she's mine || vav ff.

Tizedik

Nagyon gyorsan futottam ki Lou szobájából, ekkor már küzdöttem azzal, hogy ne csorduljanak ki a könnyeim, amíg egy olyan helyre nem érek, ahol biztonságban vagyok és nem lát senki sem. Szinte esedezve andalogtam végig a folyosón, egyáltalán nem tudtam, kihez menjek. Wooyounghoz nyilvánvaló okokból nem akartam, ez meg sem fordult a fejemben. A többiek a részegségükből adódóan bealudtak, őket ilyenkor nem lehet felkelteni. Ha sikerülne is, még be lennének állva, nem vennének komolyan, vagy akár bunyó is történhetne közöttük. Egyedül Jacob volt még rajtam kívül, akihez oda tudtam menni. De most az hogy nézne ki? Ha bemennék, kiosztana, mert egyáltalán nem hallgattam rá? Kinevetne? Vagy ami még rosszabb, le se szarna?

De végül eldöntöttem, hogy bemegyek. Szükségem volt valakire, s mivel sem a bátyám, sem Ayno vagy Baron nem volt elérhető, Jacob maradt, aki jelenleg az én helyemen aludt, pont emiatt. Halkan nyitottam ki az ajtót, s lassan lestem be rajta. Az ágyon ült és telefonozott. Mikor hallotta, hogy nyikorog az ajtó, felém pislantott, majd aggódva felpattant és elém jött.
- Heeyoung? - futott oda hozzám azonnal és láttam meg szemeiben az aggodalmat. Elég volt ránéznem. Leguggoltam és a pánikrohamaim közepette elsírtam magam. Pedig nem akartam, főleg nem ő előtte, mit gondol majd rólam?
- Jae... gyere - felsegített, majd leültetett az ágyára. Törökülésben ültem le, majd mellém mászott, a sírásom pedig nem akart alábbhagyni. Ekkor megfogta a fejem, majd mellkasára vonta, szoros ölelésbe szorított. Nehezen, de mindkét kezemmel átöleltem derekát, s bár még mindig sírtam, biztonságban éreztem magam és arra törekedtem, hogy megnyugodjak.
- Hallgatnom kellett volna rád - húzódok el valamivel később, hogy megtöröljem az arcomat. Nem mertem a szemébe nézni.
- Hát igen... de mégsem tudhattad. Hiszen új voltál itt és elvakított a szerelem. Igaz?
- Igen... - szipogom. - Sajnos. Bár mindig voltak kételyeim vele kapcsolatban, főleg miután mondtál valamit, soha nem mertem megkérdezni. Bíztam benne, feltártam előtte az életem, mikor egyáltalán nem lett volna szabad - vonom meg vállam keserű mosollyal. - Heejun semmit nem tud erről az egészről, igaz? - bóintok az alvó bátyám felé.
- Jól mondod - sóhajt fel. - Ahogyan a többiek sem. Én ismerem a legjobban Lout a többiek közül. Kifogásai mindig voltak, miért vannak nála lányok, satöbbi, de én tudtam, milyen is valójában. Meglepődtem azon, hogy összejött veled, senkivel sem volt még kapcsolata az ittlétünk alatt.
- Akkor csak kihasznált, ugye? Merthogy nekem úgy is mindegy. Mivel kiakadtam, megtehettem volna, hogy világgá kürtölöm és a sajtóhoz fordulok. De, úgy volt vele, hogy mivel a bátyám is ebben a csapatban van, akinek pedig nem akarnék ártani, ezért nem fogok megszólalni. Ugye? - kérdezem a lehető legnagyobb undorral a hangomban. Jacob csak bólintott. Igazam van.
- Tudtam.. mocskos szemétláda! Nem akarok visszamenni abba a szobába...
- Nem is kell - mosolyodik el. - Nem lenne baj, ha ma itt aludnál velem.
Nem kellett kétszer mondani. Tény, hogy Jacob rettentően jól nézett ki, és nem lesz ebből semmi komolyabb, de legalább biztonságban éreztem magam mellette. Hátára feküdt, én pedig mellkasára, s addig simogatott míg el nem aludtam. Egészen reggelig...

Másnap arra keltem, hogy a bátyám morog és értetlenkedik az ágyam felett. Akkor esett csak le, hogy mik történtek az este és miért aludtam Jacobbal.
- Heejun, ez nem az, aminek látszik - mentegetőztem.  - El kell mondanom neked valamit.
Azzal egy lágy puszit adva arcára, feltápászkodtam Jacob mellől, majd elmentünk a különszobába, ahová a tagok akkor járnak, ha valami miatt idegesek és időre lenne szükségük. Ott mindent elmondtam neki. A tegnap esti boldog ivászaton keresztül a Louval való szakításon át a Jacobbal való együtt alvásig. Persze, nagyon ideges lett, de ez várható volt. Elvégre egy báty, aki mindentől meg akarja védeni az egyszem húgát. Lopva észrevettem, hogy keze ökölbe szorul mellettem.
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi ostobaságot. Oké? - simítom meg karját, mire arckifejezése enyhül, s öklét is kiengedi.
- De csak miattad nem, Heeyoung. Legszívesebben beverném a képét, de azzal a banda életének is árthatok. De ma aludj velem - simogatja meg lágyan arcomat. Elmosolyodva beleegyezek, mire szoros ölelésbe von és megint azon küzdök, hogy ne sírjam el magam. Nem tudom, mi lenne velem nélküle...
Abban viszont meg tudtam velük egyezni, hogyha ők nem tudják meg maguktól vagy jönnének rá, akkor nem mondjuk el nekik, legalábbis egy ideig nem. Mégis mintha sejtettek volna valamit... ugyanis reggelinél Lou nem volt ott, mily meglepő. Wooyoung továbbra is megvető pillantásokat küldött felém, amit viszont eddig is csinált, de nem tudom, mi a baja velem. Jacob, Heejun és én persze úgy tettünk, mintha mi sem történt volna, de Geumhyuk is sejthetett valamit, mert azon kívül, hogy állatira másnapos volt, mintha tudta volna. Baron és Ayno pedig majd úgyis első kézből értesül a dolgokról...

Ez a mai nap érdekes lesz, az egyszer biztos. Én nem akarom látni Hosungot, de nem tudok hazarepülni most azonnal, főleg nem csak ezért. Előbb-utóbb úgyis szembe kell néznünk egymással, nem tudja elkerülni  a tekintetem. S mindezt úgy kellene tenni, hogy a többiek ne sok mindent vegyenek ebből észre - hiszen Heejun is majdnem nekiment. De majd meglátjuk. Egy biztos: drámából nem lesz hiány.

Sziasztook! Tudom, régen volt rész és ez is ilyen kis gagyi szar lett (persze, hogy az, hiszen az életem is lol), de ezt egy fordulópontnak szántam a történet alakulása során, szóval később még fontos lehet! Hogy telik a szünetetek?☺️💕