❄17.❄

358 27 4
                                    

Én és a döntéseim..

-Smink nuku!-emeltem fel kezeim védekezően, majd elhátráltam.

-Hát jóó..-mondták egyszerre sajnálkozva barátnőim, majd lerakták az asztalra a fegyvereiket.

❄❄❄

Lassan battyogtunk be az óriási bárba, vagy akármi is volt az a hely, csak annyit tudok megmondani, hogy..

-Sok errefele az ember.-böktem oldalba barátnőim, kik velem együtt helyeseltek.

❄Chan szemszöge❄

Már egy kis ideje lent voltunk a teremben a tagokkal, ahol a "buli" volt, de Mia-ék még sehol nem voltak. Már kezdtem félni, hogy esetleg mégsem jönnek, de egyszer csak..megcsillant a remény. Szó szerint. A tömegből könnyen kitudtam szúrni. Egy földre szállt angyalként tűnt ki a tömegből.

A ruha amit adtam. Azt húzta.

Szavakba nem tudtam önteni, hogy milyen jól is állt neki a ruha. Még soha nem láttam kiöltözve, de biztos voltam benne, hogy valahogy így nézhet ki. Ilyen gyönyörűen.

Szemeikkel minket kerestek, de hogy megkönnyítsem a dolgukat, integetni kezdtem feléjük, és szerencsémre hamar észre is vettek. Mia arcán látszott, hogy egy kicsit zavarban van, és hogy nem tudja nagyon mi is történik, de szerintem ez cukin állt neki.

-Sziasztok.-köszöntek szinte egyszerre, és mi pedig vissza nekik.

-Hogy tecc a buli?-kérdezte Jisung mókásan, mire ők egyszerre kezdtek bólogatni. De ismerik egymást.

-Csak sokan vannak.-mondta kissé zavartan Mia, mire Teó elkezdett hevesen bólogatni.

❄Mia szemszöge❄

Kissé kellemetlenül éreztem magam a ruhában, de legalább az volt a jó benne, hogy nem testhez szoruló volt. Fujj..azokat eleve rühellem.

-Iszunk valamit?-kérdezte meg Felix egy kis idő után, mire aprót biccentettünk barátnőimmel, majd a pulthoz sétáltunk.

A bulin minden igyen van, a szálloda különleges cucca, így annyit ihatunk amennyit akarunk, ételnél szintúgy, és új évkor, tehát pont éjfélkor csillagszórókat osztogatnak majd azoknak akik kérnek. Nem hangzik rosszul mi?

Már egy óra eltelt amiót itt vagyunk, de még van két óra a tüzijátékért. De miért izgulok én?

Gondoltam magamban, miközben ittam egy korty bort és néztem az embereket ahogy táncolnak, mikor is Chan elébem sétált.

-Mizu erre?-kérdezte azzal a szokásos csábos-vagy csak szerintem csábos-mosolyával.

-Semmi érdekes, és véled?-mosolyodtam el én is, és ittam még egy kortyot.

-Szintén. Ezért jöttem hozzád.-üres poharát a pultra rakta, majd mellém ült.-Még nem is mondtam, hogy..mennyire jól áll neked ez a ruha.-mondta lágy hangon miközben arcom fürkészte, amitől éreztem hogy arcom már nem nagyon fogja túlélni ezt az estét, ha Chan továbbra is ilyeneket mondd.

-K-köszi..-zavartan fülemmögé tűrtem a hajam, és én is kiürítettem a poharam, majd a pultra raktam.

-Van egy meglepetésem, mardj itt!-felpattant a székéről, majd ahogy rámparancsolt, úgy el is húzott.

❄Snowy Winter❄ ❄Stray Kids • Bang Chan ff.❄-átírás hosszas folyamatban-Donde viven las historias. Descúbrelo ahora