Obsessed Souls

3. fejezet

/Mielőtt beleolvasnátok, szeretném felhívni a figyelmet, hogy a részben R-16 besorolású rész található! ><

Továbbá, ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett, remélem, nem gond ^^"
Jó olvasást! ^^ /

Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. A babzsák tetejéről felkaptam puha, fehér plédemet és óvatosan ráterítettem. Nagyon elütött a fekete színeitől, de a célnak megfelelt.

Ahogy kiléptem a szobából, halkan behúztam magam mögött az ajtót. A nappali felé vettem az irányt, és lehuppantam az ottani fotelbe. Az arcomat a kezeimbe temetve gondolkoztam, hogy mégis hogyan oldhatnám meg a helyzetet. Az órára rápillantva fájóan érkezett a felismerés, hogy szüleim egy fél órán belül hazaérnek. Ötletem sem volt, hogy magyarázzam meg nekik, hogy egy az ágyamban alvó, szárnyakkal és szarvakkal rendelkező srác mégis mit keres nálunk... Mondhatnám végül is, hogy cosplay-t készítettünk, és elaludt közben.. Vagy azt, hogy random csatlakoztam a suli színházas szakköréhez, és épp egy jelenetet próbáltunk, mikor kidőlt.. Ah, talán hamarabb elhinnék, ha az igazat mondanám. Bár az biztos, hogy kiakadnának, sőt, talán pszichiáternél kötnék ki...

Addig merengtem, míg végül arra sikerült felocsúdnom, hogy egy kulcs fordult a zárban. Felpattantam és kiszaladtam a konyhába valami nasiért, majd visszarohantam a nappaliba és elvetődtem az ágyon útközben bekacsolva a tv-t, mintha egész eddig csak sorozatokat néztem volna.

Anya lépett elsőként a lakásba, apa zárta mögötte a bejárati ajtót.

- Sziasztok! - köszöntem, és felültem az ágyon.

- Szia! - válaszoltak szinte egyszerre, majd beljebb kerültek. Apa elfoglalta a fotelt, anya pedig még valamit keresett az egyik szatyrában.

- Nem kellene készülnöd a sulira? Tudom, hogy péntek van, de nemsokára érettségizel. Megkaptátok már a tételeket? - kérdezte apa. Először fel sem fogtam, mit kérdezett, mert még mindig Deuson kattogott az agyam. Kis fáziskéséssel feleltem.

- Még nem adták ide őket, így nem tudok készülni sem - nyögtem ki végül. Idő közben anya is csatlakozott hozzánk.

- Lynn, nézd, ezt most vettem - mutatott felém egy szép fakeretbe foglalt festményt mosolyogva. Egy szűk utcácskát ábrázolt; olyat, ami leginkább Olaszországot juttatja a szemlélő eszébe.

- Szép, nagyon tetszik. Hova fogod akasztani?

- Ide a nappaliba sajnos már nem fér, szóval arra gondoltam, hogy tehetnénk a te faladra. Gyere, megmutatom, hova gondoltam! - indult el a szobám felé, bennem meg megállt az ütő.

- V-Várj! Öhm.. Mi lenne, ha... Ha majd később tennénk fel? Olyan ritkán beszélgetünk így hárman, meséljetek a napotokról! Milyen volt a munkahelyen? - kénytelen voltam bevetni az aduászt. Anyám órákig képes volt beszélni arról, hogy a kollégái mennyire hátráltatták, hogy nehéz munkát kapott, hogy mindig őt ugráltatják, és a többi. Persze egyből rá is harapott.

- Oh, ne is mondd, Dave már megint elrontotta a jelentést. Pedig annyira egyszerű, és már annyiszor megmutattam neki, hogy hogyan kell! Komolyan, annak a srácnak két agysejtje van, abból is az egyik gátló... Nem hiszem el, hogy nem képes --- -nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis a szobaajtóm kinyílt, és Deus jelent meg a nappali bejáratában. A ruhásszekrény oldalának támaszkodott. Nem látszottak se szárnyai, se szarvai. Álmos tekintete és kócos haja egészen szerethető ábrázatot varázsolt rá. Várjunk, miket beszélek..?

- Lynn, nem mondtad, hogy még a szüleiddel laksz. Miért nem mutatsz be nekik? - és ennyi volt, az előbb "szerethetőnek" titulált tekintetet ismét egy gunyoros mosoly váltotta fel.