Re:Move - Rimo/ko-ji
A szobában füstölő égett, ezt ko-ji azonnal megmondta, mert amint belépett, csípni kezdte a szemét. Könnyezve és köhögve ért el a kis asztalhoz, ahonnan a folyosó hátulja felé irányították. Ahogy haladt, a füst egyre jobban oszlott, így végre sikerült egy mély levegőt vennie, amikor benyitott az ajtón. Ellenben a levegőt nem sikerült kifújnia, amikor megpillantotta az ágyon pihenő szépséget. Lassan csukta be maga mögött az ajtót, ahogy végül kiengedte a bent tartott levegőt, és megközelítette a hatalmas, kétszemélyes ágyat. A férfi nem mozdult, lustán pislogott fel rá, miközben testét alig fedte el a fehér kimonó, amit viselt. Szőke haja kócos volt, ajkai mélyvörösek, a teste vékony, bőre fehér, és ko-ji már most alig tudta visszafogni magát.
– Hogy hívnak? – ült le mellé ko-ji, hiába próbálkozott, nem tudta megállni, és egyik kezét felvezette a férfi combján. Meglepetten vette észre, amikor a férfi ellökte a kezét, és egy gyors mozdulattal elfoglalta az ölét, és ledöntötte az ágyon. Támadója arcán elégedett mosoly jelent meg.
– Rimo vagyok – lehelte ko-ji ajkaira. Alig volt köztük néhány milliméter, de Rimo tudta a szabályt. Semmi csók. Látva ko-ji reakcióját, úgy gondolta, tovább gyötri a férfit, így elkezdte a nyakát csókolni, finoman kóstolva minden négyzetcenti bőrt, ám ko-ji sem lustult, óvatosan húzta le Rimo válláról a ruhát, többet felfedve az új szeretője felsőtestéből. Rimo felsóhajtott, ahogy ko-ji ujja átsiklott a mellbimbóján, még több kéjt felszabadítva benne. Hagyta, hogy a férfi maga alá fordítsa, és eddig semmihez nem fogható örömöt nyújtson neki. Nyögései betöltötték a teret, ahogy az egész testét átadta ko-jinak. Vagyis, az ajkain kívül, az egészet.
*ígérem, ebből a kurva!Rimoból majd később még lehet repetázni ^^
CITEȘTI
Visual Kei Szeptember
FanfictionÖngyilkossági kísérletek 30 napon át, avagy 30 új fic a magyar vkei fandomnak. Aki segít az öngyilkosságot elkövetni, az @northicice59, aka Rina. (A címkék frissülni fognak)