❄Snowy Winter❄ ❄Stray Kids • Bang Chan ff.❄-átírás hosszas folyamatban-

❄8.❄

Szemeim lehunytam, majd próbáltam aludni, de a fiú csak beszélt hozzám.

-Fogd be!-dünnyögtem az orrom alatt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve neki vágtam az egyik párnám, ami az arcánok csapódott, ami folytán a fejét kissé beverte a falba, a hirtelen jött erőtől. Ijedtemben felpattantam, majd amilyen gyorsan csak tudtam hozzászaladtam.-Jujj..bocsi, nem így akartam, fáj? Hozzak jeget? Vagy fertőtlenítőt? Már be is lilult! Talán nem fog vérezni..-kezdtem el fecsegni, mint mindig, miközben a fején lévő kis lila foltos púpot nézegettem, eközben az ő tekintetét éreztem magamon.

-Nyugi..-fogta meg finom az egyik csuklóm, mire felé kaptam tekintetem, és mosolygós arcával találtam szembe magam.-Először is, semmi baj. Másodszor, túlélem. Csak egy kis seb.-vont vállat, de mintha meg sem hallottam volna felemeltem mutató ujjam.

-Hozok sebtapaszt!-gyorsan az éjjeliszekrényemhez mentem, és ahogy megtaláltam a keresett tárgyat, visszamentem a fiúhoz, ki idő közben leült az ágyamra, így csak kettő lépést kellett tennem felé. Leszedtem a sebtapasznak a ragasztós felén található papírt, majd a fiú feje fölé hajoltam, és óvatosan, amilyen finoman csak tudtam, a lila foltra helyeztem.-Megvan.-mondtam sóhajtva, ahogy végigsimítottam a púpon, majd egy halvány mosoly kiséretében elhajoltam tőlle, így pont láthattam mosolygós arcát.

-Csak kedvességből csináltad?-kérdezte vigyorogva, mire zavartan megköszörültem a torkom, és felvettem mellőle a kis papírt, amit a sebtapaszról szedtem le.

-Igen..csak kedvességből.-motyogtam az orrom alatt, majd készültem elmenni, eldobni a papírt, mikor is két kezével átkarolta a derekam, és az ölébe húzva átölelt. Sokkoltan meredtem magam elé, és éreztem ahogy arcom egyre jobban kezd forrni, ahogy megéreztem lélegzetvételét a nyakamon.

-Köszi a sebtapaszt.-dörmögte vállamba kissé halkabban a kelleténél, hangjától pedig szívem hevesebben kezdett verni.

-N-nincs mit..-válaszoltam, kissé remegő hangon, és azon filóztam magambam, hogy miért nem enged el.-Izé...Chan..el szeretném dobni ezt a..papírt.-fogtam meg oldalát, hogy megpróbáljam eltolni magamtól, mikor is hirtelen eldőltünk az ágyon, amitől szegény fiút, biztos összelapítottam.

Fejem óvatosan felemeltem rá, de ő már..aludt.

Nagyot sóhajtottam, majd nagy nehezen, de sikerült mellé feküdnöm, de így sem engedett el. Két kezével oly' szorosan tartott, hogy azt hittem kiakarja nyomni belőlem azt a megmaradt lelkemet is.

Feladva a reményt, hogy ma valaha is kiszabadulok, elővettem mobilom, pötyögtem Nami-nak egy üzenetet, hogy mi a helyzet-már amennyire bírtam-,majd a készüléket a zsebembe csúsztattam, és sóhajtva tekintetem a fiú arcára vezettem. Annyira békés, de mégis, kissé meggyötört volt. Akaratom ellenére is felemeltem egyik kezem, s a fiú arcához érintettem. Lágyan, alig érezhetően végigsimítottam rajta, amitől egy halk sóhajt eresztett ki ajkai közül, és egy picivel közelebb húzott magához. Aranyos volt így látni őt. Ezért még el is mosolyodtam. Bár..nem terveztem szerelmes lenni. Nem akartam. Legalábbis vele. Mert tudtam, hogy ha VÉLETLENÜL összejönnénk, semmi értelme nem lenne annak, mivel én is, és ő is máshova utazunk haza. És az jobban fájna nekem, mint bármi más az életben. Már így is nehéz lesz őket elengednem, mivel a kedvenc bandám, hát hé!

Szomorúan sóhajtottam egy aprót, majd finoman eltoltam magamtól a fiú kezeit, és felkeltem az ágyról. A szemeteshez sétálva, eldobtam a papírt, majd az ágyam elé sétáltam, ahol a fiú nagyban engem keresett kezeivel álmában, amire halványan elmosolyodtam. Megfogtam egyik párnám, majd a kezébe adtam, amit gyerekes módon sikeresen át is ölelt, így örömmel vettem tudomásul, hogy most kimehetek egy kicsit a levegőre kisszelőztetni a fejem.