Half Blood (L.S) /Befejezett/

21. A baby?

Louis szemszöge;

Iszonyatos hányingerre ébredtem fel, és nem törődve semmivel rohantam a fürdőszobába. Épphogy csak odaértem, és odahajoltam a wc felé már ki is adta magából a gyomrom a tartalmát. Rettenetesen szédültem, fájt a fejem, a hátam, minden bajom volt, de jelenleg csak a hányingerre tudtam koncentrálni, ami nem akart múlni. Hogy tudok ennyit hányni, ha allig ettem valamit? Összeszorítottam a szemem, hogy ne bőgjem el magam a fájdalomtól, de így is kiszabadult egy könnycsepp.

- Lou, Lou. Hé, mi a baj?- termett hirtelen mögöttem Harry, és én pont addigra hagytam abba a hányást is. Lihegve nyitottam ki a szemem, és megláttam, hogy vért hánytam, egy kis gyomorsavval keverve. Lehúztam a wc-t, majd lehajtva a tetejét ráültem, és Harry-re néztem, aki aggódva nézett vissza rám.

- Semmi, csak hányingerem volt, de már jól vagyok.- mondtam, de nem voltam jól annyira, mert még mindig fájt a hasam. Hirtelen valami fura érzésem támadt, olyan volt, mintha valami megmozdult volna a hasamban, mintha valami megrúgta volna belülről. Egy nyögés kíséretében odakaptam és akkor éreztem meg, hogy olyan mintha híztam volna. Nem, ez nem lehet. Nem hízok meg olyan könnyen. Ez volt még a bajom, mindig anorexiásnak hívtak, mert akármennyit ettem, nem híztam, nem látszódott rajtam.

- Mi az?- kérdezte megint félve, meglátva az értetlen és rémült arckifejezésem. Lehetséges ez? Egy férfinél is? Az első után is?

- Nem tudom, de...- tartottam egy kis szünetet, mert nekem is nehéz kimondani, már csak azért is mert eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy férfiaknál ez lehetetlen, meg azért is, mert van remény rá, hogy legyen családom.- Lehet, hogy babánk lesz.- mondtam és párás szemmel néztem rá Harry-re, aki csak döbbenten és értetlenül nézett, mert még fel sem fogta, hogy mit mondtam, de nem hibáztatom. Én sem tudom felfogni.

- Hogy?- ennyit tudott rá válaszolni, még mindig döbbenten figyelte hol az arcomat, hol a hasamat.

- Olyan volt, mintha valami megmozdult volna a hasamban.- válaszoltam neki, mire a szeme azonnal könnybe lábadt, és a hasamat kezdte simogatni. Lehetséges lenne, hogy legyen családom?- De hogy látszik már ennyire?- kérdeztem és ránéztem Harry-re, aki felnézett rám, megsimítva az arcomat.

- Úgy, hogy ami a pokolban 1 óra, az a földön egy nap. Szóval, ha igaz amit mondtál, te már 2 hónapos terhes vagy.- válaszolta, felhúzta a pólómat és a már kerekedő hamasamat kezdte puszilgatni.

- De már lehetséges az első után is teherbebe esni?- kérdeztem megint, mire Harry felállt és óvatosan felkapott, majd vitt vissza a szobába. Lefektetett az ágyra, fölém mászott, majd az ajkaimra tapadt. Nem haboztam, azonnal visszacsókoltam, és a kezeimet a puha tincsei közé vezettem. Elvált tőlem, majd a szemembe nézett.

- Ritka esetekben igen.- válaszolta meg a nemrég feltett kérdésemet.- Viszont el kell menned egy ultrahangra, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban babánk lesz-e.- mondta és felült, velem együtt. Csak bólintottam jelezve, hogy rendben, majd megöleltem Harry-t, aki mégjobban magához húzott.

- Bárcsak anya is itt lenne most...- mondtam hirtelen, de én sem tudtam, hogy honnan jött ez, csak eszembe jutott, és el is szomorodtam a tudatra, hogy anya nem láthatja a családom. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit több száz követett.

- Szerintem most is figyel téged... Ne félj... Mostantól mégjobban fogok igyekezni, hogy megvédjelek titeket!- mondta és megtörölte az arcomat. Úgy látszik szuper érzékeny lettem. Minden apró kis dolog miatt képes vagyok sírva fakadni, bár anya halála nem apró dolog, de régen volt már. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy igaza van. Hirtelen megkordult a hasam, ami jelezte, hogy bizony-bizony, nem csak én vagyok éhes, ha nem a bent lévő is.

