UNiTE. - Haku/LiN
LiN a gitárjával a kezében egy sötét szobába lépett be, ahol – már ahogy hallotta – mindenki bent volt. A rendező közben elkezdte a többieket felvilágosítani a dologról, bár LiN így sem maradt le sokról.
– Kezdjük Sanával – javasolta valaki, mire a stáb Sanával a dobokhoz mentek. A többiek addig a sötétben vártak a sorukra, és érdeklődve nézték, hogy nagyjából milyen lesz majd a jelenet.
LiN a gitárján gyakorolt, mint a forgatás minden szabad percében, míg Haku, Yui és Shiina a néha gyér lámpával megvilágított Sanát figyelték. Haku egy idő után kezdte unni, s tudta, hogy LiN a legsötétebb sarokba húzódott be. Semmit nem látott, nagyokat lépkedve mégis elindult arrafelé, ahol a férfit feltételezte, hogy van.
A gitár pengetése biztosította, hogy LiN erre van, és egy halovány beszűrődő fénycsíknak köszönhetően meglátta, amint az végigszaladt a cipőjén. Dobogó szívvel állt meg alig egy méterre tőle, és nagyon remélte, hogy LiN nem érezte, hogy itt ácsorgott. Mély levegőt vett, és egy gyors mozdulattal simította egyik kezét LiN arcára. A férfi meglepődött, a pengetője is kiesett a kezéből, viszont volt egy sejtése. A kéz az arcán magabiztos volt, mégis lehelet könnyen simogatta hosszú ujjaival az arccsontját.
– Haku... - Biztos volt benne, hogy a férfi állt emögött, és csak elsuttogni tudta a nevét, mielőtt Haku megcsókolta. Óvatosan érintette az ajkát LiN-éhez, finoman tapogatózott, amit a másik azonnal viszonozott. LiN gyorsítani akart, míg Haku a lassú ütemnél maradt, ami jellemző is volt a higgadt viselkedésére. LiN Haku ajkába harapott, és végignyalt rajta, és innentől csak hevesedtek a dolgok. Haku LiN derekát karolta, bár a gitár a testeik útjába került, a nyelvük teljesen összegabalyodott, mindkettejük eszét véve. Haku pár másodperc után elhúzódott, elmosolyodott, majd, amikor hallotta a rendezőt, hogy őt hívja, el is sétált tőle. LiN kissé csalódottan maradt a sötétben, és inkább a pengetőjét kezdte keresni.
YOU ARE READING
Visual Kei Szeptember
FanfictionÖngyilkossági kísérletek 30 napon át, avagy 30 új fic a magyar vkei fandomnak. Aki segít az öngyilkosságot elkövetni, az @northicice59, aka Rina. (A címkék frissülni fognak)