One life, the other.(Egy élet, a másikért.)/Cameron Dallas/

💮✴15. A megmentőink.✴💮

-Mendy, Cameron! -ordítottak.....

Roseék. Ide fele rohantak hozzánk, hogy segítsenek. Örültem is egyben, de féltem is attól, hogy nekik is baja esik. De az a baj, hogy már nem tudtam felkelni. Nem tudtam ordítani. Mindenem fájt, de még mindig a tudatonál voltam. Ahogy idejöttek, láttam Elizabethet is ott. Ő is felénk közeledett, de a férfi természetesen észre vette őket. Eliza a másik lányhoz ment, és Janet még idejött hozzánk. Derek harcolt a melákkal, amit úgy vettem észre, hogy eléggé el bír vele. Természetesen ő is kapott egy pár ütést, de a mégis a férfi állt vesztésre. Nem hittem a szememnek addig, amíg a férfi ki nem dölt. Simán legyőzte, ez hihetetlen. Mi még bezzeg, itt roskadunk a földön.

-Mendy... Ha segítek feltutsz álni? -kérdezte a barna hajú nő, miközben tetőtől-talpig végig mért. Nagyon beszélni nem tudtam, csak egy aprót bólintottam. Nagy nehezen sikerült felállnom Rose segítségével, de még úgy is nagyon fájt a felső testem. Cameront Derek segítette, akik félig-meddig mosolyogta magukon.

•*•*•*•

Theresa és Carl gyorsan megvizsgált minket, aztán elkezték a komoly golgokat "megmüteni". Szerencsére olyan nagy dolgok nem történtek, csak nekem háti merevítőt kellet hordanom, Camnek meg nyaki merevítő járt. Csak az a baj, hogy már nem tudom, hogy mitörtént mert elaludtam.

-Mendy... -hallottam meg valaki hangját, és egy súlyt ami mellém ült.
-Istenem, hogy lehetnél ilyen béna? -ez a húgom. Hiába nem nyitottam ki a szemem, de ez az ő hangja. -De most pihenj. Tudom, hogy fent vagy. -hallottam a hangján, hogy mosolyog így nekem is egy apró mosoly gyült az arcomra.

{Chloe Corvin szemszög}

Amikor kimentem a nővérem szobájából megnyugodtam, hogy nem esett nagyobb baja. Így is eleget idegeskedtem. Éppen kiakartam menni a konyhába, amikor érdekes szavakat hallottam meg, így az falnál kezdtem el leselkedik.

-Nem értem, hogy hogy veszítehettek. -kérdezte Lucy.

-Korlátozva volt a fizikai erejük. Természetes, ha nem tudták legyőzni. -szólt bele Jenni.

-Mint mindannyiunknak. -mondta megint a másik lány.

-Nem. Hanaáknak, meg Nekem, és Willnek nincs. -válasszólt Janet. És akkor cipő kopogásának a hangját hallottam.

-Meg egy tizenkét éves kislánynak, aki a fal mögött lapul. -mondta Msr. Coleval. Mikor vett észre? Nem, nem is. Hogy vett észre? Meg se mozdultam. Csalódottan, de válat rántva léptem ki a fal mögül. Meglepve néztek rám a többiek, de én csak simán odamentem.

-Mióta vagy ott? -kérdezte Janet.

-Talán.. Az eleje óta?... Amúgy most nemrég érkeztem. -ültem fel a bár pulti székre. -De mi ez az erő korlátozás? -vettem el onnan egy almát, és beleharaptam.

-Az nem a te tolgod. -mosolygott Lucy.

-Akkor elmondom nekik, hogy miért nem tudták legyőzni azt az embert. -álltam fel.

-Cseles vagy, és ez tetszik. -szólalt meg Lucy.

-Szerintem neki elmondhatjuk.-mondta meredten Jenni, de mégis látszott, hogy a szája sarkában ott bújik egy apró mosoly.