❄Snowy Winter❄ ❄Stray Kids • Bang Chan ff.❄-átírás hosszas folyamatban-

❄15.❄

❄❄❄

Másnapra már egy picivel jobban volt a bokám, dee..sajnos ismét barátnőim hozták nekem a reggelim, mert: 1:Fájt a bokám ; 2:Nem ébredtem fel időben.

Szegénykék kikészülnek tőllem. Sajnálom magam.

Mivel aznap nem volt semmilyen tevékenység, és az emberek nagy része már az új évre készült, meg persze a szálloda, nagyon nem tudtam mit csinálni, ezért elővettem a naplóm, amit utoljára érkezéskor írtam, és..írni kezdtem. Hogy eddig mennyi minden történt velem. Hogy milyen érzések kavarognak most bennem. És hogy..segítséget kérjek.

A naplómba olyan dolgokat is szoktam írni ami az élettel kapcsolatos, vagy közmondások, vagy szólások, vagy okos gondolatok amiket én kitalálok. És ezeket vissza is szoktam olvasni, mikor..a szüleimre gondolok. És most már épp rég olvastam vissza a naplóm tartalmát, bár semmi baj, hogy szinte tudom minden lapon mit ír. Azért érdekes.

❄❄❄

Délután mind a hároman bent voltunk a szobában. Persze Nami mobilozott, Teó rajzolgatott, én meg..néztem ki az ablakon. Némikor szeretem csak úgy nézni a tájat az ablakból. De legfőképpen télen.

-Gyerekeek~.-szólaltam meg egy idő után elnyúlva az ablak előtt.

-Hm?-kérdezte Teó felém pillantva.

-Én unatkozom..~-mondtam el nekik legnagyobb problémám, majd elbúcsúztam az ablaktól és az ágyamra űltem.

-Hol van ilyenkor a drága Chaniid?-kérdezte gúnyosan Nami, mikor lerakta végre mobilját.

-Nagyon vicces.-forgattam szemeim eldőlve a pihe-puha ágyikómon.-Valamit akarok csinálnii!

-De a bokád-

-Tudooom, de attól még unatkozooom~!-mondtam már majdnem elbőgve magam annyira uncsiztam, és mikor már azt hittem ott döglök meg, a világmegváltó bekopogott az ajtónkon, mire mind a hároman odakaptuk tekintetünk. Pár pillanat elteltével pedig, tényleg a világ megváltó tért be közénk, majd mikor ez realizálódott bennem, egy lábon kezdtem el felé ugrándozni, mint valami póni..vagy kenguru. Kengpóni.

-Hé hé hé! Azért csak óvatosan! A lábad tegnap tetted tönkre!-emelte fel kezeit, és szúrós tekintettel nézte végig ahogy odaugrándozok hozzá, majd mint valami öt éves gyerek aki kap nyalókát a szüleitől, úgy átölelgettem szegény Megváltót.

-Végre a felmentő hadsereg! Felment az unalmamból!-mondtam szinte "nyáladzva" majd ahogy elengedtem a fiút, megpördültem a tengelyem körül.

-Hát nem biztos..-vakarta meg tarkóját Chan.-Legalábbis most nem, de az újévi unalmadból lehet.-nézett rám kissé komoly tekintettel, amitől meglepődve álltam meg boldogságomból.-Új évkor lesz egy tánc est..vagyis inkább egy ilyen normális buli, éés..gondoltuk a fiúkkal, hogy elmehetnénk együtt..-nézett rám kissé félve, majd két barátnőmre, kik először összenéztek, és egy mosoly kiséretében már biccentettek is. Chan rám pillantott, a válaszomra várva, ami..egyértelmű volt. Biccentettem.

Ezt a "mesés" pillanatot Teó mobiljának csörgése zavarta meg, és ahogy megnézte, bocsánatot kérve ki is ment a szobából. Majd Nami-nak eszébe jutott, hogy "fel kell hívnia a fiúját", közben már az nap beszéltek, de ő is elhagyta a szobát, így..kettesben maradtunk.

Öö..hát ez nagyszerű..

-Na akkor!-csaptam össze tenyereim, majd az ágyamhoz ugrándoztam, és odaérve leültem rá.-Mit is csinálunk?-néztem a fiúra komoly tekintettel, ki sóhajtva leült Teó ágyára, majd elvett egy párnát és azt átölelve nézett rám.

-Nem tudom.-vont vállat arcom fürkészve, majd eldőlt az ágyon.

-Szóval még sem te vagy a Világmegváltó..pedig már bíztam is benned..-biggyesztettem le ajkaim, miközben én is átöleltem az egyik párnám.

-És mostmár nem bízol bennem?-kérdezte miközben ismét csak felült az ágyon, s mélyen szemembe nézett játékosan.

-Nyem!-vágtam rá azonnal és kinyújtottam rá a nyelvem, mire "dühösen" rám pillantott.-O-ó..-kuncogva felugrottam az ágyamról, majd ugrándozva próbáltam szökni előle, de persze ezzel a sérült lábbal..nem sokra mentem. De kit érdekelt, mókás volt. Legalább sikeresen eljutottam az ajtóig, mikor is megragadta a derekem, és szorosan átölelte. Halkan elkuncogtam magam, mert ahogy átölelt, kissé megcsikizett, persze az meg nem esett le, hogy szó szerint magához ölelt, csak hátulról. Csak akkor mikor egy kis idő eltelt, és egyikünk sem szólalt meg. Ekkor már kezdtem kissé zavarba jönni, így megköszörültem a torkom, majd a karjai közt megfordultam, csak azzal nem számítottam, hogy NAGYON közel lesz az arcunk.

De hogyha tudtam volna sem akartam volna elválni tőlled. Gyönyörű szemeidben annyira elmerültem, hogy azt sem tudtam hol vagyunk. Hogy egyáltalán igaz ez az egész..találkozás.

Ha tudnád mennyire el tudsz varázsolni, már akár csak akkor mikor mellettem vagy.

Szedd össze magad Mia! Most nincs idő erre a romantikázásra! Teó és Nami bármikor visszatérhet.

Mikor észbekaptam, hogy nem jó ez a közelség, készültem elválni tőlle, de ekkor csak jobban rászorított a derekamra és magához húzva..átölelt. De ez egy teljesen..másmilyen ölelés volt. Olyan..meleg és...

Hmm..nem tudom.

Kissé sokkoltan áldogáltam ott a karjai közt, és azt sem tudtam, hogy most vissza kéne-e ölelnem, vagy nem, de mikor megszólalt, már tudtam.

-Eszembe jutott..mikor tegnap beszéltél a szüleidről. Ekkor rájöttem, hogy először sírtál előttem. És én olyan hülye voltam, hogy azt sem mondtam bocsánat. Hisz miattam sírtál. Miattam mondtad el, hogy mi történt a szüleiddel. Ami miatt sírtál. Megsirattam egy olyan embert, aki a világot pozitívan és vidáman veszi. És nem érdemli meg, hogy szomorú legyen. Megsirattalak téged.-ölelt még szorosabban magához, ahogy csak tudott, és fejét vállamrahajtotta. Szavai hallatán, temérdek boldogság terjengett bennem, és annyira örültem, hogy ezeket az ilyen fajta szavakat, pont tőlle hallhatom, hogy könnyeim kissé eleredtek. Kezeim finoman köréfonytam, és arcom mellkasába fúrtam.

Köszönöm.