First meeting (S.M.) ✔

🌞twenty two

*Shawn szemszöge*

Ez az időszak most mindenkinek nehéz lesz. A családomnak, a barátaimnak, a rokonaimnak, Cassie-nek. Én tényleg nem akarom őt itt hagyni. Annyira, de nagyon szeretem. Már csak a személyisége miatt is. Hogy néha annyira gyerekes tud lenni. És hogy mennyire elfogadó, mindenkivel kedves.

- Shawn, bepakoltál már? - kiabált fel anya. Én csak az ágyon feküdtem, és már majdnem kicsordult egy könnycsepp a szememből.

- Shawn... - nyitott be hirtelen anya. Látta, hogy nem érzem magam valami fényesen, ezért közelebb jött, és leült az ágy szélére. - Cassie? - ahogy kimondta a nevét, még szomorúbb lettem. - Jaj, kisfiam. Nem hagyod itt örökre. Még biztos találkozni fogtok egyszer. - és férfiasság vagy nem férfiasság, de kitört belőlem a sírás. De úgy sírtam, ahogy még soha életemben. Éreztem, hogy megszakad a szívem.

- Na idefigyelj - kezdett bele anya szigorú hangon, mire én kérdőn ránéztem - én nem ilyennek ismerem a fiamat. Nem olyannak, aki feladja elsőre. Nem olyannak, aki csak úgy elkezd sírni, mert nem kapja meg egyszerre azt, amit akar. Szóval harcolj érte. És ne érdekeljen, hogy 5000 kilométer választ el titeket. - fejezte be mondandóját, mire én összeszedtem magam, és elkezdtem pakolni. Anya csak rámnézett, majd elmosolyodott. Fejét felszegve, büszke mosollyal ment ki szobámból.

Két perc elteltével megpittyent a telefonom. Cassie. Olvastam le az üzenetet küldő nevét. Mennyire vártam ezt a pillanatot.

"Hánykor indul a gépetek?"
Írta, mire nekem akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

Ránéztem az órára ami 15:54-et mutatott. Majd visszaírtam Cassienek.

"Hatkor. Kijössz?"
Írtam a lényegre törő kérdést.

"Persze, csak majd írj, hogy mikor indultok."
Válaszolta, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem.

"Mindenképp."
Ez volt az utolsó szó amit üzenetben váltottunk, mielőtt elmentem.

Cassie szemszöge

Shawn írt 16:30-kor, hogy indulnak. Felkaptam magamra egy fekete csőnadrágot, a fehér Ádám teremtése - trikómat, egy fekete bőrdzsekit és a fehér-fekete old skoolomat, majd szóltam apának, hogy idő van. Elköszöntem anyától, majd kimentünk a kocsihoz, és útra keltünk.

Cirka egy órás az út, így az utolsó 15 percben mar nem bírtam ülni, annyira vártam, hogy találkozzak Shawnnal. Nem akartam, hogy elmenjen. Nagyon nem. És gondolom ő sem akart elmenni.

Mikor már végre odaértünk, kipattantam az autóból, és beszaladtam a terminálba. Felfutottam a lépcsőn. A nagy embertömeg majdnem magába szívott, de én tartottam magam. Majdhogynem 10 percig kerestem Shawnt, mikor megláttam az egyik bold bejárata előtt. Éppen telefonozott, majd felnézett, de engem már nem látott, mert a háta mögött voltam. Gondoltam meglepem egy kicsit.

Halkan a háta mögé osontam, majd észrevétlenül dereka köré kulcsoltam kezem, és átöleltem. Teste egy kis időre megdermedt, majd megfordult, és meglátott engem. Felnéztem rá. Szemében szomorú csillogást véltem felfedezni, nekem pedig könny lábadt a szemembe.

Ehhez a pillanathoz nem kellettek szavak. Elegek voltak csak a tettek.

Mivel egy fejjel magasabb volt nálam, ezért ő a nyakam köré tekerte kezeit, én pedig még mindig a derekát szorongattam.

- Nem akarom, hogy elmenj - suttogtam méregzöld trikójába olyan halkan, hogy remélhetőleg ne hallja meg.

- Én sem akarok elmenni - ezek szerint hallotta.

Vagy 5 percig így állhattunk. Nem érdekelt senki. Nem érdekeltek a furcsán figyelő szempárok. Nem érdekelt a külvilág. Kizártuk az egész univerzumot.

- Ígérd meg, hogy mindegy mikor, mindegy hol. Ha tudsz, írj. - mondtam, majd felnéztem rá.

- Ígérem. - mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Shawn, ideje mennünk... - szakította félbe tevékenységünket Shawn apukája. Ránéztem, majd egy erőltetett mosolyt villantottam.

- Hát, akkor szia - köszöntem el talán véglegesen.

- Szia - ölelt meg utoljára.

Csak álltam, és néztem Shawn távolodó alakját, majd elfátyolosodott a szemem, és egy könnycseppet ejtettem az egyetlen szerelmem után.

                          

                                  Vége

Na, hát sziasztok. Nem hittem volna, hogy ide is elérkezünk. Lezárult egy korszak. Vége a könyvnek. EGYENLŐRE. Most azon kezdtem el gondolkodni, hogy legyen-e második évad, vagy ne legyen. Írjátok meg kommentbe. És ha lenne rá igény, akkor lesz.
Ölel mindenkit
Barbi❤