Az Ismeretlen hangja - Jungkook ff.

15. fejezet

Lassan egy órája sétáltak az utcán, ám nem úgy tűnt, mintha a férfinak lenne bármi féle úti célja is. Csak lézengett, néha meg-megállva nyomkodni a telefonját.

Taehyung egyre fáradt, de nem adta fel: meg akarta találni Jungkookot. Memorizálta az utca neveket amiken haladtak, és megjegyezte mikor és hol fordultak be.

Hirtelen megszólalt az idegen telefonja, mire V kissé közelebb merészkedve hallgatta a beszélgetést.

- Igen? ... Nem, még nem vagyok ott. ... Miii? De hát azt mondtad, hogy... ... Rendben, sietek akkor! ... Szia! – morogta a telefonba, majd letette azt, és olyan hirtelen fordult meg, hogy Taehyungnak nem volt ideje elbújni. Szembe találta magát az idegennel, ám az mit sem törődve vele, majdnem fellökve őt viharzott el mellette.

A fiú kifújta a benntartott levegőt, majd újra a férfi után iramodott.

- Tehát ez a Ji Na, aki most elvileg Jungkookal van, ő volt az, aki miatt Kook teljesen szétesett abban a pár napban amikor még szökni is megpróbált.

- Valószínűleg...

Namjoon a szája szélét rágva nézett az énekesre, aki bűnbánóan lehajtotta a fejét, hogy ne lássa a másik dühös pillantását, amiért most mondott el neki mindent.

- És te segítettél neki találkozni azzal a lánnyal.

- Hát... igen... – az énekes egy nagyot nyelve felpillantott a rapper szemeibe, amik dühöt, csalódottságot és kétségbeesést árasztottak. – Azért tettem, hogy megoldjam a helyzetet, és hogy Jungkook végre lenyugodjon, lássa egyszer őt, de azt nem gondoltam volna, hogy még azután is találkozni fog vele, csak akkor már muszájból! Kérlek ne haragudj rám! – fogta volna meg a fiatalabb kezét, ám az lerázta azt és felállva az ágyról sétált oda az ablakhoz, hogy azon kinézve a sötét éjszakába rejtse el könnyeit az idősebb elől. – Kérlek, Joonie! Sajnálom! – suttogta összetörve Jin.

Namjoon ökölbe szorította a kezeit, miközben újra arra gondolt, hogy megint becsapták. Úgy, ahogy Jungkook is annak idején. Talán ők ketten eleve összejátszottak?

- Megint hazudtatok. Mivel érdemlem ezt ki? És mennyi mindenben hazudtál még nekem? A felém való érzéseidet is csak megjátszod, ugye? Mert én olyan naiv vagyok, hogy megint hittem nektek, bíztam bennetek, erre kiderül, hogy csak még jobban hátba szúrtok!

- Nam, nem! Én...

- Akkor? Miért? Miért tetted? Miért hazudtál? Nekem... – a leader szeméből patakokban folytak a könnyek, rekedtes hangja összetörte a szobában tartózkodó másik szívét, aki felállva, odasétált a még mindig az ablakon kibámuló RM-hez.

Megállt a fiatalabb előtt, és nyugtatólag meg akarta ölelni, ám az elhúzódott annak érintése elől, majd az idősebbre nézett sötét szemeivel.

- Menj ki! – suttogta a fiatalabb, mire a másik tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Tessék?

- Azt mondtam, menj ki! – ismételte el hangosabban Nam, szeméből még mindig ömlő könnyekkel.

- Joonie, kérlek, besz...

- Menj már ki! – kiáltott fel zokogva a rapper és felkapva a földről az első keze ügyébe kerülő tárgyat, ami ez esetben egy póló volt, az énekeshez vágta, ki erre egy szomorú mosollyal és arcán végig csorgó könnyekkel viharzott ki a szobából, egyenesen a napaliba, hogy ott sírja álomba magát.

Nem kellett volna elmondania! Egyáltalán miért is mondta el neki ezt az egészet? Igen, tudta, hogy rosszul fogja érinteni a másikat, őt is bántaná ez a dolog, akkor miért volt mégis ilyen buta, hogy elmondja neki?