Gold Rush (hungarian translation)

12. fejezet

- Luke! Haver! Gyerünk már!

- Fogd be, Noah – morogta Luke és vállba verte, amikor a műanyag labdáért ment. – Te sem ütöd vissza egyik labdáját sem.

- Mert nem én játszom – mondta Noah, mintha Luke hülye lenne.

Chloe az asztal másik oldalán vigyorgott Luke-ra, és az ütőjét a csípőjének ütögette.

- Úgy tűnik, megnyerem ezt a kört.

Luke összeszorított szájjal nézett rá.

- Én erre nem vennék mérget.

Majd erőszakosan előtte Chloe felé a labdát.

- Hé – suttogta Rian és gyengéden oldalba bökött a könyökével. – Szerinted ki nyer?

Egy ideig nem válaszoltam, csak néztem, ahogy a labda ide-oda ütődik. Elég kiegyenlítettnek tűnt a meccs, de Luke mindig a legrosszabbkor rontotta el.

- Chloe – válaszoltam végül.

- Szerintem is – mondta, és ugyanolyan közel maradt. – Luke elég ügyetlen.

Beleegyezően dünnyögtem, majd próbáltam nem feltűnően arrébb menni. Most már akárhányszor a közelében voltam, felgyorsult a pulzusom. Semmi értelme nem volt! Azelőtt nem voltam ideges, ha mellettem volt. Ha kedveltem is, már az elejétől kezdve ezt kellett volna éreznem, és nem most jött volna elő.

- Veled játszom következőnek – mondta Rian.

- Mi? – fordultam felé.

- Mi az? – emelte fel a szemöldökét.

- Hogy érted?- követeltem. Játszik velem? Hogy mondhatja ezt ilyen büszkén?

- Azt hittem, már korábban megbeszéltük. Miután Luke és Chloe végeztek, mi jövünk.

- Oh.

Szóval így értette. Gondolatban arcon csaptam magam, és újra visszafordítottam a figyelmemet a pingpong asztal felé. Kezdek paranoiás lenni.

- A nővéremmel rengeteget asztaliteniszeztünk régebben – folytatta Rian. – Így lettem jó benne.

- Azért nem játszotok már, mert híres lettél? – fordultam felé.

- Nem – nevetett fel halkan. – Mindenképpen játszanék még vele, ha tudnék. Két évvel ezelőtt elhunyt.

Csak pislogtam. Jól hallottam? Elhunyt a testvére? Miért nem hallottam erről korábban?

- Rian, sajnálom, nem tudtam...

- Tudom – szakított félbe mosolyogva. – Semmi gond. Igazából nem sokan tudnak róla, szóval hálás lennék, ha te sem adnád tovább.

- Ne vedd rossz néven, de híres vagy. Hogy-hogy nem tudják az emberek? – kérdeztem kíváncsian.

- Mikor hallottál először a Goldról, Iris? – forgatta a szemét.

Felvontam a szemöldököm, mert nem értettem, miért kérdezi. Témát próbál váltani?

- Öö... azt hiszem, kilenc hónappal ezelőtt.

- Pontosan.

- Pontosan, mi?

Rian úgy nézett rám, mintha hülye lennék.

- Amikor a testvérem elhunyt, még nem voltam híres, így alig tud valaki róla, mert nem szeretek erről beszélni.

- Sajnálom – kértem bocsánatot újra, mert nem tudtam mi mást mondhatnék. – Senkinek sem mondom el, ígérem.