she's mine || vav ff.

Tizenegyedik

Az a nap meglehetősen érdekesen telt. Yoonho és Baron teljesen kivoltak, a telefonjukhoz sem bírtak hozzányúlni. Egy-egy ölelés után el is tűntek a szobájukban, s egészen sötétedésig semmit nem hallottam felőlük. Geumhyuk is hasonlóan tett, de láttam rajta, hogy beszélni akar velem. Mégis elment a szobájába, ahogyan Wooyoung is, aki annyira nem izgatta a fantáziámat. Így Jacobbal és a bátyámmal maradtam, akik segítettek átrendezni a cuccaimat és visszaköltözni a helyemre, Heejun mellé. 

- Srácok, nem tudom, mi lenne velem nélkületek - ültem le sóhajtva az ágyam szélére, miután mindent elrendeztünk.

- Heejun sem tudja - nevetett fel Jacob. - Nekem mesélt rólad néhány dolgot. Nem nagyon hangoztatta mások előtt, de tudtam, hogy hiányzol neki. 

- Igen, bármennyire is haragudtam rád, hogy anyával mentél - ül le mellém. - Ráadásul egy idegen országba. Legalább jó ott az élet? Anya vigyázott rád, megadott neked mindent?

- És neked apa, Heejun? Semmit nem hallottam róla a válás óta. Mi történt vele, veletek? Soha nem kerestetek minket, s azt hittem, mindennek vége köztünk. Direkt nem szóltam róla, hogy idejövök, mert így biztos voltam benne, hogy nem lesz szíved elküldeni, s veled maradhatok, amíg kijárom a sulit...

Heejun nem akart válaszolni. Egy nagy sóhajtás után végül kiadta magából mindazt, amit az elmúlt évek alatt még csak nem is sejthettem.

- Apa sosem vallotta be, de nagyon nehéz volt neki anya nélkül. Akkoriban kezdett el cigizni és inni is. Féltem tőle, egész nap nem volt otthon, volt, hogy részegen jött haza és meg is akart verni - nyelt egyet. - Akkor ismertem meg Buffyt (a Madtown nevű banda egyik tagja - a szerk.) és általában suli után mindig egyenesen hozzá mentem, az éjszakákat is nála töltöttem. Aztán, amikor kezdte megemészteni a tényt, hogy nem vagytok itt, felhagyott vele, de más tevékenységet keresett. Éjszakai klubokba járt, ahol minden este más-más nővel feküdt össze, de egyiket sem hozta haza és mutatta be nekem. Ahogy elváltak, utána egy évvel később döntöttem el, hogy idol szeretnék lenni. Természetesen nem fogadta jó szívvel, de nem érdekelt, mit mond. Elmentem a meghallgatásra, hogy egyből fel is vettek a hangom miatt, aminek persze nagyon örültem. Elköltözhettem egy teljesen idegen helyre, egy kollégiumba, itt ismertem meg a srácokat. Aztán debütáltunk, most itt tartunk és jöttél te - vont vállat. - Veletek mi volt?

Megköszörültem a torkomat és én is belekezdtem a mesélésbe. 

- Ahogy elváltak és anyához raktak a tárgyaláson, egyből tudta, hogy semmi pénzért nem akar Koreában maradni. Ázsiai országba nem akart menni, de nyugatra sem óhajtott. Ezért döntött Ausztrália mellett. Ami a tőle telhető legjobb döntés volt - sóhajtottam. - Tele volt hozzánk hasonló, ázsiai származású emberekkel, miközben nyugati kinézetűek is éltek ott, így szinte a magaménak éreztem a helyet. Nem mondom azt, hogy hamar, de megtanultam angolul, amit ma már szinte anyanyelvi szinten beszélek. Nem volt nehéz a suliba sem beilleszkedni, sok ázsiai osztálytársam volt a gimiben. De tudtam, hogy nem szeretnék ott élni életem végéig. Itt születtem, itt éltünk, s mikor megtaláltalak a neten, senki le nem tudott volna beszélni arról, hogy visszajöjjek ide, hozzád. Ami pedig anyát illeti... az ivós dolog nála is jelen volt az elején, akkor még kicsik voltunk. Volt egy bébiszitterem, aki még akkor is vigyázott rám, amikor anya részeg volt. De nem győzte neki meghálálni a munkáját. Aztán, ahogy kiheverte a válást, elkezdett ismerkedni, de apától eltérő módon. Volt egy párja körülbelül két három éve, de az csak kihasználta őt. Amikor eljöttem, még ismerkedős fázisban volt valakivel. Lehet, mire hazamegyek, már házasok lesznek - tárom szét karomat. - Ki tudja.

