Visual Kei Szeptember

14. Bocsánat

Zero [Hz] - Rio/Colo

Odakint az idő az utcán nem volt fényes, egyrészt mert esteledett, másrészt mert zuhogott az eső. Rio próbált a könyvére koncentrálni, nem is az eső vonta el sokszor a figyelmét, nem, az általában megnyugtatta, ellenben a mobilja folytonos rezgése kezdte kihozni a sodrából. Nem tudta, hogy miért nem kapcsolta ki eddig, de annak a határán volt, hogy felvegye, és elküldje a búsba a hívót. Most is, mint közel negyven alkalommal ezelőtt ujját a piros gombra helyezte, és kinyomta a hívást. Rá sem kellett pillantania, tudta, milyen nevet ír ki a mobilja. Négy perc tizenhét másodperc után újra rezegni kezdett. Rio kinyomta. Új bejövő hívás. És ez ment még egy órán át. Talán jól esett a férfinak, hogy ignorálhatta a hívóját.

Miután negyed óráig békesség volt, Rio mosolyogva lappzott, úgy tűnt megszabadult a hívásoktól, ellenben ekkor ismét megmozdult a mobilja. Most nem rezgett folyamatosan, csak egyszer, csak egy SMS-e érkezett. A képernyőre pillantott, amikor meglátta Colo nevét le akarta rakni azonnal, de kijelzőn megjelenő rövid üzeneten végigsiklott a szeme.

Itt állok a kapu előtt.

Rio az orrnyergét dörzsölte, fogalma sem volt, mit tegyen. Az ablakra pillantott, odakint szakadt az eső. Egy pillanatig azon járt a feje, hogy nem megy ki. Megérdemli Colo, hogy kint faggyon meg! Hiába győzködte őt erről a sértődött és megbántott énje, egy másik, aki fülig szerelmes volt Coloba arra sarkallta, hogy menjen ki hozzá. Sóhajtva dobta félre a könyvét egy rövid mérlegelés után, majd ment a bejárati ajtóhoz. Felvette a gumicsizmáját és a kabátját, elforgatta a kulcsotba zárban, és kinyitotta az ajtót. Az eresz alatt megállt, Colo tőle két méterre állt, mozdulatlan, fején kapucnival, teljesen elázva.

– Mit csinálsz itt? – vetette oda a kérdést elégg bunkón. Colo meg sem lepődött Rio modoráb, tudta, hogy rettenetesen elszúrta a dolgokat, és a férfi haragudott rá.

– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. És addig nem megyek el, amíg meg nem bocsájtasz. – Colo tett pár lépést Rio felé, s alig az eresz előtt három lépéssel állt meg. Rio látta az arcán az elszántságot, hogy Colo komolyan gondolta, amit mondott. Ha azt mondja, akár reggelig is az esőben állt volna. Ezen nevetni akart, de tartotta a komor arckifejezést magán.

– Nem kéne előbb mondanod valamit? Ne várdd csak úgy a megbocsájtásom! – Rio összefűzte a mellkasa előtt a karjait, Colo arcáról pedig eltűnt a magabiztosság, helyét a bizonytalanság és a félelem foglalta el.

– Rio... Fogalmad sincs, mennyire sajnálom, amit mondtam. Tudod, hogy soha nem bántanálak szándékosan. Azt szeretném, ha te boldog lennél. – Colo hátra csapta nedves tincseit, pár pár szálat az eső azonnal visszamosott előző helyére. Riot nem hatotta meg, a tekintete annyira volt jeges, mint az eső. – Szeretlek.

Rio úgy érezte forróság száguldott végig a testén, és ő maga is majdnem elolvadt, ahogy mélyen Colo sötét íriszeibe meredt. Lassan tett egy lépést előre, a kezét emelte, és simította a férfi vállára, majd átkarolta a nyakát, és ez Colonak is szabad utat engedett. Riot a derekánál ölelte, gondolkodás nélkül hajolt lejjebb, és vonta forró, bizsergető csókba Rio ajkát. Egyikőjük sem törődött azzal, hogy a szakadó esőben álltak, bőrig ázva, esélyt adva egy jó kis megfázásnak. Abban a pillanatban a másik nyelvén kívül semmi sem érdekelte őket. Rio mosolyogva és boldogan viszonozta Colo csókját, majd lassú lépésekkel húzta Colot beljebb és beljebb.