Half Blood (L.S) /Befejezett/

20. Full moon

Louis szemszöge;

Harry megnyitotta a kaput, mi pedig átléptünk rajta, és ugyan ott kötöttünk ki, mint ahol lementünk. Mögöttünk bezárult a kapu, és minden úgy nézett ki, mintha mi sem történt volna. Mind a ketten az emberi alakunkban voltunk már. Azért picit fura, azok után, hogy három napig az "igazi" alakomban voltam.

- Lou, nézd. A szárnyad, még mindig fehér.- szólt döbbenten Harry, mire kinyitottam az egyiket és ránéztem. Tényleg. A szokásos koromfekete helyett, most a szárnyam, hófehér. Csodálkozva felnéztem rá, mire ő is elmosolyodott és nyomott egy puszit a fejemre, majd összekulcsolta az ujjainkat. Nem hazafelé vettük az irányt, hanem Nick háza felé, mert már nagyon hiányoznak a többiek. Csendben sétáltunk, egyikünk sem szólt semmit, amit most furcsáltam, mert mindig szoktunk beszélgetni valamiről. Odaértünk Nick házához, majd kopogtam, de nem jött válasz, így benyitottam. Minden szem ránk szegeződött, a kanapén pedig egy olyan embert ismertem fel, akire végképp nem gondoltam volna.

- Liam?- adtam hangot a döbbenetemnek, mire felemelte a fejét és felém fordult.- Mit keresel itt?- kérdeztem és teljesen besétáltam a házba, hogy Harry is be tudjon jönni. Levettem a cipőmet, majd ismét felé fordultam.

- Segítened kell valahogy, kérlek...- kezdte könnyes szemmel, mire aggódni kezdtem. Az igaz, hogy nem viselkedett velem a legjobban, de szerintem mindenki megérdemel egy második esélyt.

- Mi történt?- kérdeztem és odasétáltam hozzá.

- Szörnyeteg lettem, de nem akarok az lenni...- kezdett el sírni, nekem meg majd' megszakadt a szívem.

- Vámpír lett... De tényleg sehogy sem lehet visszaváltoztatni?- kérdezett Zayn, akit eddig észre sem vettem, ami kicsit érdekes, mert ugye elég jó a hallásom.

- Harry?- néztem rá, mire csak egy szomorú fejrázás volt a válasz.

- Sajnos, sehogy, csak meg tudja tanulni, hogy hogyan uralkodjon magán.- magyarázta Harry, közben pedig, mellém sétált és átölelte a derekamat.

- Senki sem tud mást mondani?!- fakadt ki, felnézve ránk. A tekintete vad volt, a szeme vér vörösben izzott. Megértem a helyzetét, de nem tudunk sajnos semmit sem csinálni vele, szóval feleslegesen lett dühös.

- Liam...- kapaszkodott bele Zayn a pólójába, így az említett kicsit lehigadt és megint szomorúan döntötte a fejét Zayn-nének. Hirtelen izgatott lépéseket hallottam a lépcső felől, mire arra fordultam, és megláttam, hogy Damien rohan felém, kitárt karokkal. A nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt, ahogy én is őt.

- Louis!- mondta boldogan, majd elhúzódott tőlem és a szemembe nézett. A szeme már nem olyan volt, mikor elmentem, a színe lilás-kék volt, akár akkor mikor kicsik voltunk.- Végre látlak!- mondta boldogan, mire én döbbenten néztem rá.

- Te már látsz?- kérdeztem, mire ő boldogan kezdett el bólogatni.- Istenem! De hogyan?- kérdeztem rá, mire ő Nick-re mutatott, aki szintén boldogan nézett minket.

- Az egyik ismerősöm ért a gyógynövényekhez és vissza tudta állítani a látását.- válaszolt Damien helyett, mire én könnyes szemmel öleltem át.

- Köszönöm.- mondtam, majd elengedtem, utána ismét Harry-hez bújtam, közben Liam-re néztem.- Ha szeretnél maradhatsz nálunk is.- erre csak egy bólintás volt a válasz, majd inkább hátradőlt a kanapén.

Hirtelen iszonyatos fájdalom hasított a fejembe, mire muszáj volt odakapjak. Mintha ezer nap robbant volna fel a fejemben, allig tudtam elviselni.

- Hé, mi a baj?- kérdezte aggódva Harry, majd lehajolt hozzám, mert meg voltam görnyedve. Mostmár mindkét kezemmel szorítottam a fejem, mintha az csillapítaná az elviselhetetlen fájdalmat. A lábaim ezen a ponton adták fel, így térdre estem, és összeszorított fogakkal, szemmel próbáltam leküzdeni.- Mi a baja?- kérdezte Harry megint, de ezúttal nem tőlem.