Half Blood (L.S) /Befejezett/

19. Curse of a Vampire

Arra ébredtem fel, hogy a fiúk ugrálnak az ágyon, így fel-le ugrálok, még fekve is.

- Papa! Papa! Keljetek fel!- kiabálta hangosan Ethan, mire kinyitottam a szemem és felé fordultam, egy ásítás kíséretében. A kezében a kedvenc plüssét szorongatja, a pizsamájában, ami egy fekete pólóból és egy fekete hosszú nadrágból állt. Ethan-t, Harry apja után neveztük el. Felemás szemmel született, az egyik szeme világoskék, a másik bordó. A haja, ami a nyaka közepéig ér, szintén két színű, egyik oldalt fehér, a másik oldalt pedig fekete. Kedves, energikus fiú, akár csak Harry.

- Papa! Ébredj már fel!- ugrott rá David, Harry-re, akinek így egyből kipattantak a szemei, és köhögve ült fel. David-et pedig az én apám után neveztük el, és rám is hasonlít a legjobban. Rövid, barna haja és türkizkék szeme van, világos bőrrel, alacsonyabb testalkattal. Az ő pizsamája egy zöld póló és egy barna hosszú nadrág. Ő is energikus és nagyon ragaszkodó.

- Jó, oké. Ébren vagyok!- nevetett Harry, majd felkapta David-et és jó magasra felemelte, ő meg csak nevetett. Közben én is felültem, Ethan pedig azonnal megölelt, és az ölembe ült.

- Jó reggelt.- fordult felém Harry, mire ránéztem, és elmosolyodtam.

- Jó reggelt.- adtam puszit az arcára.

- Fuuuj!- kiáltottak fel szinkronban az ikrek, mire mi nevetve feléjük fordultunk.

- Ki éhes?- kérdeztem, mire mindkettőjüknek felcsillant a szeme.

- Mi!- mondták megint szinkronban, majd kipattantak az ágyból, minket is magukkal rántva. Leszaladtak a földszintre, mi meg kézenfogva sétáltunk utánuk. A fiúk addigra már boldogan ültek az asztalnál, várva, hogy csináljak nekik valami reggelit. Harry elengedte a kezem, majd leült hozzájuk, én meg sétáltam a pulthoz.

- Mit kértek?- kérdeztem mosolyogva, de akárhogy vártam, nem jött válasz. Hátra fordultam és láttam, hogy sehol senki. Összehúzott szemöldökkel néztem szét a konyhában, de senkit sem láttam. El akartam indulni a nappaliba, de akkor beleléptem valami meleg folyadékba. Megállt a szívem egy pillanatra. Nagy levegőt véve néztem le, de bár ne tettem volna. Amibe beleléptem az egy hatalmas vértócsa volt. Ugye nem. Felnéztem és hirtelen mindent vér borított. Kiszaladtam a nappaliba, ott pedig olyan látványban volt részem, amit soha nem felejtek el. A nappali közepén ott volt Harry, David és Ethan holtteste, amik üveges tekintettel meredtek a semmibe. Mindhármójuknak fel volt tépve a torka, tele voltak mély vágásokkal, és némelyik testrészük külön volt a testüktől. Zokogva rohantam oda Harry-hez, és a fiaimhoz. A könnyeim százával kezdtek lefolyni az arcomon, miközben letérdeltem melléjük.

- Ne, ne, ne. Ugye nem! Nem hagyhattok itt! Szükségem van rátok! Ne menjetek el! Neee!

- Neeee!- üvöltöttem felülve az ágyban. Ez csak egy álom volt? Túlságosan valóságosnak nézett ki, már-már emléknek tűnt. Az arcomat a tenyerembe temettem és próbáltam megnyugtatni magam, hogy ez csak egy álom, és nem történt meg, nem fog megtörténni. Úgy látszik álmomban is sírtam, mert nedves az arcom.

- Lou? Jól vagy?- hallottam meg Harry aggódó hangját, mire felé fordultam. Visszatért a démoni alakjába, és úgy néz végig rajtam.

- Jól, csak egy rossz álom.- mondtam és kifújtam a bent tartott levegőmet, bár nem tudom mikor tartottam vissza.

- Meséld el.- húzott magához, mire én szorosan hozzábújtam.

- Ikreink születtek. Az egyiket Ethan-nak, a másikat David-nek neveztük el. Ők keltettek fel reggel.- mondtam, de majdnem rám jött a sírás, ahogy bevillant előttem a holttestük.