Obsessed Souls

6. fejezet

- Kár volna kipróbálatlanul hagyni - elmélkedett Deus. - Azt hiszem, tudom is, hogy ki lesz a tesztalany - mondta, azzal sarkon fordult, és fölmászott az ablakba.

- Ne szórakozz már! Minden nap el fogsz tűnni, hogy aztán összeverten ess be a lakásba?

- Mi az, csak nem hiányzok napközben? - kérdezte gúnyosan, mire én mérgesen kifújtam a levegőt, de nem méltattam válaszra. Ha tényleg ekkora idióta, akkor maradjon csak magának. Egyébként is, a saját teendőimet sem lenne szabad elhanyagolnom..

- Este ne kelts fel - feleltem végül, és néztem, ahogy erőteljes szárnycsapásokkal száll a magasba. Vajon merre megy?

Egy hirtelen ötlettől vezérelve visszaszaladtam a szobámba és magamra ráncigáltam az első nadrágot és pólót, amit a szekrényben találtam. Az ágyról egy kis méretű táskába hajítottam a telefonom meg a kulcsom. Felkaptam egy pár tornacipőt a lábaimra, majd szaladtam is ki az ajtó, le a lépcsőn. Elindultam abba az irányba, amerre Deust láttam repülni. Rohantam, ahogy csak tudtam, miközben az eget kémleltem. Sokáig a fodros bárányfelhőkön kívül semmit se láttam, de épp, mikor már kezdtem volna feladni, hangos susogást hallottam. Balról jött a hang, így arra fordítottam a tekintetem. Tőlem nem olyan messze, egy fekete árny ért földet a magasból. Egyből felismertem hanyag tartásából és persze a hatalmas kaszájából.  Valószínűleg a felhők fölött repülhetett, mivel nem láttam idáig...

Behúzódtam egy szélesebb fa mögé. Leguggoltam, és próbáltam minél észrevehetetlenebb maradni. Láttam, ahogy Deus körbekémlel, majd a magasba kiált valamit egy olyan nyelven, amit nem értettem. Valószínűleg ugyanazon, amin a nappaliban kántált...

A felhők felette hirtelen megnyíltak, és egy fehér folt zúgott alá hatalmas sebességgel. Összeszorítottam a szemem, várva, hogy a földnek csapódjon, de nem hallottam robajt. Kinyitottam a szemem, és immár a fehér folt alakot öltött: Egy angyal volt az hófehér szárnyakkal. Valamiről beszélni kezdtek. Nem értettem egy szót se, de a testbeszédükből egyre inkább az jött le, hogy Deus van fölényes helyzetben - az angyallal is úgy beszélt, mint néha velem: leereszkedő tekintettel, gunyoros vigyorral az arcán, becsmérlő hangsúllyal. Az angyal egyre idegesebbnek látszott. Addig vitáztak, mígnem az angyal előre nyújtotta karját, és egy kard formálódott ujjai közt. Fenyegetően Deus álla alá helyezte a hegyét, megemelve vele a fejét. Ez egész hatásos is lehetett volna, ha magasabb Deusnál, de így csak még kényelmetlenebb helyzetbe hozhatta magát.. Deus egyáltalán nem tűnt riadtnak, sőt... A következő másodpercben meglendítette fegyverét, és heves csatába kezdett ellenfelével. Ereje teljében volt, teljesen sarokba szorította az angyalt. A földre kényszerítette, miután kiütötte a kezéből a kardot. Ezután megismételte a rajta alkalmazott mozdulatsort, azzal a különbséggel, hogy ő kard helyett kaszát illesztett a másik állkapcsa alá. Nos, be kell vallanom, neki sokkal jobban állt ez az egész. Láthatóan ő is élvezte, az arcán ülő kifejezésből ítélve.

Egy másodperccel később azonban megfagyott bennem a vér: az angyal egyenesen a szemeimbe nézett. Elvigyorodott, és karját felém tartva fölemelt a levegőbe. Szorítást éreztem a torkomon, bár semmi nem tartotta azt. Deus nevét kiáltottam. Innentől azonban levegőt sem tudtam venni, csak kapálóztam lábaimmal lebegve. Deus is felém fordult, és elkerekedett szemeiben először meglepettség, majd düh csillant fel. Nem tudtam, hogy rám haragszik, vagy az engem tartóra...

-Ereszd el. - hangja ellentmondást nem tűrően csengett a néma csöndben.

- Deus, Deus... Mindig is tudtam, hogy a démonok eleme a hazugság, de most újfent megleptél.. Te több napig tárgyaltál Raphaellel arról, hogy megkeresed a Szeráfot és a kölykét, erre végig nálad voltak? Hihetetlen vagy.. Mindegy is, a lényeg, hogy megvan az egyik...