- Hű, nektek aztán hosszú és izgalmas életetek van  - nevetett fel Jacob. - De jó hallgatni és látni, hogy jóban vagytok megint. De veled mi lesz most, Heeyoung?

- Ami azt illeti, nem menekülhetek el a problémáim elől. Ugyanúgy folytatni fogom az egyetemet, Louval pedig szembe kell néznem. Vagyis, inkább neki velem. Be kell ismernie, hogy nem helyes, amit tett és el kell mondania, hogy megbánta. Ettől persze nem fogok rögtön a karjaiba ugrani és megbocsátani neki, de nem menekülhet el innen, tőletek, a munkája és a rajongói elől. Én a ti érdeketekben csendben maradok, de a négy fal között minden másképp lesz - ecsetelem nekik az új felállást.  - Ki tudja még ezt a dolgot?

-  Eddig csak mi - von vállat. - St.Van sejthet valamit, de nem biztos a dologban. Ayno és Baron a saját maguk világát sem tudják, nem hogy még erről is értesüljenek, ACE pedig... hát igen. 

- De mi a baja velem? - kérdezem komolyan. - Semmi olyat nem mondtam neki.

- Nem is, ez igaz. De nem tudom, miért utál téged. Lehet azért, mert bejössz neki, de azt látja, hogy nem olyan lány vagy, akinek tetszene és ezért inkább utál téged...

- Hogy még jobban fájjon neki - gondolkodom el. - Értelmes, mit ne mondjak...

Az elmúlt napok meglehetősen érdekesen teltek. Lou egyre kevesebbet volt itthon, csak akkor láttuk leginkább, amikor kötelező tevékenysége volt a bandával - azaz szinte minden nap. Nem szólt hozzám, nem nézett rám, s bármennyire is éreztetni akartam vele azt, hogy mennyire utálom azért, amit tett, igazából le se szarta az egészet. De ezt a többiek is észrevették, akik akkor még mit sem sejtettek...

Egyik nap ketten voltunk otthon a leaderrel, aki amikor leült a kanapéra, maga mellé invitált. Én ehelyett az ölébe ültem, amit ő nem bánt, hiszen benne bízott meg minden tag a legjobban, s általában mindenki neki mondta el, ha valami problémája volt. Ekkor mondtam el neki az egész Lou-ügyet, hogy mi történt azután, amikor ittak, kivel láttam meg, kihez mentem utána, és ki segített nekem a legtöbbet.

- Elmondhattad volna előbb, Heeyoung. Hiszen tudom, hogy megbízol bennem - simította meg az arcomat.

- Tudom, de... féltem. Féltem elmondani, mert azt gondoltam, őt fogod védeni és engem teljesen hülyének nézel majd. 

- De nem tettem és ezt te is látod.

Hosszasan nézett a szemembe, egy percig sem vette le rólam a tekintetét. Eltűrt egy hajtincset a fülem mögé. Miközben bal kezével derekamat karolta, én pedig mellkasán támaszkodtam, jobb kezével megfogta arcomat, közelebb húzott magához, majd megcsókolt. Én pedig viszonoztam. Nem voltak szenvedélyes, vagy vad csókok, sokkal inkább puhák, finomak, óvók és lágyak. Még eközben is vigyázott rám. De éreztem, hogy valami nem stimmel. Mintha többet akartam volna, mintha ő is többet akart volna. Mindketten tudtuk, de nem lehetett. És ezt ő is érezte.

- Geumhyuk - húzódtam el csókunk végén tőle. - Ezt nem szabad.

Itt is visszatértem!! Nem tudom még, milyen rendszerességgel fogok részeket hozni, de igyekszem majd! Egyelőre élvezzétek ezt, s várom az elméleteket, szerintetek mi fog történni ezután :3