Felkelők [Túlélők 2.]

#18 Mack

- Biztos vagyok benne, hogy jól van!- tette a vállamra a kezét Chip, ezzel magára vonva a figyelmem.

- Ki?

-Kal-mosolyodott el- Tudom, hogy rá gondolsz. Rá van írva az arcodra.

Nagyot sóhajtottam és megdörzsöltem az arcomat a tenyeremmel.

Már elhagytuk a várost egy családiház kertjén keresztül. Jó nagy kerülőt kellett így tennünk, de nem találtunk jobb megoldást. Kal-től nem kaptunk hírt időben, ezért a B tervhez kellett folyamodnunk. Szerencsére a család nem vette észre, ahogy kipakoltuk a felszerelést és mi magunk is átmásztunk a kerítésen. 

Egy kidőlt fatörzsön ültünk, vártuk, hogy David vagy valaki felbukkanjon a megbeszélt helyen. Csak én, Chip, Isaiah, Trent, Colin és Jett jöttünk ki. Alex Jude mellett maradt, aki továbbra sem tért magához. Isaiah pedig ragaszkodott, hogy velünk jöjjön, mert találkozni akart Daviddel. 

- Én inkább a katonákat féltem- jegyezte meg Trent, mire mind elengedtünk egy halk nevetést.

Szerettem volna hinni nekik, de akkor is rossz érzésem volt. Tudom, hogy Kal távol áll a védtelenségtől, de akkor is veszélyes volt egyedül mennie. Nem értem miért nem lehetett valakit vele küldeni. Az pedig csak ront a helyzeten, hogy nem hallottunk róla. Csak remélni tudom, hogy azóta már visszaért a lakásba és azon ügyködik, hogy minket visszajuttason. 

Isaiahra néztem, aki egy fának dőlve bámulta a zöldellő erdőt körülöttünk. Az arcára megfejthetetlen kifejezés ült ki, úgy tűnt nagyon elmerült a gondolataiban. Egyszer mesélte, hogy majdnem sikerült elmenekülniük, de végül elkapták őket. Kíváncsi vagyok, hogy azon gondolkodik e, milyen lenne most az élete, ha akkor megszökik. 

Hát, én nagyjából tudom.

Egy kihalt világban kóborolna, mindennap azon imádkozna, hogy legyen mit enni, elhagyatott épületekben bújkálna. Inkább túlélés az egész, mint élet.

Nem tudom, hogy neki van e családja- sose beszélt róla-, de az enyém odafent van a hegyen. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk. Remélem Kevin nem keveredett bajba. Egyre vakmerőbb a kölyök és jobbhíjján mindig a katonákkal lóg. Tammi túl gyorsan nőtt fel, már felnőttesebben gondolkodik mint én, pedig normális esetben csak a baratnői és a suli kéne, hogy érdekelje. Feltűnt, hogy különös érdeklődést mutat Alex felé. A srác meg csak tetézi a folyton kedélyes hangulatával. Számára lehet, hogy ártatlan semmiség, de a húgom határozottan többet gondol a dologba. Persze tudom, hogy Alex sosem tekintett rá úgy, és soha nem is fog, de akkor is zavar. Tamminak még nem kéne, hogy a fiúkon járjon az esze. Túl fiatal hozzá. 

Egy ág reccsent a hátunk mögött, mire mindannyian felpattantunk és fegyverrel a kézben, feszülten vártunk. Először csak egy pár bakancsot lattunk a sűrű növényzetben, majd a fekete farmernadrágot, ami egy vékony lábra simult. Az illető halk szitkozódások közepette közeledett felénk és szépen lassan kirajzolódott Jamie sötét alakja a zöld növények között.

Mikor meglátott megtorpant és elengedte a félretolt ágat, ami így a hátának csapódott. Dús, göndör haja most is két fonatba volt fogva, mint amikor utoljára láttam, Szokás szerint talpig feketében volt, egyedül a derekára kötött dzseki bordó színe ütött el, ami alól egy pisztoly kandikált ki. Ezen kívül nem láttam nála más fegyvert.

Elmosolyodott, majd hátra kiáltott.

- Megvannak!

Fáradtan fújta ki a levegőt, de nem mozdult, amíg a társai mellé nem értek.