Pont

230 10 4
                                    

Tudom tudom, azt ígértem hogy nyár lévén hozom a részeket, de ez nem úgy sikeredett. Van egy-két rész akit kirakhatnék, de van mit rajta korigálni, ezért nem rakom ki őket. Meg ihlet sincs. Amilyen könyvbe én csak bele kezdek, azt rögtön félbe is hagyom.

Na de jöttem egy kérdéssel. Mivel szeretnék egy könyvet publikálni, csak nem tudom melyiket, mivel szeretném frissíteni a profilom valami újjabb tartalommal. Ha már az eddigi könyveket nem nagyon írom..de persze ezekre is visszatérek, csak adjatok nekem időt 😂

Ide rakok néhány screent meg írok alá egy s más dógokat, oszt szavazzatok.

Szóval ebből van 2 rész eddig, de ezeket tán át kell írnom, vagy már lehet átírtam csak hülye vagyok

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Szóval ebből van 2 rész eddig, de ezeket tán át kell írnom, vagy már lehet átírtam csak hülye vagyok. Régen frissítettem.. De ha ennek a sztorinak jó a bekukkantója akkor szavazzatok erre felőlem, oszt majd írok bele.

 De ha ennek a sztorinak jó a bekukkantója akkor szavazzatok erre felőlem, oszt majd írok bele

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Nos, ez a könyvem már volt publikálva, de leszedtem, fogalmam sincs miért..vagy tán azé mert nem így akartam a sztorit írni, vagyis hogy rossz irányba vezettem, de mostmár mindegy. Ebből van 17 rész a prológussal.

Ezt egy ideje már akartam publikálni, de tudtam, hogy úgysem írnám és abba is hagytam

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Ezt egy ideje már akartam publikálni, de tudtam, hogy úgysem írnám és abba is hagytam. De azért büszke vagyok eddig amit írtam, mert egy kicsit más milyen stílusú, mint amilyeneket én szoktam írni. Ebből van 14 rész.

Ti voltatok már úgy vele, hogy a saját könyveteket tartsátok cukinak? Mert én ezzel úgy vagyok

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Ti voltatok már úgy vele, hogy a saját könyveteket tartsátok cukinak? Mert én ezzel úgy vagyok. 18 rész van belőle, aktívkodtam ott februárban, és ezt is szerettem volna még akkor publikálni, de aztán hirtelen abbahagytam az írást, és "meg feletkeztem" róla.

(Tudom, nem látszik teljesen a sztori, de most kit érdekel? Lel, na jó, ha valakit igen, akkor majd frissítem a részt)

(Tudom, nem látszik teljesen a sztori, de most kit érdekel? Lel, na jó, ha valakit igen, akkor majd frissítem a részt)

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Tudom, elég értelmes, és sokat mondó a leírás. De fogalmam sincs mit gondoltam mikor azt megírtam. Van belőle 4 rész, és a története is hozzá, amit kitaláltam, számomra nagyon érdekes, és szép.

Na igen

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Na igen. Ennek van kemény...0 része. De. Ez amolyan random könyv LENNE, ha írnám, és már rég szeretnék ilyen Skz-es horoszkóp/játékok bla bla bla könyvet. Csak nem jutok odáig valahogy, hogy legalább egy részt is írjak.

Na ez, ez a könyv, hasonló a Black Boy-hoz, és szintén tetszik a sztorija (remélem nektek is,lel), és majd mihamarabb ezt is szeretném publikálni

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Na ez, ez a könyv, hasonló a Black Boy-hoz, és szintén tetszik a sztorija (remélem nektek is,lel), és majd mihamarabb ezt is szeretném publikálni. Hat része van.

 Hat része van

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

És ez. Ezt most írom. Nagyon van hozzá ihletem, mert már két hete írom. Van belőle 21 rész a prológussal. Bár ezt nem nagyon szeretném még publikálni. De ahogy gondoljátok.

Ja, és most mondhatjátok azt, hogy abból hogy van több rész, mint ebből..

FRISSÍTÉS!!: a könyv címe nem ez (wattpad szarakodott), most más, csak nem vettem észre, bocsika. You Know I Hate You- Na ez a címe.

 You Know I Hate You- Na ez a címe

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

És ez. Ez is volt már publikálva, de leszedtem, mert nem írtam. És igazából nem is nagyon terveztem folytatni, de azért meghagytam, hátha egyszer visszatérek hozzá.

Remélem valamelyik megfogott benneteket, és szavaztok rájuk, mert most kedvem támadt egy kicsit újjabb könyveket kirakni (úgy hogy emezeket nem is írom..pff..szar vagyok). Meg van még egy könyvem, ami fent volt, de leszedtem mert szarnak találtam, de majd átírom, és van még egy könyvem, amit Mint_Tea2004-val kezdtünk írni, de csak az alap sztorija van meg. És jah. De ha már így megjelöltem, kukkacsántok meg a csajszit, még úgy is hogy inaktív. ❤

Lub yallll 😘

Frissítés: Zárás(vagymi)-július 31!

❄Snowy Winter❄ ❄Stray Kids • Bang Chan ff.❄-átírás hosszas folyamatban-Donde viven las historias. Descúbrelo ahora