő néhány órában sikerült újra álomba sírnom magam.

- Jó reggel! - a hang közvetlenűl a fülem mellől jött.
Kirázott a hideg. Gyorsan felültem, már nem voltam álmos.
- Itt minden reggel szörnyű. - jelentettem ki.
- Szörnyen sajnálom. - momdta Trym.
- Ez nem igaz. - ráztam meg a fejem.
- Dehogy nem, tényleg sajnálom, hogy nem érzed itt jól magad, mivek Jötünheimben kell leélned életed hátralévő részét. Ami még egésszen hosszú-hosszú idő. - mosolyodott el, de ebben a mosolyban semmi kedvesség nem volt.
- Köszi, hogy emlékeztetsz rá.
- Igazán nincs mit! De van egy jó hírem is. - jelentette ki vidáman - Az esküvőnk holnap lesz.
- Mi? - kérdeztem döbbenten.
- Holnap összeházasodunk. - ismételte meg.
Nem, ez nem lehet lehetséges. Egyáltalán feleségül vehet, több száz évvel fiatalabb vagyok nála. Valamit sűrgősen ki kell találnom.
- Látom nagyon elgondolkodtál, mit forgatsz abban a csinos kis fejedben? - nézett rám gyanakodva.
- Csak az jutott eszembe, hogy még ruhám sincs. - feleltem.
- Ó, emiatt ne aggódj, már intézkedtem. - kacsinott - Semmi nem akadályozhat meg abban, hogy holnap feleségűl vegyelek.
- De én nem szeretlek. - momdtam alig hallhatóan, de ő mégis meghallotta.
- Nem szeretsz? Azt hiszed a házassághoz szerelem kell? - kérdezte gúnyosan.
- Igen. - mondtam dacosan.
Trym hirtelen keserűen felnevetett.
- Már értem. Még mindig arra vársz, hogy megjelenik itt és megment. Nem fog, meghalt, én ölettem meg! - kiabálta hisztérikusan - És ha már ennyire őszinte vagyok azt is bevalom, hogy megkaptad volna az ösztöndíjadat, de én elintéztem, hogy ne. - nézett hidegen a szemembe.
- Mit csináltál? - döbbentem meg.
- Jól hallottad. - válaszolta.
- Gyűlöllek!
- Mitha montad volna már. - Trym felállt és elindult kifelé a szobából, de még visszafordult - Szerintem mindenkinek jobb lesz, ha majd csak holnap találkozunk az esküvőn.
Becsapta az ajtót és kattant a zár. Nem próbáltam meg kinyitni fölösleges lett volna.

A következő fejezetből:

- Ideges vagy? - vonta fel az egyik szemöldökét mosolyogva, de elinditotta a hajót.
- Itt vagyok Veled egy hajóban és arra készülünk, hogy átadjuk a szelencét a Jégóriásoknak és még ki tudja mit forgatsz a fejedben. Szerinted lenne rá okom? - kérdeztem.