Az Ismeretlen hangja - Jungkook ff.

3. fejezet

- 5 perc szünet, utána folytatjuk! – adott pihenőt a társaságnak a menedzser. Már lassan másfél órája bent voltak a teremben, és táncoltak. Ráadásul azok akik előttük ott voltak, nem adták át időben a termet, így még plusz fél óra csúszásban voltak az eredeti tervhez képest.

A menedzser szavai után a tagok egy emberként omlottak a padlóra, kivéve Yoongi-t, Hoseok-ot és V-t: ők közelharcot vívtak a helységben fellelhető egyetlen puha karosszékért, hogy azon élvezzék a pillanatnyi szünetet. Persze a csatát Yoongi nyerte, miután jól oldalba bökte Taehyungot és lerúgta J-Hope-ot a székről, majd egy elégedett pillantás után el is terpeszkedett a kényelmes ülőhelyen. A két vesztes csalódottan foglalt helyet az idősebb mellett a földön ülve, hogy ott pihegjenek.

Jungkook és Jimin a földön ülve pihentették fáradt lábaikat. A fiatalabb fejében szüntelen ott motoszkált még mindig az ismeretlen hangja, nem hagyva nyugodni őt, ezzel együtt pedig koncentrálni se tudott a táncmozdulatokra. Feltűnően sokat rontott, amit a leaderük szóvá is tett. A maknae bocsánatot kért és megígérte, hogy jobban odafigyel, de minél jobban igyekezett kiűzni fejéből a titokzatos személy körül forgó gondolatait, annál inkább lepte el elméjét a kíváncsiság, a megbánás és az egyre halmozódó kérdések.

Jin, kissé aggódott a maknae-ért. Látta rajta, hogy teljesen máshol jár és nem koncentrál, így elhatározta beszél vele. Letelepedett a fiatalabbik mellé és bele is csapott a közepébe:

- Mi a baj Kook? – kérdezte meg, mire Jungkook csak fáradtan elmosolyodott és úgy válaszolt.

- Semmi nincs Hyung, ne aggódj!

- Dede! Látom, hogy valami nyomja a szívedet! Nekem nyugodtan elmondhatod, nem harapom le a fejed! – erősködött az idősebb.

- Tényleg nincs semmi, csak elfáradtam és most éppen szeretném kihasználni ezt a pár percet arra, hogy pihenjek! – Jungkook kicsit talán durvábban fogalmazott, mint kellett volna, de esze ágában se volt elmondani a fejében kavargó káoszt kiváltó okot. A tánc közben már gondolt rá, és egyre határozottabb lett a döntését illetően: kideríti ki énekelt, és éppen azon gondolkozott, hogy hogy tegye.

Jin kicsit megbántva állt fel a maknae mellől a földről, mire Kook a karja után kapott.

- Sajnálom Hyung, nem úgy értettem! Tényleg csak fáradt vagyok, és emiatt egy kicsit ingerült, ne aggódj! Köszönöm azért, hogy figyelsz rám, ne haragudj, hogy bunkón viselkedtem veled az előbb! – nézett boci szemekkel az előtte állóra.

- Nem haragszom, csak nem szeretném ha túlhajszolnád magad! – mosolyodott el Jin, majd Namjoon mellé leülve elegyedett beszélgetésbe a másnapi napról. És bár kívülről nem látszott, de a leader szíve megdobbant, mikor a legidősebb odament hozzá.

Mindig is többet érzett, mint barátság Jin felé. Volt valami benne, ami megfogta őt már az első perctől kezdve. Talán a kisugárzása: a mindig vidám, bolondos fiú, aki még a maknae-vel is el tudott szórakozni, de ha úgy hozta a sors, akkor komollyá és felelősségteljessé vált. Namjoonnak pedig ez nagyon tetszett. Ő mindig is ilyen akart lenni, és akaratán kívül is Jin-t tette meg példaképévé, akire felnézett. És néha kicsit csalódott volt, mikor nem rá hallgattak, hanem az idősebbre. De persze csak ilyen „jelentéktelen” dolgokban.

Akkor még nem is sejtette, hogy nem csak ő jár ebben a cipőben.

- Rendeb fiúk, folytassuk! – szólalt meg a menedzser, mire a fiúk nyöszörögve bár, de összekapták magukat. Még minimum egy órát kell próbálniuk, de utána mehetnek vissza a dormba.

Újra nekikezdtek a táncnak. Mindenki a legjobbat próbálta kihozni magából, összpontosítottak, megbeszélték ha valami nem volt világos és segítettek egymásnak. Jungkooknak jót tett a kis pihenő, bár azért még mindig rontott néha. Egy fél óráig nem is történt semmi érdekes.