Loki

11. Fejezet ~ Irány a park!

/Elinor/

Reggel kialvatlanul ébredtem, álmosan mentem le reggelizni.
- Jó reggelt! - köszöntöttem a családomat, akik már az asztalnál ültek, még az öt éves húgom, Maya is.
- Jó reggelt! Hogy vagy kicsim? - kérdezte anya.
Elővettem egy tálat és tejet öntöttem, majd müzlit szórtam bele.
- Jól. - feleltem, és elkezdtem enni.
A szüleim aggódva összenéztek, de nem mondtak semmit.
- Elinor megígérted, hogy ma elviszel a játszótérre, ugye  nem felejtetted el? - szólalt meg Maya.
- Dehogy is! - simitottam meg a haját. Teljesen elfelejtettem, hogy tegnapelőtt, ezt ígértem meg neki, de úgysincs más dolgom.
- Jó! - lelkendezett.
- Reggeli után már indulunk is. - mondtam.
A kijelentés után a húgom két perc alatt elpusztította, azt, ami a tányérján volt. Én ennél egy kicsit lassabb voltam, de fél óra múlva mindketten indulásra késszen álltunk.
Csengettek.
- Nyitom! - kiáltottam ki.
Az ajtó mögött Ida állt.
- Látom, már nem buslakodsz az istened miatt, ha ilyen korán felkeltél és indulásra kész vagy. - monta köszönés helyett - Hová mész?
- Először is nem az enyém és másodszor nem is isten! - jelentettem ki - Mayával a jázszótérre készültünk.
- Király! Csatlakozhatok? - érdeklődött.
- Ha akarsz. - egyeztem bele - Maya indulunk!
- Szia Ida! - köszönt a húgom, amikor meglátta a barátnőmet.
- Szia!
Végül hárman indultunk el, már majdnem ott voltunk, amikor egy ismerős alakot pillantottam meg, hirtelen megtorpantam és a szívem gyorsabban kezdett verni. Loki állt tőlem tíz méterre.
- Mi a baj Elinor? - kérdezte Maya és Ida is kérdőn pillantott felém.
- Ő az! - jelentettem ki, még mindig a tegnapi furcsa férfit figyelve.
- Ki? - kérdezte a húgom.
Ida kíváncsian követte a pillantásomat.
- Ő? - döbbent meg - Biztos vagy benne, hogy nem isten?
Egy mérges pillantással belé folytottam a szót, vagy legalábbis azt terveztem.
- Menj, és beszélj vele. - lökött meg.
- Mégis mit mondjak neki?
- Okos vagy, kitalász valamit. - közölte - De, ha te nem mész oda, akkor majd én fogok.
- Nem. - mondtam és már el is indultam.
- A játszótéren várunk! - kiáltott utánnam.
Lasan odasétáltam Lokihoz.
- Szia! - köszöntem halkan.
Loki nem válaszolt, olyan volt mintha nem is itt lenne, hanem valahol messze.
- Loki. - szólítottam meg. - Lokiiiiiiii!
Erre már felfigyelt, először egy kicsit zavart volt, de aztán amikor meglátott a pillantása dühös lett. Szuper, már hiányzott!
- Mit csinálsz? - kérdezte ingerülten.
- Én, csak gondoltam köszönök neked, de te olyan fura voltál, és észre se vettél... - magyaráztam.
- Épen egy fontos beszélgetést zavartál meg. - hagyta figyelmen kívűl a válaszomat.
Beszélgetést? De nincs itt senki.
- Hogy- hogy még itt vagy? - kérdeztem.
Loki sóhalytott egyet, hogy lenyugodjon.
- Még nem tudom, hogy juthatnék haza. - felete.
- Vonattal? - próbáltam segíteni. Nem sikerült, megint dühös lett.
- Vonattal? Ahová én akarok menni, oda nem lehet eljutni vonattal. - csattant fel.
- Bocsánat! Csak segíteni akarok, de úgy látom nincs rá szügséged. Szia! - megfordultam és elindultam a park felé.
Nemsokára lépteket hallottam magam mögött, de nem fordultam meg, mert tudtam, hogy ő az. Inkább gyorsítottam a lépéseimen, lehet, hogy ő a leghelyesebb fiú, akivel valaha találkoztam, de a legbunkóbb is!
- Állj már meg! - utasított.
- Mégis miért? - kérdeztem vissza, de nem álltam meg.
- Mert azt momdtam. - jelentette ki.
Döbbenten megálltam és felé fordultam.
- Nem parancsolgathatsz mindenkinek!
- Miért nem? - kérdezett vissza gúnyosan.
- Te annyira... - kerestem rá a megfelelő szavakat.
- Tökéletes? - segített ki.
- Bunkót akartam mondani, de a beképzelt is megfelel. - mondtam öszintén - Megérkeztünk. - néztem a park felé, ahol Maya és Ida játszottak. A húgom egyből észrevett és elkezdett felén szaladni.
- Légy vele kedves! - néztem Lokira mérgesen.
- Csak az tudok lenni.

Következő fejezetből:

Thor hirtelen megfogott egy kis érmét és gyorsan felém dopta. Nem volt időm elhajolni, természetesen a tárgy átment rajtam.
- Csak illúzió. - értette meg.
- Azért mindenre én se vagyok képes. - vagyis higyje csak azt.