- Éhes vagyok...- mondtam egy ovodáséhoz hasonló hangon, mire Harry elnevette magát, és felállt, majd a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

Kéz a kézben sétáltunk lefelé, közben a hasam egyre hangosabban jelezte, hogy kéne neki egy kis kaja.

Liam szemszöge;

Már megint ez az érzés. Az égető fájdalom a torkomban a szárazság miatt, és a szemem is szúr. 1 napja ittam Zayn-ből, és már is kívánom a vérét? Hogyan tudja ezt bárki is visszafogni? Most is csak ülök az egyik széken, és a még mindig alvó Zayn-t figyelem. Az illata, a puszta jelenléte is megőrjít engem, és az egyre erősebb vérszomjam sem segít ezen. Rettentő nehéz visszafognom magam, mert a testem minden egyes porcikája arra bíztat, hogy igyak belőle, de az elmém az görcsösen ellenkezik ez ellen. Hirtelen mozdult meg az ágyon. Hátára feküdt, a kezeit maga mellé húzta fel, a fejét oldalra fordította, és elnyílt ajkakkal alszik tovább. Ebben a helyzetben nagy rálátásom van a nyakára, az ütőerére. Elég, nem bírom tovább! A következő pillanatban már felette támaszkodom, a két kezét leszorítva, mire lassan nyitogatni kezdte csoki barna szemeit, és lassan felém fordította fáradt arcát. Allig tudta nyitva tartani a szemeit, nagyon fáradt volt még, de nem tudom tovább tűrtőztetni magamat.

- Liam?- kérdezte rekedt hangján, mire csak nyeltem egyet és az ajkaimba harapva, közelebb hajoltam a nyakához, mélyet szippantva mámorító illatából.

- Jó illat...- "válaszoltam" artikulátlanul, szinte állathoz hasonló hangon. A szíve gyorsabban kezdett verni, és szaporábban kezdte venni a levegőt. Kitátottam a számat, a metszőfogaim megélesedtek, majd beleharaptam a nyakába, amire csak egy kiáltás volt a válasz. Szívtam a testében lévő édes nedűt, mire a szárazság a torkomban azonnal elmúlt, és csak még többet akartam belőle. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, annyira elbódított a vére íze. Zayn belekapaszkodott a pólómba, megszorítva azt, jelezve, hogy hagyjam abba. Szaggatottan vette a levegőt, allig volt már eszméleténél. Pislogtam párat, majd elengedtem a nyakát, amit ő egy megkönnyebbült nyögéssel díjazott. Elengedtem a kezeit is, és ott ahol szorítottam, véralátutások lettek. Már megint bántottam, már megint bántottam azt akit a legjobban szeretek. Leszálltam az ágyról, közben lenyaltam a szám szélén kibuggyant vért, majd a falhoz sétáltam és tiszta erőmből beleütöttem, ami ennek hatására, átszakadt, a kezem pedig a másik oldalon volt. Remegve húztam vissza a kezem, majd emeltem magam elé, de egyetlen karcolás sem volt rajta. Hogy lehetséges ez?

- Liam...- szólt mögülem Zayn, a nyakát fogva, amiből még egy kicsit szivárgott a vér.

- Nagyon sajnálom... Képtelen voltam tűrtőztetni magam...- válaszoltam, mire csak egy sóhaj volt a válasz, és már csak arra eszméltem fel, hogy Zayn átölel, én pedig teljesen lefagyva állok. Nem tudtam hová tenni azt amit csinált, de a nyakába borultam és sírni kezdtem.

- Shh... Jól van, semmi baj...- kezdte simogatni a hátamat gyengéden, a fejét pedig az enyémnek döntötte. Így maradtunk egy darabig, egyikünk sem akart megmozdulni, csak élveztük egymás érintését. Lassan elváltunk egymástól, én meg megtöröltöltem a szemem, ami még mindig könnyes volt. Zayn felnézett rám, majd bíztatóan elmosolyodott.

- Menjünk le.- mondta, én meg csak bólintottam. Kézenfogva indultunk el lefelé a lépcsőn a konyhába.