Half Blood (L.S) /Befejezett/

10. Harry's past

- Tessék?- kérdeztem vissza hatalmas adag döbbenettel a hangomban.

- Most menjünk. A kocsiban mindent elmagyarázok.- mondta Nick, mi pedig követtük a rendőrautójáig. Beszálltunk, Harry ült előre Nick-kel, mi pedig Niall-lel hátra.

- Hogy kapták el?- kérdeztem türelmetlenül. Nick vett egy mély levegőt, mert gondolom összeszedte a gondolatait, hogy hogy is magyarázza el.- Hank-kel járőröztünk tegnap este, és amikor elmentünk az erdő mellett, megláttuk Damien-t amint egy lányt akar megölni. Hang nélkül kiszálltunk a kocsiból, és sikerült elkábítanunk, aztán elvittük a házunk pincéjébe, oda ahol ti is voltatok. Higannyal átitatott bilincset tettünk rá, így esélye sincs megszökni.- magyarázta Nick, közben le sem véve a szemét az útról. Kizárt, hogy ilyen könnyen el lehetne kapni! Ennyire nem lehet gyenge! Szerintem valamire készül, valami oka csak volt annak, hogy el tudták kapni. Hamarosan megérkeztünk Nick házához, kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk, ott pedig le a pincébe. A hideg is kirázott, ahogy megláttam a koszos falakat és ahogy megéreztem azt az dohos szagot, amiben nem tudom mennyi ideig raboskodnom kellett. Ott volt az egyik cellában, messzebb a kijárattól. Ugyan ott voltak erős láncok, mint nekünk is. A nyakán, a kezein és a lábain. Ki volt feszítve az összes lánc, a karjain két oldalra, a nyakán pedig hátra.

- Hello bátyus. Máris átváltoztál? Azt hittem több ideig fog tartani.- emelte rám világtalan szemeit. Mi? Honnan tudta, ha nem lát? Honnan tudta, hogy én vagyok?

- Honnan...?- akadt el a szavam.

- Hogy honnan tudtam?- lehajtotta a fejét és kárörvendően elnevette magát.- Ó, nem vagyok én teljesen vak.- rám nézett és a szeme lilán világított.- Hangrezgések alapján is képes vagyok látni dolgokat, vagy a hőképek alapján.- mondta és még emellé egy mosoly kíséretében kivillantotta éles metszőfogait.- Na meg, megváltozott a szagod és a hőképed.- nevetett megint. Harry közelebb lépett hozzám, mire Damien egy kicsit megdőltötte a fejét és rám nézett.- Szépek a szárnyaid. Gondolom nem volt kellemes mikor megkaptad őket.- folytatta tovább a mondani valóját, én pedig minden szava alatt ledöbbentem. Nickre pillantottam aki kétkedő tekintettel nézett végig rajtam. Mi lett a testvéremből miattam?

- Mi vagy te?- kérdeztem és közelebb léptem a rácsokhoz.

- Te voltál az elsőszülött, így te kaptad az őrangyal szerepet, de én is kaptam az angyal génekből. Erre csak a mi kis "balesetünk" után jöttem rá, meg egy kicsit besegítettek azok a tudósok is akik olyan érzéketlen, gyilkossá tettek ami most vagyok...- félmosolyra húzta a száját, majd ránk nézett. Értetlen fejjel, és összehúzott szemöldökkel hallgattam a szavait.- Miután ott hagytál, jöttek a mentők és bevittek a kórházba. De mivel én is gyorsabban gyógyulok, mire beértünk már szinte allig látszott valami a sebekből. Ezt viszont az orvosok észrevették.- nevetett keserűen, majd folytatta.- Beküldtek egy laborba, ahol kísérletezni kezdtek rajtam. Meg akarták tudni, hogy miben vagyok más. Mikor a szememet vizsgálták, valami félresikerült, így vakultam meg, de megpróbálták valahogy visszaállítani a látásom. Csak félig kaptam vissza. Így olyan lettem mint egy denevér. Hangok alapján rajzolódnak ki a dolgok körülöttem. Egy nap, amikor senki sem volt bent, felfedeztem egy újabb képességet. Rájöttem, hogy bárminek az alakját fel tudom venni, így átváltoztam egy kígyóvá és szépen kicsusszantam. Megfogadtam, hogy bosszút állok rajtad, amiért ilyenné tettél.- itt az arca már dühös volt, a szeme jobban világított. Nem gondoltam át semmit, csak mondtam.

- Damien, figyelj. Nem én tehettem róla, tudtad nagyon jól, hogy milyen vagyok olyankor, de te még is maradtál. Ez az egész, mindkettőnk hibája.- mondtam és letérdeltem, hogy a fejünk egymagasságban legyen. Semleges tekintettel felém fordult, majd mordult egyet.