❄Snowy Winter❄ ❄Stray Kids • Bang Chan ff.❄-átírás hosszas folyamatban-

❄10.❄

❄Mia szemszöge❄

Mikor felébredtem, nem úgy találtam magam ahogyan elaludtam. Valaki a hátam mögött mélyen szuszogott, és a derekamnál fogva húzott magához szorosan, úgy mintha attól félne, hogy elakarnék menni.

Nem is kellet sok idő ahhoz, hogy kitaláljam ki lehet az aki a hátammögött, ilyen békésen, s mélyen szunyókál. Ahogy ahhoz sem kellett sok idő, hogy arcom lángolni kezdjen.

Aminek egyébként örültem, hogy valamennyivel jobban voltam, mint pár órája, de azért még így is elég szarul voltam. Az alvás valamennyire segít.

Kezem felemeltem, és óvatosan, amilyen finoman csak tudtam, a fiúéra helyeztem, ami a derekam szorongatta. De nem azért, hogy elvegyem. Hanem mert..nos..pontosan én sem tudom. Csak meg akartam érinteni.

Talán eltelhetett egy tíz perc, mikor is a fiú felébredt. Hogy honnan tudtam? Derekam el nem engedve, arcom fölé hajolt, majd egy kósza mosolyal az arcán megszólalt.

-Már nem hideg a kezed.-mondta kissé halkabban a kelleténél, kellemes hangon, amitől kissé zavarba jöttem, és kezem elvettem az övéről.

-Az..jó, nem?-kérdeztem torkom köszörülve, mire halkan elkuncogta magát, s elengedve derekam felült az ágyon.

-De, az jó.-mondta mosolyogva, felém nézve, mire zavartan biccentettem egy aprót, s nehézkesen felülve az ágyon, a fiúba kapaszkodtam, hogy nehogy vissza essek.

-A táskámból..-mutattam az említett tárgy felé, ami az asztalon hevert.-..kiveszed a gyógyszereim?-kérdeztem arcára pillantva, mire mosolyogva biccentett, s lassan felállt az ágyról, addig én a falnak döntöttem hátam, s egy üveg víz mellett a kezembe adta a kis dobozkát. Elővettem egy kis tablettát, a számba helyeztem, majd az üvegről lecsavarva a kupakot, lenyeltem a vízzel együtt.

-Nem drogot szívok, szóval nem kell ennyire nézni.-húztam elő humoros énem, mire nevetve kivette a kezemből az üveget, s az asztalra helyezte.

-Jobban vagy?-kérdezte kissé komolyabban, ahogy leült az ágyam szélére, s tekintetével vizslatni kezdett.

-Kicsivel.-biccentettem keserűen mosolyogva, majd az eppen nyitódó ajtó felé kaptam tekintetem, ahogy azt a fiú is tette.

-Boldog karácsonyt!-kiáltották egyszerre a beérkezők..azaz: Nami, Teó és röviden a Stray Kids, egy tortával a kezükben.

-Ma van karácsony?-kérdeztem elbambulva, mire a többiek elnevették magukat.

-Igen. Talán csak nem felejtetted el megint?-kérdezte Teó vigyorogva, mire magamra eröltetve egy mosolyt, vállat vontam.

-Megint?-kérdezte Chan, mire nevetve legyintettem.

-De mire ez a felhajtás?-kérdeztem mosolyogva a többeik felé fordulva.

-Hát..Nami ugye mondta, hogy nem érzed jól magad. Gondoltuk szervezünk egy kis meglepit.-mondta Felix mosolyogva, majd mellette JeongIn felmutatta a tortát.

-És láttuk, hogy nem is ettél nagyon, ezért egy egész tortát beléd tömünk!-mondta aranyosan a maknae.

-Vagyis csak felét..mert a fele a mienk..-javította ki HyunJin, mire elnevettem magam, és a többiek is ugyan úgy.

-Tiltakozni nem ér!-nyújtotta fel kezét WooJin, mire nevetve bólintottam egyet.

-Oké, de mivel akarjátok felvágni?-néztem rájuk értetlenül, mire összenéztek.

-Olló?-kérdezte Jisung, az okostojás gyerek, akinek ennél hülyébb ötlete nem is lehetett volna.

-Akkor te vágod!-adta át JeongIn a kezébe a tortát, s vagy fél méterre elslisszolt tőlle.

Így telt az egész este, nevettünk, néhányan énekeltek, táncoltak, de úgy hogy ki tud a leghülyébben, és aki megnevettet az nyer, de szinte mindenkién röhögtem, mint az állat. A tortát, szinte mind felfaltuk, és időközben kiderült, hogy az ebédlőből hozták. Elmondták az ott dolgozó embereknek, hogy nekem szánják, bla bla bla, és úgy gondolták, miért is ne csináljunk tortát?

Majd ideje volt visszamenniük a fiúknak a szobájukba, így mindenkitől elköszönve mi lányok is lefeküdtünk az ágyunkba. A nap végére egész jól éreztem magam.

❄Pár nap múlva❄

Mivel pár nap múlva már semmi bajom nem volt, így gondoltam ideje lenne kicsit kimozdulni, így ahogy felöltöztem, barátnőimmel együtt mentem már reggelizni. Ebben a pár napban ők hoztak nekem kajákat, amiért hálás voltam nekik, és mondtam, hogy jövök nekik egyel, de azt mondták, hogy nem azért tették, mert kérnek cserébe valamit, hanem mert a barátaim. És akkor miért szeretem őket ennyire?

-Hmm..ez isteni!-mondtam teli szájjal, jóízűen, majd még egy falatot bevettem.

-Eddig ezt sosem mondtad, most mi ütött beléd?-kérdezte nevetve Teó, mire mosolyogva felé kaptam tekintetem.

-Mert most újra itt ehetek az ebédlőben.-mondtam, majd ennyivel le is tudva ettünk tovább.

Mikor megreggeliztünk, visszamentünk a szobánkba, és azon gondolkodtunk, mit is csinálhatnánk.

-Ki mehetünk hógolyózni.-ajánlottam az ágyamon feküdve, a plafont stírölve tekintetemmel.

-Most gyógyultál meg..nem!-vágták rá szinte azonnal, mind a ketten.

-Akkor hóembert-

-Nem!

-Akkor-

-NEM!!

-Jó-jó, akkor valami mást!-nevettem el magam, mire sóhajtva ők is hátradőltek az ágyukon.

-Játékterem?-kérdezte Teó, mire sóhajtva én és Nami a fejünk kezdtük rázni.

-Már elég sokszor voltunk ott.-mondta Nami helyettem is.

-Ez igaz..-helyeselt végül Teó.

-Nincs kedvetek kicsit viccelődni?-kérdezte Nami, sejtelmesen, mire Teó és én egyszerre kaptuk fejünket a vigyorgó lány felé.

-Kivel? És mivel?-kérdeztem szemöldökráncolva, mire felült az ágyán és ránk nézett.

-A te kis lovagoddal.-mondta vigyorogva, amire értetlenül, s furcsállva néztem rá.-Elhitetjük vele, hogy eltüntél, és nem találunk tegnap este óta.-vont vállat hanyagul, mire rosszalóan csóválni kezdtem a fejem.

-De ez mire jó?-kérdeztem értetlenkedve.

-Van jó oldala. Neked segítünk.-mutatott finoman rám.

-Mégis miben?-ráncoltam továbbra is a homlokom.

-Megtudjuk, mennyire is vagy fontos a számára.