Felkelők [Túlélők 2.]

#5 Kal

- Kal!- kiáltott valaki utánam, miközben épp a zuhanyzókhoz igyekeztem. Hátra néztem és Nicole-lal találtam szembe magam, aki kifulladva sietett felém- Nem láttad a fiamat? Már tegnap óta nem találom.

- Melyket?- kérdeztem vissza.

- Mack.

- Ja, ő felderítő útra ment tegnap reggel a csapatával. Nem mondták neked?

- Hát nem- mondta kicsit bosszúsan- És ha már itt tartunk a másikról tudsz valamit?

- Azt hiszem utoljára reggelinél láttam, Tammival volt.

- Köszönöm- mosolygott rám és elment.

Mindig meglepődöm, hogy milyen kedves velem, pedig ha tudná, hogy rájárok a gyógyszereire valószínűleg nem így viselkedne velem. 

A törülközőmmel a vállamon bementem a hordóból összeeszkábált zuhanyzóba, a ruháimat ledobtam a földre és megnyitottam a csapot. A nap által felmelegített víz a bőrömön jól eső érzéssel töltött el, nem tudom mikor zuhanyoztam utoljára, általában nagyon sokan állnak sorba ide és mire sorra kerülnék, a víz elfogy, szóval nem is próbálkozom. Most szerencsém volt, hogy még délelőtt eszembe jutott, ilyenkor ugyanis nem sok ember mosakszik, mindenkinek más dolga van. 

- Állj!- ordította valaki a távolból, amitől összerezzentem és azonnal a zaj forrását kezdtem keresni.

Egyre több ember kezdett el kiabálni és az udvaron hatalmas nagy zavargás tört ki, a közelben lévő katonák mind hátrafelé szaladtak. Gyorsan magam köré tekertem a törülközőt és kiléptem a kifeszített műanyag fólia mögül, ami a zuhanyzó falául szolgált és érdeklődve siettem a fennforgás felé. 

- Mi történt?- állítottam meg az egyik katonát, aki kényelmesen végig mért mielőtt válaszolt volna. Egyáltalán nem tetszett a tekintete, de csak magamat hibáztathatom, hiszen én álltam elé egy szál törülközőben. Bár közöttünk vannak nők, nem hiszem, hogy sokan élnek nemi életet. Elég szűkösen vagyunk itt, többnyire tömör falak nélkül éljük a mindennapjainkat, ami nem segít a privát együttlétek kivitelezésében. 

- Kal!- rohant felém Jamie, és még azelőtt odaért, hogy a férfi válaszolt volna.

- Mi folyik itt?- kérdeztem immár a barátnőmet, míg a katona tovább állt.

- Nem tudom- rázta a fejét- Csak a kiáltozást hallottam, azt hittem te tudod.

Válaszul csak ingattam a fejem és körbe néztem. Egy szőke hajzuhatagot pillantottam meg a földön, de csak egy pillanatra láttam, mert azonnal beálltak elém. A hangokból ítélve dulakodtak, de úgy tűnt nem sok katona akar közbe avatkozni. Egyik kezemmel a törülközőt tartva tolakodni kezdtem az emberek között, hogy jobban lássak, de már kezdtem sejteni, hogy kié az a szőke haj. És cseppet sem tetszett.

- Kal!- szólt utánam figyelmeztetően a barátnőm, de nem is figyeltem rá.

A saját szememmel kellett látnom azt az árulót!

Pont mikor az első sorba értem a lány feltápászkodott a földről. Féltérden támaszkodott látszólag nagyon le volt gyengülve, de még így is képes volt kiütni egy alacsonyabb férfit, aki ott feküdt mellette arccal a porban. 

A többiek nem igazán akartak a társuk segítségére sietni, vagy épp lefogni a szökevényt, csak álltak és bámultak. Biztos nem tudták, hogy most mit is kéne csinálni, elvégre hiába árulást követett el, az emberek továbbra is szerették a szöszit.

- Jenna!- harsogtam és elé álltam. 

Feltolta magát, de már állni is alig bírt. Egyenesen a szemembe nézett és hiába szánalmasan soványnak és gyengének tűnt, a gyűlölet a szemében ott égett irántam.