she's mine || vav ff.

Tizenharmadik

" - Tulajdonképpen melyikünk tetszik neked, Heeyoung?"

Yoonho továbbra sem lépett el mellőlem, lágyan simogatta arcomat ujjaival. A kérdése viszont költői volt, nem várta meg válaszomat, hanem mosolyogva hagyta el a szobát. Nagyokat pislogva meredtem magam elé a meglepődöttségtől.

Félig kábult állapotban, pislogás nélkül baktattam ki a helyiségből én is, miután enyhén sokkot kapva magamon bezárkódtam a mosdóba. Talán akkor esett le, hogy magam sem tudom, mit művelek. Volt Lou, Geumhyuk és most már Yoonho is itt tart? Abban a pillanatban, amikor lerogytam a földre s tenyerembe temettem a fejem, egy szánalmas ribancnak éreztem magam, akinek alig egy hónap alatt már a harmadik sráccal van bárminemű interakciója. Később egy igen csak szar példával nyugtattam magam, hiszen tudtam, hogy vannak nálam sokkal rosszabbak is, akiknek minden napra jut egy alany, vagy akár naponta mind a tíz ujjára. Viszont mégis erősebb volt a bűntudat érzete, ezért magamba roskadva ücsörögtem a padlón, lassan már-már könnyeket hullatva. Aztán rájöttem, hogy mindent el lehet felejteni. Nem inni akartam, hanem szimplán csak sétálgatni egyet a közeli parkban a fülesem társaságában, vagy csak szimplán leülni és mindent kiírni magamból. Végül az utóbbi mellett döntöttem, hiszen a megsiratós fejezetek és a szomorú zenék által sikeresen bealudtam a laptopom felett.

Az éjszaka folyamán valakinek gyengéd érintéseit éreztem meg hátamon. Kirázott a hideg, de mikor realizáltam, ki jött be hozzám, egyből kellemes melegségbe csapott át a simogatása. Jacob volt az. Nem szólt hozzám. Ejtett felém egy lágy, de annál nyugtatóbb mosolyt, felsegített és az ágyamhoz kísért. Leültetett, s míg elrendezte az ágyneműket, és plüssmacskámat szorongatva bújtam be a takaró alá. Nem hagyott egyedül. Óvatosan befészkelte magát mellém, eltűrte a hajamat, s hátulról átkarolván derekamat bújt oda hozzám. Nem jutottam szóhoz. De ebben a szituációban nem is kellett mit mondani. Jacob elaludt, míg az én lelkemet nyugalom és boldogság lengte körbe. Magam sem tudtam elmagyarázni, mit éreztem abban a pillanatban. Az ő ölelésében békére leltem. Biztonságot találtam. S talán ez segített engem is hozzá ahhoz, hogy azon az éjszakán ne sírjak többet, s alvás közbe, az álmaim világában elinduljon egy későbbi, visszafordíthatatlan folyamat. 

Másnap reggel viszont ismételten egyedül ébredtem, de nem maradtam egyedül, hiszen immár nekem is órára kellett igyekeznem. A suliban úgymond nyugalmam volt, hiszen eddig még senki nem jött rá arra, ki is vagyok valójában, s egy darabig remélem nem is fog senki. Hiába próbáltak rám hajtani a srácok, szinte mindent kikosaraztam, mivel volt egy egész bandányi pasim egy helyen, mi több, együtt is laktam velük. Nekem ők voltak olyanok, mintha az egyetemen lennék. Nyilván, ha kollégista lettem volna, akkor az egyetem magjának tagja lennék a többi emberrel együtt, akkor sosem maradnék ki egy koleszos és egyben hatalmas ivászattal járó buliból sem, s nyilván ott is keverednék különféle kalandokba. Így viszont 6 srácom van, akik híresek, köztük a bátyámmal együtt, akinek nem éppen lenne jó elrontanom a hírnevét a hülyeségeimmel, amiket művelnék az egyetemen. Így, azok a dolgok, amik történnek a VAV házában, ott is maradnak. Hiszen ha bármi is kiderülne, abból hatalmas botrányok kerekednének, ami a srácok karrierének végét jelentheti. Azt pedig semmiképpen nem akarom.

Az ezután következő napok nyugisabban teltek, már ha azt lehet mondani. A hétköznapokon mindannyian rohanásban voltunk, szinte csak aludni jártunk haza, s én speciel nagyrészt csak Heejunnal kommunikáltam.
Hétvégén viszont volt egy buli, amivel ismét fordult a kocka és elég sok dolgot megváltoztatott mindannyiunk életében.

Sziasztok! Igen, isten tudja mennyi idő után, de itt egy új fejezet, amit két előadás közötti unalmas kolis óráimon és buszutaim alatt írtam meg. Tudom, rövid, de ezt egy átmeneti fejezetnek szántam. Egyelőre nem állítok fel semmilyen rendszert, meglátjuk, milyen rendszerességgel kapok ihletet és tudok is írni. Addig élvezzétek ezt és üdvözletem! 😘